A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat épületéhez vezetett az útja az önkormányzati képviselőknek szokásos, testületi ülés előtt bejárásukon. Elkészültek ugyanis az intézmény rekonstrukciós tervei, amelynek részleteiről Tóth Tamásné vezető családgondozó és Babák Mihály polgármester adott részletes tájékoztatást.
A jelenleg kistérség által működtetett intézmény négy kötelező alapfeladatot lát el, amelynek legfontosabb egységei a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, tanyagondnoki szolgálat és a Szarvasi Biztos Kezdet Gyerekház. Ez utóbbi a 0-5 éves kor közötti gyerekeknek biztosít szocializációs felzárkóztató tevékenységet, igaz, ez a mozgástér szeptembertől – a 3 éves óvodai kötelezettség miatt – jelentősen beszűkül.
– A gyerekekkel együtt a szülőket kell nevelnünk és segítenünk kell, hogy képessé váljanak arra, hogy az ösztönök által megszerzett anyaság és apaság mellett egy kicsit a családi elvárásoknak megfelelő szülőkké is váljanak – hangsúlyozta a gyerekház kapcsán a vezető családgondozó.
Ahogy fogalmazott, rendkívül nagy szükség van erre a feladatára a gyermekvédelemnek, hiszen az első néhány évben dől el, hogy mi lesz a gyerekből, ezzel együtt pedig a családból. Ugyancsak vállalt feladatként jelenik meg az Élelmiszerbankkal történő kapcsolattartás, az adományok koordinálása és az adósságkezelési szolgáltatás, amelyek révén a legtöbb ügyféllel kerülnek kapcsolatba.
A tervezett fejlesztés túl van a tervezés szakaszán. Mint kiderült, a három épületből álló komplexumban elkülönítve kapnának helyet az egyes feladatkörök, az egyes helyiségeket pedig úgy alakították ki, hogy azok esetleges feladatbővülés esetén is ki tudják elégíteni az igényeket.
– Nem titok, tavaly 126 gyermek született Szarvas városában, amelyből 25-nek van szüksége speciális segítő munkára – érzékeltette a családvédelem jelentőségét Tóth Tamásné.
Babák Mihály polgármester hangsúlyozta, a városnak a családokról és szociális rászorultakról gondoskodnia kell, aminek a műszaki feltételeit is meg kell teremteni. Hozzátette, a művészeti iskola költözésével megnyílt a lehetőség, hogy foglalkozzanak ezzel az épülettel, amelyet 21. századi módon szeretnének átalakítani.
– Ez is egy életminőséget javító intézmény, és szándékaink szerint, ha tudunk rá pénzt szerezni, teljesen korszerűvé tehetjük a családok és a rászorultak számára – húzta alá.
A fejlesztés előrelátható költsége mintegy 175 millió Ft lenne, sikeres projektzárás esetén pedig intézmény a Szarvasi Gyermekvédelmi és Szociális Intézmény nevet vehetné fel.