Hogy mi a féltékenység, aligha kell leírni, bemutatni, hisz mindenki tudja. Hogy milyen egy féltékeny ember általában, azt is. De hogy közelebbről milyen is a féltékeny ember, talán kevesebben tudják, vagy gondolják.
A féltékeny ember gyakran a megtestesült magabiztosság benyomását kelti. Úgy viselkedik, mint generális, aki épp rajtaütni készül az ellenségen. Semmitől sem riad vissza. Minden jel szerint pontosan tudja, mit akar, s úgy küzd érte, mint egy oroszlán. Ha pl. cseng a telefon és nem szól bele senki, akkor ő már „suskust” feltételez mögötte. „Szóval, értem, már ezért késtél ma is 15 percet!” Nála nincsenek véletlenek. Ez már elég „bizonyíték”a szemében.
Mi áll a féltékenység, kisajátító ember lelki megnyilatkozásának hátterében? Mamut méretű kisebbrendűségi komplexus. Az ilyen ember legfőbb személyiség jellemzői:
1. Önértékelési zavar, önbizalom hiány. Nem tudja magát olyannak elfogadni, amilyen.
2. „Úr-szolga” mentalitás: Ez azt jelenti, hogy üvöltözik partnerével, gyalázkodja, zaklatja, megalázza. Veszélyes és antidemokratikus filozófiája van, ráadásul annak jogosságáról tökéletesen meg is van győződve. Igazándiból a féltékeny ember hol nyíltan, hol rejtetten, de mindig diktátor és rabszolgahajcsár.
3. Önveszejtő magatartás: Egyik legelképesztőbb sajátossága, a lélektani vakság. Pedig nem egyszer okos, művelt, iskolázott és jó megjelenésű emberről van szó, az élet bármely területén tehetséges, de amint szeretteiről van szó, olyan viselkedést produkál, amellyel kimeríti a szellemi visszamaradottság ismérveit. Az ilyen ember önmaga legnagyobb ellensége. Mert épp azokat üldözi el maga mellől, óriási energiával, akiknek a szeretetére éhezik.
4. Felelősség elhárítása: A féltékeny ember rendkívül nehezen vállalja a felelősséget féltékenysége miatt. Majdnem mindig a társát vádolja, aki „tönkreteszi” az életét, mással megy el táncolni, mással is szóba áll, stb. Mást vádol mindig, pedig problémáiért többnyire ő maga a felelős. Olyat vár el a másiktól, amit ő nem tesz meg, amire ő nem képes, közben még azt a fáradtságot sem veszi, hogy szembenézzen saját problémáival. Örök siráma, hogy partnere megbízhatatlan.
5. Önzés és éretlenség: Az önző ember érvényt akar szerezni akaratának, tekintet nélkül a másik igényeire, vágyaira, lehetőségeire. Ez azonban hosszútávon mindig zsákutcába vezet. Az ilyen embertől idegen a kölcsönösség fogalma. Ez pedig abszolút neurotikus érzelem.
6. Impulzivitás: Nem szokták véka alá rejteni érzelmeiket. Kocsmában, utcán, mások előtt megalázzák társukat. Dühösek. Azt hiszik partnerük hitvány alak, akit meg kell büntetni. Meg vannak győződve, hogy őket sosem szabad visszautasítani, frusztrálni, vagy bármi módon sakkban tartani.
7. Határtalan képzelőerővel bírnak: Hajlamosak arra, hogy a legártalmatlanabb eseményben is reá leselkedő veszélyt lássanak. Apróságok miatt könnyen megsértődik. Már-már kissé a paranoid személyiségkép felé kezd eltolódni személyisége.
Nem törvényszerű, hogy egy féltékenység eddig a pontig eljusson. Bárhol bukkan fel a féltékenység, azt mindenütt mindig egyforma rugó mozgatja: neurotikus vágy az elismerés, a jóváhagyás után és intenzív kisebbrendűségi érzés.
A féltékenység a házaspárokon, partnerkapcsolatokon kívül is előfordulhat. Bizony, gyakori jelenség a családban, a testvérek között (ld. Kain és Ábel), de előfordul kistestvér születésekor a nagyobb testvér részéről is féltékenység.
A kistestvér születését a nagyobb ugyan mindig várja, de számára ez csaknem mindig érzelmi problémákat jelent, amelyek az esetek többségében spontán meg is oldódnak.
Azt tapasztaljuk, hogy az idősebb testvér olyan magatartást vesz fel, amely a szülők fokozottabb odafordulását, törődését kikényszeríti és önmagára irányítja.
Végül is ez a „célja” vele a nagyobb testvérnek: őt is babusgassák, cumiztassák, kényeztessék, vagyis vele is annyi időt töltsön édesanyja, mint a most született kistestvérével.
Súlyosabb esetben előfordulhat komolyabb féltékenységi reakció, ennek két féle megnyilvánulási formája lehet. Egyik az, amikor a kistestvérrel szembeni magatartása teljesen közömbösségben, teljes érzelemmentességben nyilvánul meg. Súlyosabb esetben a kistestvért meg is ütheti, bánthatja, de előfordult már olyan eset is, amikor ki akarta borítani a babakocsiból. Ebben az esetben érthető, ha a szülők egyetlen percre sem merik a kicsit a nagyobb testvérre hagyni.
A másik gyakori jelenség, hogy a szülőkkel szembeni magatartása kerül előtérbe, amely különféle regressziós (visszafejlődési) tünetekben nyilvánulhat meg: mint pl. a már megszerzett szobatisztaság elvesztése, újra bepisil, ő is cumisüvegből akar inni, pedig korábban már önállóan, pohárból ivott, stb., azért hogy az édesanya figyelméből ő is jobban részesüljön. Ha a szülő konfrontálódik ilyenkor és nem érti meg a gyerek reakcióit, még inkább a kistestvér ellen fordul a nagyobb gyerek. Legjobb módszer, ha az anya bevonja a nagyobb testvért a kicsi ellátásában, a „te már olyan nagy fiú vagy”, vagy a „te már olyan nagy kislány vagy” hogy segítesz a kicsi ellátásában elvek alapján. Ez még csaknem mindig bevált.
Összefoglalva: az ember szeret, az ember félt, az ember féltékenykedik, hiszen valahol mélyen az ember önző lény is. A féltékenység bármilyen szintű megnyilvánulása is erre utal. A gyermekkori féltékenység okos irányítással megoldható, áthidalható. De felnőtt korban a féltékeny ember nézzen jó mélyen elsősorban önmagába, és csak utána partnerében keresse a hibát. A felnőttkori féltékenység csaknem mindig a kapcsolat halálát jelenti. A kisajátítás ilyen fokú vágya olyan érzés, amellyel az ember mindig maga alatt vágja a fát.