Menu
in

Írók klubja a múzeumban Kukorellyvel, Hartayval, Vassal, Harencsárral

Kukorelly Endre

Szombat este ismét az irodalomé volt a főszerep a Tessedik Sámuel Múzeumban. Várnai Réka negyedik alkalommal szervezte meg az Írók klubját. Ezúttal is ötven hatvan közötti nézőt érdekelt a kultúra ezen ága. Az este fővendége Kukorelly Endre, József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas író, költő, újságíró, kritikus, tanár volt, akivel dr. Szilvássy Orsolya beszélgetett. Kukorelly Endre első verseskötete 1984-ben jelent meg „A valóság édessége” címmel. Azóta több mint húsz kötete látott napvilágot. A legutolsó a 2014-ben megjelent, „Mind, átjavított, újabb, régiek” címmel összegyűjtött verseit tartalmazza. E kötetből olvasott fel a költő három verset. A beszélgetés alatt kétszer is szóba jött, hogy az embereknek naplót kéne vezetni, már kis koruktól kezdve, mert tökéletesíti az írást, mert tükörként funkcionál, mert az önismeretet erősíti. – Nem hiába tanít kreatív írást. – De szó volt az irodalom oktatásáról is, vagyis, hogy a fiatalok, nem azt kapják kötelező olvasmánynak, ami életkoruk szerint nekik való lenne, ami érdekelné őket, hanem olyan írásokat, amelyekhez még nem elég érettek. Ez is oka, hogy keveset olvasnak. A kortárs irodalom nagyon kis szelete jut el a gimnáziumokba. Ezért is ajánlatos az irodalomban a napi szóhasználattal írni, – amely nem mindig irodalmi, – hogy a fiatal nemzedék levegye a polcról.

Kukorelly Endre írásainak nagy része önéletrajzi ihletésű és mégis nagyon hétköznapiak. De írásaiban felfedezhetőek filozofikus gondolatok is. Dr. Szilvássy Orsolya kérdésére válaszolva beszélt a „Rom. A komonizmus története” című esszéregényéről és annak önéletrajzi vonatkozásáról is. Az egyórás beszélgetés befejezéseként a „Samunadrág” című gyermekvers kötetéből olvasott fel a költő.

A beszélgetés után Hartay Csaba olvasott fel egy kicsi részletet legújabb kötetéből, amely még friss, nyomda-illatú. „Nem boci” című regénye születéséről is beszélt a szarvasi költő, író. Az eddig olvasottak a könyvről, és a részlet valószínűsíti, hogy ez a könyv sem fog csalódást okozni a Hartay rajongóknak. A budapesti premier (április 26.) után Szarvason május 16-án lesz a könyv bemutatója a Zebrában.

A harmadik alkotó a fiatal Vas Máté volt, aki egy versét és egy novella-töredékét olvasta fel. A fiatal költő nem először olvas fel az Írók klubjában. Szárnypróbálgatása mindenképpen figyelemre méltó. A felolvasott történetek komolyak voltak. Vas Máté pedig még nagyon bátortalan.

Harencsár László viszont magabiztosan, mosollyal az arcán két mesével örvendeztette meg a közönséget. Az egyik történet a mobilról, a másik a meséről szólt. Mindkét történetet kellő humorral átszőve írta meg és adta elő, amit nagy derültséggel fogadtak a nézők. Harencsár László meseszövése, történetmesélése lenyűgöző.

Mintegy keretet adva az estének az első és az utolsó előadó két fiatal „színészpalánta” akik ezúttal másik oldalukat mutatták meg. Molnár Dániel és Nánási Attila nyitásképpen a „Csorba dalt” dolgozták fel és adták elő. Az este záródalaként Radnóti Miklós „Bájoló” című versét adták elő, természetesen másképp. A verset Nánási Attila énekelte, majd Molnár Dani egy maga írta reap betéttel egészítette ki.

Öröm látni, hogy ennyi embert érdekel az irodalom, hiszen a tervezett program után nagyon sokan maradtak ott dedikáltatni Kukorelly Endrével és beszélgetni az alkotókkal és egymással. Kukorelly Endre egyébként hangot adott annak az örömének, hogy megtelt a múzeum díszterme.

Legközelebb május 22-23-24-én lesz Irodalmi klub helyett háromnapos Irodalmi Fesztivál Várnai Réka szervezésében terveik szerint a Bolza kastély udvarán és a Múzeum előtt, vagyis szabadtéren, két helyszínen.

Tehát májusban két egymást követő hétvége is az irodalomé lesz Szarvason. Ahogy már írtam Hartay Csaba könyvbemutatója május 16-án lesz a Zebrában. És nem szabad elfelejtkezni Benkő Géza pódiumestjéről sem, ami szintén májusban lesz a Romkocsmában. (Remélem nem lesz ütközés.) A programok jó előkészítést adnak a Vízi Színház nyári programjai elé.

Exit mobile version