A Szent István Egyetem Tessedik Campusán tett látogatást április 28-án Áder János. A köztársasági elnök a klímaváltozásról és a globális környezeti problémákról tartott előadást, a több mint két órás prezentációt követően pedig válaszolt a hallgatók kérdéseire.
A megjelenteket Dr. Bíró Tibor dékán köszöntötte. Bevezetőjében rámutatott, az utóbbi évtizedekben az ember a megjelent problémához nem műszaki vagy biológiai értelemben, hanem mentálisan adaptálódott. Vagyis megszokta ezt a jelenséget, és amikor a tudósok újabb adatokat tárnak elé, már nem rázza meg annyira. Hangsúlyozta, fontos, hogy a fajsúlyos kérdést a döntéshozók vegyék a kezükbe, hiszen ők tudnak előremutató lépéseket tenni.
A köztársasági elnök három sokkoló képpel érzékeltette a téma aktualitását, majd utalt a tavaly szeptemberben tartott New York-i klímakonferencia jelmondatára. Barack Obama, az USA elnökének szavait idézve felhívta a figyelmet az azonnali, sürgető cselekvésre: „Mi vagyunk az első generáció, amely a saját bőrén érzi a klímaváltozás hatásait, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik még tehet valamit ez ellen”.
Az államfő kifejtette, a Föld népessége az elmúlt évszázadban 2 milliárdról napjainkra kb. 7,5 milliárdra nőtt, 2050-re pedig elérheti a 9,5 milliárdot. A szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsájtása az elmúlt 25 évben 30%-kal emelkedett, amelynek számos következménye van. Ilyenek pl. a természeti katasztrófák, időjárási blokkhatások, a jégtakaró olvadása, a tengervízszint emelkedés, az élelmiszer ellátási gondok, az ivóvíz hiánya és vízért folytatott háború. A felelősök között pedig vezető helyet foglal el Kína, USA és India és az EU egyes országai.
Áder János kitért az urbanizáció hatásaira is. Becslések szerint 2050-re a Föld lakosságának 75%-a városokban fog élni, a népességnövekedés miatt pedig több városrész fog épülni, mint az elmúlt kétezer évben.
Részletesen szólt a víz kérdéséről. Érdekességként elmondta, az átlagos napi fogyasztás 4 literre tehető, az ember napi élelmiszer szükségletének előállításához azonban 2-5 ezer l felhasználására van szükség. Megdöbbentő adatként közölte, az ENSZ felmérései alapján naponta 10 ezer 5 évesnél fiatalabb hal meg a szennyezett víz miatt, és világ kórházi ágyainak a felén olyan betegeket ápolnak, akik a szennyezett víz által terjesztett betegségben szenvednek.
Magyarországot érintve kiemelte, az emisszió a többi ország viszonylatában meglehetősen alacsony, azonban a klímaváltozás hatásai országunkat sem kerülik el. Amint az elmúlt évtizedek igazolták, hazánk jó példaként szolgálhat arra is, hogy a szén-dioxid kibocsájtás és az energia csökkentésével is lehet gazdasági növekedést produkálni. A megoldást összességében a nemzetközi összefogásban látja, amelynek következő állomása a novemberi párizsi konferencia lehet.
Zárásként kérte a leendő vízgazdálkodási szakemberek segítségét, hogy a jövőben vegyék ki a részüket a globális problémák megoldásában.
A köztársasági elnök szarvasi látogatása végén a Szlovák Tájházba látogatott, ahol Babák Mihály polgármesterrel és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat tagjaival tárgyalt.
Bevezető fotó: MTI