Mára már elcsépelté válik a mondat, de pénteken este ismét ősbemutató volt a Cervinus Teátrumban. Hiszen az utóbbi időben sűrűbbé vált az ősbemutatók száma e „kicsi” színházban. Pénteken este Varga Emese „Szép álom, szállj szívemre” című zenés játékát mutatták be Derzsi György főszereplésével, Benkő Géza rendezésében.
Derzsi György közel két éve, 2012. november 25.-én játszotta először a „Szerelmem, Sárdy!” című zenés játékot itt a Cervinus Teátrum színpadán. Talán kevesen tudják, de Lehár Ferenc 1943-ban bemutatott Cigányszerelem Budapesti bemutatójára Sárdy hangjára, Sárdynak írta az „Utam muzsikálva járom” című dalt, ami Sárdyra nézve nagy megtiszteltetés volt a pontosságáról, precízségéről (kottahűségéről) ismert mestertől. De ez csak egy kitérő, hiszen az este Lehár Ferencről szólt. Az említett dal nem hangzik el. Az esemény egy kapocs a két bemutató között. A műfaj azonos az előzőhöz „zenés játék”, a darab most is „többszereplős” de most is csak Derzsi György állt a színpadon, ennyiben hasonlít a két éve bemutatott zenés játékhoz.
Lehár Ferenc Komáromban született, anyanyelve magyar. Gyermekkorában zongorázni tanul és zseninek bizonyul, de túl fiatal, hogy konzervatóriumban tanuljon. Végül 12 évesen megkezdi konzervatóriumi tanulmányait Prágában, hangszere a hegedű lesz. Zenei munkássága a német nyelvterületen válik teljessé Lehár Ferencnek.
A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy eseményt. Nem törekedett teljességre, hiszen nem is tehette. Lehár Ferencet az embert mutatta meg, aki minden sikere ellenére magányos volt. Az ember, akinek édesapja zenész volt, aki két világháborút átélt, akinek feleségét zsidó származása miatt elakarták vinni és csak Lehár ismertségén múlott, hogy ez nem történt meg. Akit hívtak Amerikába, de nem akart, nem tudott elmenni, akinek lelke talán az operettek rózsaszínű világában élt. „Szép álom, szállj szívemre” énekli a „Paganini” című operett Anna Elisája. A cím, ahogy Benkő Géza mondta nem véletlen. Az este drámája éppen az, hogy elmehetne a nácizmus elől, egy szabad országba, már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez. A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Derzsi György megjelenít több embert, akikhez Lehár kötődik, akiket szeretet, akik bántották. A különböző alakok, hangok megjelenítése nem okoz gondot Derzsinek, mindezt természetesen teszi, ez színészi képességeit dicséri. A dalok egy része nem nagyon ismert, nem elcsépeltek, de némelyik ismerős, ez is nagy erőssége az estének. Derzsi György énekhangja csodálatos (igen, megint leírom) betölti a teret, mert tisztán, érthetően énekel. De nem csak énekel, nem csak prózát mond, hanem táncra is perdül. Tánca ezúttal is nagyon „magávalragadó”. Szövegmondása tiszta, érthető, néha azonban nagyon halk volt a próza, de talán éppen ezért volt nagyobb a drámai ereje. Derzsi György jól mozgott a díszletek között, jól használta a rendelkezésére álló teret, eszközöket. Nekem nagyon tetszett, hogy természetesen, minden manír nélkül elevenítette fel Lehár Ferenc ellentmondásokkal teli életének részleteit. Nagyon homogén volt a próza, dal átmenete, keveréke. Teljesen egybe volt fűzve, mint egy szép gyöngysor.
Varga Emese a darab írója a Komáromi Színház dramaturgja. De nem ez az elő írása. Nagyon jól fogta meg Lehár életének azokat az állomásait, amik fontosak voltak a zeneszerző életéből. Nem vette sorra a megírt operetteket és nem lexikális életrajzot írt. (Aki erre kíváncsi keresgessen.) Az emlékeit összerakó embert állította középpontba. „Mindig ki kell tartani az igazság mellett, az életben csakúgy, mint a művészetben” áll a szinopszisban a Lehár idézet. Az este nem könnyed rózsaszínű álom, hanem egy sikeres, de mégis magányos ember szívszorító önvallomása. Varga Emese Lehár Ferenc és Soóky László írásaiból készítette el az este forgatókönyvét. Pont annyit, amennyi kellet ahhoz, hogy végig feszes legyen a darab, a néző egy pillanatig se kalandozzon el.
Benkő Géza első hivatalos rendezése a darab, aki elsőként barátját rendezte. Szerintem nagyon különbözik a két művész, de valószínű ettől működik. Benkő Géza nem játszott operettben, Derzsi György viszont játszott Lehár darabban. Benkő Géza lazább, szárnyalóbb, míg Derzsi György nagyon is a földön jár. E különbözőségből csakis jó születhetett. Mindketten igényes zenés játék, igényes színrevitelét szerették volna megvalósítani, ami szerintem sikerült.
Mindig kockázatos dolog egyedül színpadra állni, mert lekötni a nézőket egyedül csak a legjobb színészek képesek. Nagyon jó színdarab kell és olyan szuggesztív előadó, aki képes hatni az emberek képzeletére, aki ellenállhatatlan és elhiteti a nézőkkel, hogy nem egyedül áll a színpadon. Derzsi Györgynek mindez sikerült. És persze kell a kontroll, – a rendező – aki a néző szemével irányítja az előadót. Péntek este Derzsi György ismét bebizonyította, hogy képes hatni a nézőkre, képes az újabb varázslatra és képes nem meglovagolni az előző sikert, hanem egy teljesen új úton, mégis a műfajon belül megmaradni.
Gratulálok mindhármuknak, remek munkát végeztek! Kívánom, hogy e zenés játék is olyan sikeres legyen, mint az előző!
