Az önismeretet többféleképpen megközelíthetjük. Leegyszerűsítve az önismeret nem más, mint önmagunk megismerése, érzéseink, gondolataink reális megítélése, értékelése és elfogadása. Egyfajta „ismeretgyűjtemény” önmagunkról, ami egy önmagunkkal folytatott belső dialógust is magában hordoz.
Önmagunk megismerése mindig egy hosszú folyamat, amely az évek előrehaladásával fejlődik, módosul, alakul. Egy embert, mint személyt az határoz meg egyebek mellett, hogy mit gondol, érez, kit tisztel, utál, mit kíván, remél, miben hisz és mitől fél. Ez a gondolati sík pedig a cselekedeteiben nyilvánulnak meg.
Sok minden már gyermekkorban eldől. Nagyon fontos a szülői nevelés hatása. Hiszen a szülő úgy alakítja a gyermek önmagáról alkotott képét, hogy cselekvéseit minősíti, hiszen mindenki életében a szülő az első „minősítő” személy. Ha a gyerek megnyilvánulásait túlnyomóan kedvezőtlenül ítéli meg, ha a gyerek mindig megszégyenítéseket kap, az én-képe negatív lesz. Ha a gyerek folyton azt hallja szüleitől, hogy két- bal-kezes vagy, akkor a gyerek mire felnő, valóban ügyetlen, kétbalkezes lesz, hiszen a szülő negatív programot ültetett el gyermekében. De a túldicsért, agyon dédelgetett gyerek személyisége épp úgy megsérülhet, mint azé, akit folyton szidnak, becsmérelnek, vagy éppen nem kapott érzelmi visszajelzést gyermekkorában.
Miért van szükség az önismeretre?
Mindennapjainkban sok megismerés csak saját önismeretünkön alapulhat. Csak akkor tudok mást is megérteni, ha önmagam ismerem, megértem, elfogadom. Önmagamon át szűrve ismerem csak meg a világot, a másik embert. Ezen keresztül felismerhetjük céljainkat, lehetőségeinket, világosan láthatunk és mérlegelhetünk, ami pedig elvezet egészen addig, hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk.
Hiszen, ha nem tudjuk kitölteni azt a keretet, ahová az élet állít bennünket, elégedetlenséget érzünk, amelyet vagy túlkompenzálunk arrogáns, fölényes hanggal, vagy kisebbrendűségi érzéseink támadnak. Mindkét esetben a végeredmény ugyanaz: idegessé, feszültté válunk.
Mit kell megismerni önmagunkban?
Az Olvasó most eljutott arra a pontra, amikor egy rövid önismereti tesztnek vetheti alá magát. Válaszoljon az alábbi kérdésekre őszintén, ismerje meg erényeit és korlátait egyaránt!
– Ki vagyok én ? (eredetem, őseim…)
– Milyen ember vagyok? (jó, rossz, önző, önzetlen, hazudós, sunyi, pletykás, titoktartó, bőkezű, fösvény, kezdeményező, bátor, lelkiismeretes stb.)
– Milyen az önbecsülésem?
– Mik az életcéljaim?
– Mik a megvalósítási eszközeim? (türelem, okosság, kompromisszumkészség, agresszivitás, könyököm, mások kihasználása)
– Szembe merek nézni önmagammal? Ha kiderül, hogy gyenge jellem vagyok, hogyan ítélem meg magam?
– Milyen a tűrőképességem?
– Elfogadom magam erényeimmel, hibáimmal?
– Képes vagyok tanulni az élethelyzetekből?
– A jóra törekvésem uralja az életemet vagy sem?
– Őszinte vagyok másokhoz és önmagamhoz? Vagy magamnak is hazudok?
– Van-e bennem béke?
– Hiszek-e valamiben? (Emberben, létezés céljában, magasabb erkölcsben, Istenben…)
– Bele tudok-e illeszkedni ebbe a hitrendszerbe, vagy tagadom azt?
Ezek a felteendő kérdéseknek csak kis töredéke. Ha Önnek reális az önismerete, ezeket a kérdéseket meg tudta válaszolni. Reális önismeret esetén ráadásul önneveléssel bárki képes a jobbító változásra.
A folytatásban további kérdések segítségével ismerhetik meg jobban önmagukat és válaszokat kaphatnak olyan kérdésekre is, hogy pl. mi befolyásolja az önbecsülést, vagy hogyan lehetséges az, hogy gyakran az átlagos képességű emberek boldogok, a kivételes képességűek pedig nem.