A testületi ülés döntéseit értékelte Gajdos Attila önkormányzati képviselő a március 26-án tartott sajtótájékoztatóján. A közmunkaprogram kapcsán megerősítette véleményét, mely szerint a program a „szükséges rossz” kategóriájába sorolható. Amíg ugyanis a reálszféra nem bírja el ezt a dolgozói létszámot, addig számolni kell vele. Hosszú távon az a fontos, hogy minél többen értékteremtő munkát végezzenek, ami meglátása egyre nagyobb arányban jelenik meg Szarvason.
– A cél az lenne, hogy csak azok dolgozzanak a programban, akik máshol nem akarnak. Most még nem ez a helyzet. Szarvason ma nagyon nehéz megfelelő fizetéssel munkahelyet találni. Ilyen szempontból nem élhető a város – nyomatékosította.
Az ifjúsági programot egy kissé elhanyagolt területként jellemezte, ahol nem lát világos, előremutató koncepciót. Sajnálattal beszélt arról az elvándorlási folyamatról, amely a 20-30 éves korosztály körében tapasztalható. Megítélése szerint komolyabban kellene foglalkozni a kérdéssel, aminek egyik legfontosabb vetülete a munkahelyteremtés lenne. Kérdésre válaszolva hozzátette, ha a város már korábban elkezd foglalkozni ezzel a problémával, akkor ma nem itt tartanánk.
A gazdasági program kapcsán kiemelte, meghatározó, hogy a településnek legyen egy hosszú távú stratégiája, amellyel kapcsolatosan saját javaslatait is meg fogja fogalmazni.
Nem értett egyet a testület döntésével, mely szerint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat épületének felújításához mintegy 100 ezer Ft-tal járult hozzá. Tapasztalatai szerint a korábbi önkormányzat nem volt jó gazdája a székhelynek, a kialakult helyzetet pedig társadalmi munkával, önállóan kellett volna kezelniük.
A helyi drogstratégiát illetően úgy látja, nincs jelentős javulás ezen a területen, és a rendőrség sem áll a helyzet magaslatán. Magyarázatokkal mindenki szolgál, de ez kevés, megoldásra lenne szükség.
Samu Tamás Gergő választókerületi elnök az országos brókerbotrány kapcsán elmondta, ha a kormány 2010-ben elfogadta volna Volner János, a Jobbik alelnökének huszonnégy pontból álló javaslatcsomagját, a helyzet nem vált volna ilyen súlyossá.
Ez tartalmazta egyebek mellett a károsultak közös alapból történő kompenzálását és a súlyosabb büntetés kiszabását tette volna lehetővé. A javaslatok között szerepelt továbbá a gyakoribb ellenőrzés, amely időben kiszűrte volna az esetleges visszaéléseket.
– Óriási felelőssége van ebben az ügyben mind a Fidesz kormánynak, mint az MSZP-nek – vélekedett. Egyik párt sem szavazta meg, feltehetőleg azért, mert Jobbikos javaslatot nem alapból támogattak, ill. mert az ügy kapcsán is felmerült a politikai érdekeltség gyanúja.
Ígéretet tett, amennyiben a Jobbik hatalomra kerül, az ilyen javaslatok minden esetben átmennek, és nem fognak védettséget élvezni a magyar emberek pénzével visszaélő, zavaros üzleti körök.