Már az előcsarnokban macikávé és foszlós kalács fogadta az érkezőket, ami két okból is szokatlannak tűnhetett. Egyrészt, mivel mindez nem egy pékségben, hanem a könyvtárban történt, másrészt pedig azért, mert nem reggeli, hanem vacsoraidőben. A szarvasi Városi Könyvtár ugyanis először csatlakozott az országos kezdeményezéshez, a Könyvtári Éjszaka programhoz, amelynek keretében meghosszabbított nyitva tartással, valamint szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal várta a látogatókat.
– A célunk nemcsak a könyvtár népszerűsítése volt – fogalmazta meg már sötétedés után Baginé Tóth Erika intézményvezető. A rendezvényünket ugyanis tudatosan a könyvtárosok világnapjára, április 14-re időzítettük. Ebben benne van egy kis ünneplés is, ami minket illet, elsősorban azonban köszönetnyilvánítással szerettünk volna élni azok felé az olvasóink felé, akik rendszeresen felkeresnek bennünket.
Mint megtudtuk, az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a könyvtárak funkciója némileg átalakult, bár továbbra is megőrizték közösségi szerepüket. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az olvasóknak ma már nemcsak a könyvek jelentenek vonzóerőt, hanem az író-olvasó találkozók és az egyéb meghirdetett kulturális programok iránt is érdeklődnek.
Az éjszaka a könyvtárban program szabad teret engedett a kíváncsiságnak, vagyis bárki kötetlenül kóstolhatott bele a felkínált lehetőségekbe. A Mackóvár gyermekkönyvtárban mackós diafilmek vetítése, kézműveskedés és esti meseolvasás folyt, a felnőtt részlegben pedig kreatív társasjátékokban mélyülhetett el a fiatalság.
– Még soha nem voltam a könyvtárban – árulta el halkan az egyik középiskolás diák. A koleszben most tanulni kellene, így már ezért is érdemes volt eljönni. Tetszik a program is, olyannyira, hogyha lenne itt egy ágy, az éjszakát is itt tölteném – teszi hozzá huncutul.
A felhős égbolt miatt a szervezők a változtatás jogát is fenntartották, vagyis az ígért szabadtéri csillagászat helyett Szklenár Tamás rögtönzött előadást tartott az égbolt csodáiról. Mindemellett a megszokott szolgáltatásokat is igénybe lehetett venni, ingyenes beiratkozási lehetőséggel kibővítve.
– Természetesen annak is örülünk, ha a rendezvény révén esetleg új látogatókat vonzunk a könyvtárba, de az igazság az, hogy ezen az estén egy kicsit mi is jól akartuk érezni – fedte fel nem titkolt szándékukat az intézményvezető, ami egyéként nem is történhetett volna máshol, mint szeretett zugukban, a könyvtárban.