Sajnos a Fölszállott a páva gálaműsora a Vízi Színház helyett a Cervinus Teátrumban került bemutatásra, ahol még a pótszékeken is ültek. Mint kiderül, az óvatosság helyénvaló volt, mert míg bent a táncosokról szakadt a víz, odakint az égből.
A köztévé vetélkedőinek díjazottjai közül a színpadra lépett Kacsó Hanga, 2014 nyertes énekes szólistája, debreceni Majer Tamás, aki a műsorban olyan hitelesen beszélt a pásztorkultúra szépségeiről és nehézségeiről, hogy egy svájci néző gyűjtést szervezett a megsegítésükre, vagy a tekerőjén megerősített tekerőkarral játszó Patonai Bátor, de itt volt még Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó táncosok, Tintér Gabriella és Kurdi Gábor is. A műsort két szarvasi táncegyüttes, a Tessedik Táncegyüttes és ha már indul a gyerekpáva, stílszerűen a Chován junior táncegyüttese, a Sköcök műsora keretezte.
Herczku Ágnes, a Fölszállott a páva műsorvezetője Csasztvan András tevékenységét és szarvasi hagyományápolást méltatta, mire a Cervinus Teátrum igazgatója a Newjság később feltett kérdései közben szerényen csak azt mondta, hogy már az is megtiszteltetés, hogy Hercku Ágnes tudja, milyen munka folyik nálunk néptáncos fronton.
A felnőtt Fölszállott a páva díjnyerteseiből válogatott gálaműsor utazik az országban. A műsorrend annak függvényében változik, hogy éppen melyik díjazott és zenész ér rá. A szokásos fellépőkön kívül sikerült elérni, hogy két szarvasi táncegyüttes is közéjük kerülhessen.
– Az előadás rendezői elfogadták, hogy ha Szarvasra kerül ez a gála, akkor felléphet a Tessedik Táncegyüttes, és helyet kap a műsorban a szarvasi gyerekcsoport, ha már meghirdeti a tévé ezév decemberében, Mikulás-napra a Fölszállott a gyerekpávát, akkor hagy legyen gyerekegyüttes is egy ilyen gálaműsorban.
A műsorban a korábban említetteken kívül a színpadra léptek – a korábban Honvéd Táncegyüttes – ma Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei is.