Békés Megye Szlovákságáért díjjal jutalmazták Mótyán Tibort. Az elismerés szólt annak a több mint három évtizedes munkának, amelyet a szarvasi szlovák önkormányzat volt elnöke tanúsított a nemzetiségi gyökerek ápolásáért és a hagyományok továbbadásáért. Munkásságához szorosan hozzátartozik, hogy alapító elnöke volt a szarvasi Szlovák Kulturális Körnek, küldötte a Magyarországi Szlovákok Szövetségének, és tevékenykedett a Megyei, valamint az Országos Szlovák Önkormányzatban is. Az elismerést kórházi kezelése miatt a kondorosi szlovák nemzetiségi bálon lánya vehette át.
– Harmincnégy évre kell visszatekintenünk, ha a kezdetektől szeretnék felidézni a díj hátterét. Hogyan kapcsolódott be a nemzetiségi élet vérkeringésébe?
– Az akkori Vajda Péter Művelődési Központ népművelőt keresett és felkértek a munkára. Mint új fiút, engem jelöltek ki, hogy járjam a tanyákat, vagyis rám bízták a tanyavilág közművelődésének a gondját. Akkortájt zajlott az iskolák körzetesítése, a megüresedett helyiségeket pedig az intézmény rendelkezésére bocsátották. Így jöttek létre az első nemzetiségi tanyai klubok, elsősorban művelődési, szórakozási célzattal. Valamennyi közül először Ezüstszőlőn, Csicselyné Korbely Zsuzsanna koordinálásával. Évente tanyanapokat szerveztünk és idővel nagyon jó közösségek alakultak ki. Én ott tanultam meg igazán, hogy csak akkor lehet kapni, ha az ember ad is.
– A rendszerválást követően, a ’94-es választásokon nemzetiségi önkormányzat jött létre, az Ön elnökletével. Miért vállalta ezt az újfajta kihívást, feladatot?
– Jelentős felhatalmazást kaptunk a választóktól, hiszen a több mint 6000 szavazóból akkor mintegy 5700-an a szlovákokra szavaztak, ami már kötelezett. Ráadásul a szlovák önkormányzat első képviselő-testülete szerencsés összeállítású volt: jelen volt benne az oktatás, a közművelődés és az egyház is. Számos sikerben is részünk lehetett: létrehoztunk az Ótemplom előtt egy emlékhelyet, emlékkönyvet, kiadványokat adtunk ki, és működtettünk az első szarvasi szlovák újságot is.
– Éppen ezért felmerül a kérdés, hogy miért nem folytatta a megkezdett utat? Köztudott, hogy önként mondott le.
– Így van. Ennyi idő elteltével arra is kell gondolni, hogy lehet, hogy ezt mások másképp, új ötletekkel kibővítve csinálnák. Meglátásom szerint továbbá egy testületnek nemcsak az a dolga, hogy a hagyományokat őrizze. Valahol a népek közti súrlódásokból, ellentétekből is le kellene az éleket faragni. Egy kicsit diplomatának kell lenni. Nem fekete öltönyös, fehér inges értelemben, hanem a nép diplomácia szürke eminenciása képében. Kizárólag ők képesek arra, amire a politikusok nem. Felülemelkedni a nemzeti gőgön, egészséges, humanitárius kapcsolatokat létrehozni. Ez csak úgy lehetséges, ha időt szánunk az utazásra, a találkozásra. Meg kell állni az utak szélén, megszólítani a füvet kaszálót vagy a juhait legeltető pásztort. El kell menni a temetőbe, a templomba, a piacra, beszélgetni és megpróbálni az emberek lelkében megcsillantani a reményt, hogy békében is lehet élni.