Egy hete is már, hogy lezajlott a szokásosan Szarvas Város Napjához legközelebbi hétvégén rendezett performansz a Tessedik Sámuel Múzeum előtt. Az eseményre már jóelőre egy ajtókból álló installáció hívta fel a figyelmet, ami fontos szerepet játszott az est folyamán.
Ezek az előadások a látványon kívül mondanivalóval is bírnak, amit vagy elcsíp az ember, vagy nem. Az idén nem bíztuk a véletlenre ezt. Biztosra mentünk. Jól tettük. A 3T alkotócsoport – Novák Attila, Szuhaj György és Kukár István – egyik nagy téjét, Szuhaj Györgyöt kérdeztük az idei performanszról. Érdemes végig olvasni. Nagyon jó interjúalany. Minden médiának ajánlom.
A peformansz
– Tudom, hogy sokan Szuhaj György vizuál-pedagógiai közalkalmazott exhibicionizmusának tekintik azt, hogy a múzeum előtt a legfurcsább módon jelenik meg magában, két társával, vagy még tágabb körrel és provokálja a közönséget. Ezt ketté kell választani. Egyrészt van egy mai művészet, amelyik meg tud jeleníteni bizonyos dolgokat a hagyományos képzőművészeti eszközök segítségével, és van egy olyan része a mai kornak, amit nem lehet a hagyományos eszközökkel megjeleníteni. Tehát egy installáció, ami megjelenik a múzeum előtt, a hozzá kapcsolódó zene, hanghatás, fényhatás, vagy a performansz az lehet, hogy olyan dolgokat fog – megpróbálni legalább – megfogalmazni, ami szavakkal nem lehet. Ezt úgy tekintem, hogy a mai kor reflexiója. Ez kimondottan áll az ideire, ahol arra a társadalmi helyzetre, osztályra, csoportra is megpróbálja az ember ráirányítani a figyelmet azzal, hogy közmunkás ruhában jelenünk meg, hogy minden kornak megvoltak azok az alsóbb társadalmi osztályba sodródott emberei, legyen az az ókor, a középkor, vagy vegyük 500 évvel ezelőtt Dózsának a korszakát, akik a jelen korunkban is ott vannak, és akik nélkül nem tud létezni ez a társadalom. Ők cipelték – már tudjuk, hogy nem rabszolgaként – a köveket, a nagy épületekhez, piramisokhoz, a nagy bazilikákhoz. Az ő nevükről nem szól a történelem, pedig lehet, hogy ők a fontosabbak, lehet, hogy őket kellene kicsit előtérbe hozni, egy kicsit megbecsülni.
Kapuk
– Megépült hat kapu, a négy égtáj felől bevezetjük a közönséget ebbe az installációba. Középen az utak keresztezik egymást. Ezt mind-mind át lehet fogalmazni a saját sorsunkra és az életünkre. Előtte volt egy elszűkülő rész. Mindenki tudja a saját életén keresztül, vagy ha még nem, meg fogja tapasztalni, hogy nem mindig lobogva, szárnyalva fog menni az ember, hanem majd az élet meg fogja tanítani – még a legbüszkébb vezéreket, dúcsékat is – arra, hogy megalázkodjanak. Egy ilyen beszűkülő úton az egyén szembesül az emberi halandósággal, esendőséggel. Középen, az utak találkozásánál lehet választani, hogy merre menjen tovább, felfelé vagy lefelé, jót vagy rosszat csináljunk. Ezt jelképesen úgy jelenítettük itt meg, hogy konstrukcióban időnként vannak fekete és fehér jelzések, amit az ember ha figyel, vagy leszegem a fejemet folyamatosan, vagy felemelem az ég felé a tekintetemet. Középen két ajtó van. Alul egy disznóól ajtaja, aminek fekete mező jelenik meg a közepén. Felül egy fehér. Nyilván a mennyországot, vagy annak a vágyát próbáljuk meg odaidézni. Ha jót cselekszünk, akkor könnyebb a lelkünknek, könnyebb a sorsunk, könnyebb és talán jobb az embertársainknak is a környezetünkben lenni és nem állandóan a nyomást érzik felőlünk. A műsor végén erre a fehér ajtóra felköltözött egy kis búzaszőnyeg, bekerült egy kis virág, ami a lelkünkben ott lakó jóságot próbálja megidézni.
A kulcs
– A látogatóknak kellett magukkal hozni egy kulcsot. A megnyitóban is említettem, hogy ez nem a mennyek birodalmához szóló kulcs, az Szent Péternél van. Fogadjuk el, valóságosan vagy jelképesen! Az nem nálunk van. De lehet, hogy van nálunk is egy kulcs, amivel közelebb juthatunk. Ha mi csak arra várunk, hogy majd föntről valaki segít, akkor velünk a büdös életben soha semmi nem fog történni. Igenis nekünk, magunknak kell a nálunk levő élettel, ha akarjuk mint kulccsal úgy élnünk és cselekednünk, úgy viselkednünk a környezetünkben, hogy jobbak és közelebbiek legyünk, hogy közelebb kerüljünk egy eszményi világhoz, embertársainkhoz. A kulcsot, amit elhoztak a látogatók, ennek a szándéknak a kifejezése. Szeretnénk jók lenni, szeretnénk feljebb kerülni.
Jim Morrison, nem Jim Morrison
Az idén a 3T-t fizikailag két T, Kukár István és Szuhaj György képviselte. Novák Attila lovas íjászbemutatón külföldön volt, de mégis itt volt. Aki a különleges szemöldökgerendájú ajtó lapjának fejrészére tűzött képen Jim Morrisont ismerte fel, tévedett. A társak szerették volna legalább képével megidézni Novák Attilát, akinek a hajviselete egy kicsit hasonlít Morrisonéra, ami sokakat megtévesztett. Segített ebben az, hogy a háttérben a Doors Tribute Band – Bereczky Zsolt (dob), Lovász Gergely (gitár, vokál), Földi István (fretless bass), Mag Bogdán (billentyű, ének), Kupecz Tamás (ének), Krasznai Gergő (session zenész, szaxofon) – játszott. Nagyon jól.
A performanszra nagyon sokan voltak kíváncsiak, de erről beszéljenek a képek!
