Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője járt a közelmúltban Szarvason. Július 1-én egyéves lett a HU-GO e-útdíj rendszer, amit a 3,5 tonna feletti járművekre nézve kötelező. Látogatásának apropóját az egy év tapasztalatai alapján leszűrt helytelen e-útdíj és e-matrica használati szokások tisztázása volt.
– Helytelen e-matrica vásárlási szokások rögzültek, – mondta Kibédi-Varga Lajos a Rádió Szarvasnak és a Newjságnak adott közös interjúja elején, – mégpedig az, hogy az e-matrica váltása utólag is lehetséges. Ez azonban nem igaz. Az autópálya-matricát minden esetben a díjköteles útra való felhajtás előtt előre kell megváltani – mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője.
– Fontos odafigyelni a pénztárnál a rendszám, a díjkategória és az érvényességi idő helyességére, – hívta fel a figyelmet a szóvivő. – Jellemző pótdíjas eset az, amikor karaktertévesztés történik. Utólag is lehetséges a rendszám módosítása karakterenkénti 1470 forintos szolgáltatási díj megfizetése mellett, maximum három karakterig.
Évente egyszer élhet a szabálytalankodó a pótdíj-maximalizálás lehetőségével. Ez azt jelenti, hogyha valaki elfelejtett matricát venni, de elindul Ausztriába, akkor a határig 5-6 ellenőrzőponton is áthalad, ami ötször-hatszor 15 ezer forintnyi bírságot jelent. Ezt igénybe véve a pótdíj kétszeresével megússza, ami “csak” 30 ezret jelent.
Jó hír, hogyha eladjuk az éves matricával felruházott járművünket, lehetőség van arra, hogy az újra, vagy egy másikra átörökítsük, ill. megtehetjük ugyanezt abban az esetben, ha a járművünk totálkáros lett.
Már 17 ügyfélszolgálati irodát nyitottak, így az ügyek intézése már nem csak papíralapon lehetséges. A legközelebbi iroda Békéscsabán van, a Berényi út 93. alatt, a volt autókereskedés helyén, ill. Lajosmizsén az M5-ös menti pihenőben, de van Szolnokon, Debrecenben és Szegeden is. Itt a mindennemű e-útdíjas és e-matricás ügyek intézése mellett szlovák, szlovén, cseh és osztrák matricák vásárlására is lehetőség van.
Az e-útdíj rendszer számokban:
Az e-útdíj rendszer az elmúlt egy évben teljesítette a költségvetés bevételi elvárásait. Tavaly fél év alatt – azaz december 31-ig – 78,8 Mrd Ft volt a bevétel, idén január elsejétől mostanáig (06.30. éjfélig) pedig 79,3 Mrd Ft volt a megszolgált útdíj összege (07.06. vasárnap éjfélig 82 Mrd Ft).
A 6500 kilométer 2243 díjköteles elemi szakaszból áll. Elkészült és működik mind a 101 ellenőrző kapu, amik mellett 45 saját és közel 60 rendőrségi mobil adatgyűjtő autó végzi az ellenőrzést.
A hazai-külföldi fuvarozók megszolgált útdíjra vetített megoszlása 49-51%. A hazaiak már több mint 90%-a választja ezt a bevallási módot.
Az elmúlt egy év számokban: Tavaly fél év alatt – azaz december 31-ig – 78,8 Mrd Ft volt a bevétel, idén január elsejétől mostanáig (06.30. éjfélig) pedig 79,3 Mrd Ft volt a megszolgált útdíj összege (07.06. vasárnap éjfélig 82 Mrd Ft).
További jellemző adat, hogy a gyorsforgalmi utakon, tehát a díjköteles hálózat kevesebb, mint 20%-án realizálódik a futásteljesítmény 54%-a és a díjbevételek 67%-a. Az összbevétel 91%-át a J4 járműkategória eredményezi.