Szentandrás kilábalóban van a demográfiai mélyrepülésből, legalábbis ezt mutatja, hogy míg tavaly 35, az idén már 40 facsemetét ültettek el a községben az előző évben történt gyermekszületések örömére. Akárhogy nézzük is, ez majd 15 százalékos növekedés, ami remélhetőleg nem egy hosszabb áramszünet áldásos mellékhatása, hanem egy tendencia kezdete.
Ezúttal a platánokat ültettek a Hunyadi utcán a pálinkafőzde és a Feledi-iskola előtti szakasz mindkét oldalára. Sinka Imre polgármester jókívánságait fejezte ki a családoknak, és azt kívánta, hogy mind a platánok, mind a csemeték tisztes öregkort éljenek meg. A nagyközség első emberének dr. Olasz Imréné jegyző segédkezett az ilyenkor szokásos ajándékok, a bögrék és a mézeskalácsok átadásában.
A köszöntő után minden megjelent család választott egy-egy gödröt és egy-egy facsemetét, hogy a hivatal által biztosított eszközök segítségével földbe kerüljön a jövő platánsora. Az ültetésben segítséget nyújtottak az önkormányzat munkatársai és a megjelent képviselők is.