Menu
in , ,

Mágor-pusztai bakancsos túrára várjuk a természetbarátokat

Április 25-én, szombaton bakancsos, szakvezetéses túrára várják a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az érdeklődőket. Találkozás reggel 9.00 órakor a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely bejáratánál.

A 2012-ben végrehajtott élőhely-rekonstrukciónak köszönhetően a tavaszi-nyári időszakban a korábbinál jóval több vízfolt marad meg a Mágor-pusztán. Ez kedvez a különböző vízi és parti madarak vonulásának és költésének.

Az itteni madárvilág most rendkívül változatos. Nagy számban vannak jelen a bíbicek, amelyek már megkezdték a költést. A nagy godák és a piroslábú cankók nászidőszaka szintén hamarosan kezdődik. Jó esély van arra, hogy gólyatöcsöt (népies nevén széki gólyát) is lássunk. Ez a dekoratív madárfaj néhány évvel ezelőtt jelent meg a térségben, mintegy tíz pár költését figyeltük meg. Ragadozó madarak szintén szép számban vannak a területen.

A Mágor-pusztán és környékén az egyik leglátványosabb attrakció most a túzokdürgés, bízunk benne, hogy ezt is alkalmunk nyílik megcsodálni. A nemrég lezajlott tavaszi szinkronszámlálás során 53 túzokot láttunk a térségben.

A túra részvételi díja 480 forint. Kérjük, előzetesen jelentkezzenek be Tóth Imrénél a +36 30 645 0613-as telefonszámon.

Exit mobile version