Babák Z
Réti László, a Szarvasi Zsidó Örökségért Alapítvány alapítója hívására Holocaust áldozataira emlékeztek a túlélők és utódaik, ill. az áldozatok leszármazottai vasárnap délelőtt a Partizán, tavaly év végétől Szent László utcai zsidó temetőben. A hívó szóra sokan eljöttek helyből és távolabbról a felekezethez tartozók, de azon kívüliek is.
A város zsidóságára Balogh István zsidó kultúrtörténész emlékezett érdekes helytörténeti adatokkal. Szarvason 1844-ben alakították meg a zsidó vallási közösséget. Nem sokkal utána iskola, rituális fürdő, kóser vágóhely is szolgálta a vallási rituálékat, és kijelölték az első zsidó temetőt is. A szarvasi zsidóság megosztott volt, amit az is jelzett, hogy 1852 és 1944 között 13 rabbi váltatta egymás, míg pl. a békéscsabai közösségnél ezen időszak alatt mindössze 3, akik 30-30 évig szolgáltak. 1869-től két részre is szakaddtak, ortodox és neológ közösségekre.
A két világháború közötti neológ zsidó közösség tagjainak többsége a kis- és középpolgársághoz tartozott. Weiczner Gáspár és fia malmot építettek, dr. Gerő Oszkár és dr. Lőwy Gyula ügyvédként dolgozott. A Mautner család gabonával kereskedett, Donner Árpád fatelepet vezetett.
Az ortodox közösség elnöki tisztét utoljára Kőnig Henrik töltötte be, főrabbijuk 1931-től Meisels Henrik volt. Többségük szigorúan hagyományhű életet élt, a férjezett nők nagy része parókát, a férfiak pedig hagyományos öltözetet viseltek. Többségük szerényebb megélhetésű kereskedők és iparosok közé tartozott.
Balogh László fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Numerus Clausus, bár nem említette a zsidóságot név szerint, mégis a zsidó fiatalokat szorította ki azokról a pályákról, amik Szarvason pont jellemzőek voltak.
1944. március 19-én a németek bevonulása után a szarvasi sajtóban egyre több zsidóellenes cikk jelenik meg napról napra, majd szinte óráról órára. Két hónapon belül megkezdődött a gettók kijelölése, és kitiltották a zsidókat a városi fürdőből. Balogh László az egész megye zsidóságát kutatta, és úgy találta, hogy a legszigorúbban Szarvason történt a gettósítás. Ezekből kettőt állítanak fel. Az egyikbe, a Bolza-kastélyba az ortodoxok, ill. a neológok egy része, a másikba, a zsidó templom körülibe, ami valahol a Béke lakótelep helyén lehetett, a neológok kerültek.
Hamarosan elindultak a deportálások is. Május 23-án a Gestapo 18 szarvasi férfit, elsősorban jómódú ügyvédeket, kereskedőket és orvosokat, valamint a rabbit elhurcolta, és a hajdúszentgyörgyi internálótáborba vitte. Később mindannyian Ausztriába kerültek. A szarvasi deportáltak június 16-án batyukkal a hátukon indultak Szolnokra, ahol kínzásokkal, vallatásokkal akarják rávenni őket az elrejtett vagyonok előadására. Nem volt szabad bőröndbe pakolniuk, a batyuk a megaláztatás fokozását szolgálták. Az első szerelvény a szolnoki pályaudvarról június 25-én, alig több, mint 100 nappal a szovjet csapatok szarvasi megérkezése előtt indult az ausztriai Strasshofba, később Teresienstadtba és Bergen-Belsenbe. A mintegy 700 szarvasi közül 550 ezzel a gabonaszállító vonattal hagyta el az országot. A második transzport június 28-án indult. Végállomása Auschwitz volt. Ezzel a szerelvénnyel 150 szarvasit deportáltak, közülük a megérkezés napján 130 főt azonnal meggyilkoltak. A háborút a Szarvason zsidónak minősített lakosok közül körülbelül 550 fő élte túl.
A Holocaust 450.000 magyarországi áldozatának mintegy 10%-a keresztény volt, aki nem tudta igazolni nagyszülőkig kereszténységét…
A háború után rohamosan csökkent a zsidó lakosok száma Szarvason. 1949-ben még 295-en voltak, 1955-ben pedig csak 105-en. A Partizán, pontosabban Szent László utcai neológ zsidó temetőben 117 síremlék van. Az utolsó temetés 1961-ben történt.
Balogh László után Horváth Z. Olivér beszélt, majd közösen elmondták a Kaddisht. Az megemlékezés végén Réti László egy festett kavicsot helyezett el a Holocaust áldozatainak névsorát tartalmazó márványtáblára.
