Az elmúlt évben az aerobik sport Magyar Kupa döntője után, idén a sorozat harmadik állomásnak adhatott otthont a szarvasi Blue Gym Aerobik Egyesület. A hétvégi esemény annyiban különbözött minden korábbitól, hogy a Körös-parti városban korábban még soha nem tartottak kétnapos eseményt.
Az előző évek szarvasi rendezésű versenyei bizonyára kedvező képet festettek a sportág honi vezérkarára, hiszen a Blue Gym minden különösebb „szonda” nélkül megkapta a lebonyolítás jogát. Nem is vizsgázott rosszul, amihez azonban széleskörű összefogásra volt szükség a klub szimpatizánsai és a szülők részéről, továbbá kellett hozzá Kellerné Szarka Andrea minden rendezési részletre kiterjedő gondossága, illetve Somogyi Nikolett magas fokú szakmai kvalitása.
– A sportág népszerűsítése céljából számunkra nagyon fontos, hogy versenyzőink szülei, rokonai, ismerősei évente egyszer Szarvason is láthassák a gyerekeket. Nem mellékes szempont, hogy a belépőkből származó bevétel is jól jön az egyesület kasszájába, hiszen ebből finanszírozzuk a további vidéki fellépések költségeit. Kétnapos viadalt nem rendeztünk korábban, mindez dupla energiát igényelt a szülők, illetve egykori és jelenlegi sportolók által alkotott gyakorlott stábtól, amibe szerencsére a kondorosi apukákat és anyukákat is sikerült bevonnunk. Nélkülük természetesen nem jöhetett volna össze ez a verseny. Külön köszönettel tartozunk mellettük, a helyi önkormányzat illetékeseinek támogatásáért és a teremért, a polgárőröknek a helyszín, illetve a környék biztosításáért, a Penta Drinknek az ásványvíz ellátásért, valamint az Arborétum vezetőjének, dr. Hanyecz Katalinnak, a rengeteg szép növényért, melyek révén igazán impozáns látványt nyújtott az Alkotmány utcai sportcsarnok – ismertette a rendezvény „kulisszatitkait” Kellerné Szarka Andrea, a klub vezetője.
Hogy ténylegesen mekkora verseny volt a szarvasi, arról mindennél többet mondanak a számadatok. A két nap során 27 egyesületből közel nyolcszáz sportolónak tapsolta pirosra a tenyerét a teltházas publikum. Szombatra 154, vasárnapra további 104 gyakorlat jutott! A megyei aerobikosok szereplésére sem lehet panasz: a csabai hölgyek challenge-ben ezüst-, stepben bronzéremig vitték, de a szarvasi klubok is sok egységgel képviseltethetik magukat november 9-én, a Magyar Kupa budapesti döntőjében.
– A nyári időszakban sem álltunk le, kemény alapozó időszakon mentek keresztül a fiatalok annak érdekében, hogy minél több egységgel képviseltethessük magunkat a sorozat döntőjében, ahová számonként a legjobb hat jut. Egy gyakorlatot teljesen át kellett formáznunk a bírák kérésének megfelelően, többet pedig frissítettük, és néhány helyen az egységeink összetétele is változott betegségek miatt. Azt gondolom, a látottakkal elégedett lehetek, a viszonylag friss aerodance csoportunknak is sikerült előrelépnie az új koreográfia hatására – összegezte a tapasztalatokat Opauszki Anita, a házigazda klub kondorosi szekciójának edzőnője.
A másik helyi klub, a Lendület trénere, Springel Mihályné Zita nem volt ilyen felhőtlenül boldog, amikor „mikrofon” elé kértük:
– A mi lehetőségeinket alapvetően befolyásolja, hogy csupán heti három órát tudunk együtt gyakorolni. A gyerekek ezer mással foglalkoznak szabadidejükben, ennyi ráfordítással pedig nem igazán lehet magasabb szintre lépni. A lényeg azonban, hogy örömmel jönnek és lelkesen elvégzik a munkát, azaz szeretnek az aerobikkal foglalkozni!
A szarvasi klubok versenyzőinek helyezései. Sport aerobik. Felnőtt egyéni: 5. Benedek Berta (Blue Gym).
Basic. Felnőtt trió: 1. Blue Gym (Csasztvan Dorina, Turcsányi Luca, Bagi Ivett). UP I (15-17 évesek). Trió: 4. Blue Gym „A” (Pásztor Erika, Keller Petra, Velky Anna), … 6. Blue Gym „B” (Urbancsok Tekla, Balogh Andrea, Sutyinszki Mónika), UP II (12-14 évesek), csoport: 12. Blue Gym (Keller Panka, Kovács Kinga, Melis Zsuzsanna, Tóth Tamara, Vaszkó Dóra), … 14. Lendület (Dombi Lilla, Himer Tünde, Nyerges Aliz, Janowszky Viktória, Pribelszki Boglárka). Trió: 8. Blue Gym „B” (Keller Panka, Tóth Tamara, Vaszkó Dóra), … 19. Lendület (Janowszky Viktória, Nyerges Aliz, Pribelszki Boglárka). Egyéni: 8. Bencsik Rebeka (Lendület). UP III (7-11 évesek), csoport: 5. Blue Gym (Paluska Dorina, Szigeti Laura Gabriella, Hermann Adrienn, Vaszkó Martina), … 11. Lendület (Lipcsei Laura, Molnár Gréta, Németh Viktória, Sechna Dorina, Závoda Kata, Laukó Boglárka). Trió: 10. Blue Gym (Paluska Dorina, Szigeti Laura Gabriella, Vaszkó Martina), 11. Lendület (Molnár Gréta, Sechna Dorina, Závoda Kata).
Challenge. UP II: 11. Blue Gym (Skrván Evelin, Fejér Csenge, Kozmann Kíra, Kasnyik Zsófia, Gyurcsán Laura, Szappanos Laura, Melis Melissza, Tóth Bera Lívia). UP III: 6. Blue Gym „B” (Csehi Natália, Győri Vanda, Sztraczinszki Petra, Szekera Mercédesz, Arató Vivien), … 9. Blue Gym „A” (Marton Gréta, Varga Vivien, Varga Adrienn, Tóth Adrienn Diána, Roszik Lili, Gulyás Gitta).
Step. UP II: 6. Blue Gym (Kovács Kinga, Melis Zsuzsanna, Szigeti Zsófi, Kozmann Kíra, Tóth Bera Lívia). UP III: 3. Blue Gym (Csehi Natália, Paluska Dorina, Szigeti Laura Gabriella, Győri Vanda, Sztraczinszki Petra, Szekera Mercédesz), 4. Lendület (Lipcsei Laura, Molnár Gréta, Németh Viktória, Sechna Dorina, Závoda Kata, Laukó Boglárka).
Aerodance. UP I (15-17 évesek): 4. Blue Gym (Velky Anna, Tóth Ildikó, Sindel Renáta, Hronyecz Alexandra, Urbancsok Tekla, Balogh Andrea, Kasnyik Kinga, Sutyinszki Mónika).
Felkészítők: Opauszki Anita (Blue Gym), Somogyi Nikolett (Blue Gym), Springel Mihályné Zita (Lendület).