Tizenöt éve hozzuk a fényt a télbe, az örömteli pillanatokat megidézve – kezdte a kiállítás megnyitóját Révész Júlia, a rendezvény házigazdája. Az idei tárlat valamivel rendhagyóbbra sikerült az előzőeknél. Kevesebb alkotó, kevesebb kép, de valamivel több fényképes visszaemlékezés foglalta el helyét a paravánokon. Ilyenek voltak pl. a helytörténeti egyesület és a könyvtár múltját idéző alkotások, vagy a Békésszentandrás történetéről árulkodó képsorozat.
A fotókat a szervezők ezúttal sem tematikusan rendszerezve, válogatva állították ki, egy dolog azonban mégis összekapcsolta őket: valamennyi a fotósról, az emberről árulkodott, sok esetben egy korábban ismeretlen arcát megidézve.
– Nagyot emelkedett a színvonal a korábbiakhoz képest – szólt elismeréssel az képekről Rácz István, fotós, összegző gondolataiban. Mégsem a technika, ami a kiállítást igazán széppé teszi, hanem az ember, aki a gép mögött áll. Lehet valakinek csupán egy zsebben hordozható, kis, amatőr gépe, de ha van mondanivalója, azzal maradandót alkothat. Itt pedig ilyen képből több is akad.
A kiállítást először 2001-ben avatták, akkor az előző, jubileumi év legemlékezetesebb pillanatait válogatták össze. A kezdeti siker újabb kiállítást eredményezett, ami mára a Kultúra napi programsorozat szerves részévé vált.
– Eleinte távoli tájakról, országokról készített képeket kaptunk, az utóbbi időben pedig egyre több a Békésszentandrást ábrázoló munka – mutatott rá a legszembetűnőbb változásokra a kiállítás házigazdája. Szerencsére időközben azok száma is növekedett, akik fényképezőgépet ragadnak a kezükbe, és kialakult már egy stabil mag is, akiknek a fotóit évről évre meg lehet tekinteni.
A képek egyik mozgatórugója – a hagyományos kiállításoktól eltérően – a szeretet volt. Többen családi, gyermekekről, unokákról megörökített fotóikat hozták magukkal, míg mások munkái lakóhelyük iránti elköteleződésüket tükrözték.
Zárásként egy hatalmas, tizenötös számmal díszített citromtortát gördítettek a megjelentek elé, amelyből mindenkinek jutott egy szelet.
