„A zászlót vittük mindhalálig, elhulltunk érte mind egy szálig! Átok arra, ki ezt felejti, s a szent lobogót porba ejti! – ez az idézet szegélyezi a békésszentandrási I. és II. világháborús emlékművet. Egyben emlékeztet a Don-kanyarban elesett áldozatokra is, akik előtt a tragédia napján egy maroknyi emlékező hajtott fejet.
A Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület ezúttal egy csendes, szónoklatoktól mentes ünnepségre várta a lakosságot. Hévízi Róbert gondolatébresztő beszédében felidézte a doni ütközetig vezető vészterhes utat.
– A legkeményebb helyzet január 12-én következett be, amikor az urini hídfőnél a szovjet-orosz csapatok áttörték a magyar hadsereg védőgyűrűjét. A magyar csapatok addigra kimerültek, az utánpótlás nem érkezett meg, a magyar-német hadvezetés részéről pedig nem teljesültek az ígéretek. Egy elcsigázott, fáradt sereget ért támadás, akik idegen érdekekért, idegen földön harcoltak, így néhány nap alatt megsemmisítették őket.
A magyar hadtörténet egyik legnagyobb vereségének békésszentandrási áldozatai is voltak. Mintegy 240 nevet véstek az emlékoszlopba, akik a II. világború alatti ütközetekben, vagy a visszavonulás során vesztették életüket. Közülük ketten, Bíró János és Molnár János, mint a Don-kanyarban elesett mártírok a későbbiekben kiemelt helyet kaptak, így az ő neveik kétszer olvashatóak a hősök falán.
A megemlékezés zárásaként a részvevők koszorúkat helyeztek el és mécseseket gyújtottak az emlékoszlopon.
Búcsúzul a civil szervezet elnöke felhívta a figyelmet a május végén megrendezésre kerülő, nagyszabású hősök napi rendezvényre, ahol a Don-kanyari áldozatok mellett a kuláküldözés és a kommunizmus áldozatai előtt is fejet hajtanak.
