Menu
in , ,

Tanévnyitó gondolatok

Molnár Istvánné

„A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.” (Hamvas Béla)

Aki nem az iskola világában él, annak úgy tűnhet, hogy az egyik év a másikba ér, minden évben megismétlődik a tanévnyitó, és ezt követi 181 tanítási nap. Azonban a 181 nap minősége, értéke, tartalma mindig azokon múlik, akik egy közösséget alkotnak. A mi közösségünk ebben a tanévben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból Győri Erzsébet – aki iskolánk diákja volt – készített egy logót, amely szimbolikájával méltóképpen fejezi ki a tizennégy év alatt elért eredményeinket.

Életünk, hitünk középpontjában a kereszt áll. Emlékeztet bennünket arra, hogy a betlehemi jászol és a golgotai kereszt ugyanabból a fából van faragva. A szem meghatározó eleme a logónak, a nyitottságot, a lelkiséget fejezi ki. Büszkék vagyunk arra, hogy a természettudományokban jeleskednek diákjaink, országos versenyeken dobogós helyezéseket elérve. Ettől a tanévtől angol két tanítási nyelvű képzés is folyik intézményünkben. A szív azt fejezi ki, hogy számíthatunk egymásra, a bizalom légköre hatja át intézményünket. A teremtett világunk szépségét óvjuk, védjük, s elérkezett az idő, hogy megpályázzuk az örökös ökoiskola címet. Kitartó munka eredményeként kiválóan akkreditált tehetségpont szakmai elismerést nyertünk el ebben az évben. A művészetek – színjátszás, zene, néptánc -, lélekemelő üzeneteit tolmácsolják diákjaink az ünnepi alkalmakkor. Úszás sportágban is élen járunk. Ez a logó látható új iskolai jelvényünkön is, amelyet jeles alkalmakkor, iskolai ünnepélyeken fogunk viselni, ezzel is kifejezve azt, hogy büszkék vagyunk arra, hogy „benkások” vagyunk.

Iskolánk és a város, valamint az evangélikus egyház életének meghatározó személyisége volt Klenk József, kinek életét áthatotta az egyházért, iskolánkért, Szarvas város sport életéért végzett példamutató munka. Klenk József emlékére özvegye, Klenk Józsefné és családja, Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, BesenczyZoltán alpolgármester, a Nemzeti Fórum megyei elnöke, Lázár Zsolt esperes, Dr. Váriné Domán Gabriella, Lohr Gyula, Molnár Istvánné és Rohony Miklós megalapították a Klenk-díjat, amelyet minden tanévnyitó istentiszteleten adunk át az úszás sportágban legjobb eredményt elért benkás diáknak. Ebben a tanévben Körösfalvi Dóra érdemelte ki a díjat és az ezzel járó pénzjutalmat. Jeles bizonyítványa, versenyeredményei, az úszás iránti elkötelezettsége példa lehet nem csak az úszók, hanem minden benkás diák számára. Legkiemelkedőbb eredményei: Úszó Országos Diákolimpia bajnok 100m gyorsúszásban, Országos Diákolimpia bajnok csapatban 4x50m gyorsúszásban, városunkban az év sportolójának választották, egyházi, régiós, területi, városi úszóversenyek állandó résztvevője, érmese.

Isten áldása kísérje 15. tanévünkben valamennyiünket, adjon sok közös élményt, alapos tudást, tiszta érzéseket, hitet és kiváló eredményeket!

Molnár Istvánné, igazgató

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Exit mobile version