Postafiók
Sokadjára indultak vajdás diákok Erdélybe, hogy Déván emlékezzenek március 15-re a helyi magyar közösséggel. Az utazás egy sikeres pályázathoz kötődött, melyet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal írt ki magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok támogatására PRO-RENO-14 címmel. Mivel evés közben jön meg az étvágy, az iskola pályázott a Rákóczi Szövetség szokásos – a nemzeti ünnephez kapcsolódó – kiírására is, sikerrel. Most az iskola kilencedik osztályai (A és B) voltak olyan szerencsések, hogy az utazáson részt vehettek. Csatlakozott hozzájuk a gimi által kiírt „Észbontó” verseny három győztese a Benkából.
Az esőre hajló idő miatt az eredeti tervektől eltérően Nagyszalonta felé vettük az irányt, mert az aradi helyszíneink szabadtériek voltak. Nagyszalontán a Csonka toronyban az igazgató úr impulzív idegenvezetése során nemcsak Arany János életéről tudtunk meg számos dolgot, de a diákok kaptak egy-két jó tanácsot is, amely az értékek felé orientálhat egy fiatalt. A Medve barlang következett, de az oda vezető úton a felújítás miatt elég sokat zötykölődtünk. A barlang kárpótolt bennünket, nem méreteivel, hanem szépségével. Bár az úton elvesztegetett idő miatt Bethlen szülőházát kihagytuk, így is elégedetten érkeztünk meg Dévára a Téglás Gábor Iskolaközpontba. A szállás elfoglalása után vacsoráztunk, felderítettük a közeli élelmiszerboltokat, és a diákoknak egy kis focira is volt erejük.
A második nap elsősorban a történelemé volt. Az ókorral kezdtük. Sarmizegetusa a Római Birodalom keleti határainak egyik legjelentősebb központja volt. Ezt bizonyítja a hatalmas méretű régészeti feltárás is, melyet a múzeum megtekintése után végigjárhattunk. A valóban hosszúra nyúlt séta során a vezető régész angol idegenvezetését Németh Judit tanárnő fordította. Akit érdekel a római történelem, annak különleges lehetőség volt a régész szavait hallgatni. Következő állomásunk egy kicsiny, ma református templom volt, mely a XIII. században épült Őraljaboldogfalván. Freskói, melyek sajnos rossz állapotban vannak, különleges művészettörténeti értéket képviselnek. A napot Vajdahunyaddal zártuk és koronáztuk meg. Kollégáinkkal rögtönzött rendhagyó történelem órát tartottunk, ezután a diákok szabadon tekinthették meg a várat. A hazafelé úton még vethettünk néhány pillantást a szocialista ipar ténylegesen romokban heverő maradványaira.
A vasárnapot a dévai várban kezdtük. A várban komoly munkálatok folynak, de így sem volt hiábavaló a látogatás. Kiváló kilátás nyílik a városra és számos történelmi, vallástörténeti esemény is köthető a várhoz, nem beszélve Kőműves Kelemen történetéről. Aki akart, kiadós sétával térhetett haza. Délután a dévai temetőben tartandó megemlékezés aktív résztvevői voltunk. A tiszteletadáson és koszorúzáson túl Szabó Csenge szavalatát és Fülöp Norbert énekét hallgathatta meg az emlékezők közössége. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő külön méltatta és megköszönte azt a szép hagyományt, hogy diákjaink évről évre közösen ünnepelnek a dévai magyar közösséggel. A koszorúzás és a himnusz eléneklése után átvonultunk ahhoz a sírhoz, ahol a hagyomány szerint a legöregebb, hetvenegy évesen is harcoló honvéd nyugszik, aki amúgy matuzsálemi kort élt meg, száztizenegy évesen kísérték utolsó útjára. A koszorúk elhelyezése után elénekeltük a székely himnuszt, és következhetett a diákok által nagyon várt program, az élményfürdő meglátogatása. Vendéglátóink jóvoltából ingyen léphettünk be. A kollégiumba érkezve mindenki azt hitte, hogy a fürdőzés fáradalmait kipihenheti, ehelyett azonban az ottani diákok által szervezett meglepetés vetélkedőn vettünk részt. „Petőfi közöttünk” áll az okleveleken. Valóban a feladatok játékosan dolgozták fel a költő életét, de nemcsak játszottunk, hanem tanultunk is.
Hétfőn azért nem indultunk nehéz szívvel haza, mert még kiváló programok vártak ránk. Első állomásunk Gyulafehérvár volt, ahol a város szívében fekvő felújított várban tettünk látogatást. A történelmi városrész rekonstrukciója példásan sikerült. Szívünket azonban mégis a Szent Mihály templomban tett látogatás érintette meg. Az ezeréves templomban helyezték végső nyugalomra Hunyadi Jánost és László fiát, valamint számos erdélyi fejedelmet. Lehetőségünk volt egy utolsó rendhagyó órára, most a művészettörténet került terítékre. Itt tartózkodásunkat kiadós sétával zártuk, aki késztetést érzett, az még beszerezhetett néhány hűtőmágnest. A kirándulást a Tordai – hasadék felderítésével zártuk. Újabb és egyben a leghosszabb sétánk következett, de ez senkinek nem esett nehezére a gyönyörű tavaszi napsütésben. A látvány még azokat is lebilincselte, akik már jártak itt. A buszhoz visszatértünkben motoszkált a fejünkben a gondolat, hogy még egyszer vissza kellene nézni, gyönyörködni a látványban, és azután még egyszer…
Végül nem maradt más hátra, csak az, hogy a kilométereket apasszuk és hazatérjünk. Megérte a hosszú út, mert élményekben bőségesen gyarapodtunk, aki figyelt, az tudásban is.
A programok megszervezését Kituljak Eszter tanárnőnek köszönhetjük, a kísérő tanárok az osztályfőnökök, Németh Judit és Pécsváradiné Tóth Anikó voltak, valamint Molnár Béla. Köszönet jár vendéglátóinknak, elsősorban Kocsis Attila igazgató úrnak, hogy mindent megtettek azért, hogy jól érezhessük magunkat.
Molnár Béla
