Gimnáziumunk lelkes 20 fős csapata izgatottan várta június 4-ét. Ekkor indultunk ugyanis Haanba, hogy viszonozzuk a német diákok márciusi látogatását.
Korán keltünk, hogy először buszra szálljunk és elérjük kisebbik úticélunkat, a Liszt Ferenc repülőteret. Sokan közülünk még nem repültek, ezért óriási várakozás előzte meg az indulást.
Izgalommal teli kíváncsisággal szálltunk fel a gépre és a látvány, ami fentről elénk tárult, mindenkit lenyűgözött.
Másfél órás repülés után érkeztünk meg Düsseldorf repülőterére, ahonnan vendéglátó családjaink vittek minket Haanba, Németország Észak-Rajna-Westfália tartományában található festői környezetben fekvő városába.
Az első délután a családdal és a várossal történő ismerkedéssel telt.
Másnap a haani gimnáziumban Frau von Wieser igazgató asszony fogadott minket meleg szavakkal és kívánt élményekben gazdag hetet. Ezután a magyar diákok a külön nekik szervezett órákon vettek részt. Az első óra országismeret volt, ahol ezúttal a kölni karneváli szokásokkal ismerkedtünk meg és láthattuk, milyen nagy ünnep ez számos kísérő rendezvénnyel együtt.
A 2. órán egy német slágert tanultunk meg és énekeltünk.
Ezután elindultunk a Városházára, ahol polgármester úr fogadott és vendégelt meg minket a díszteremben, közben kérdéseket is tett fel nekünk, a legbátrabbak pedig válaszoltak. A fogadás végén ajándékkal kedveskedett mindenkinek, így megkaptuk a város jelképét, a kakast egy aranyos plüssfigura formájában, térképet és egy táskát.
Innen utunk az evangélikus templomba vezetett, ahol megismertük a templom történetét utána a kántor orgonajátékában gyönyörködhettünk.
Délután a német társaink úgynevezett Bergische Kaffeetafelt rendeztek nekünk, ahol sok finomság került az asztalra, mint például tejberizs gyümölcsöntettel, kalács, gofri, sütemény.
Este pedig a dráma és zene fakultációs diákok előadásában megnéztük az iskola aulájában Shakespeare Rómeó és Júliáját. Különösen a szép zenei betétek arattak sikert a nézők körében ez nekünk is felüdülést jelentett, mert a szöveget igen nehéz volt követni.
Ezzel a péntek véget is ért és jöhetett a hétvége. Itt aztán már csak mi voltunk, partnereink és a család. Ez igazi kihívást jelentett, mert csak magunkra számíthattunk a beszélgetések során, próbáltunk gyorsan belejönni a német nyelvbe. Szerencsére vendéglátóink igen segítőkészek voltak, így megbirkóztunk a feladattal – sőt éreztük, egyre könnyebben értünk és beszélünk is.
A hétvégén sokan közülünk eljutottak Kölnbe,ahol megnézték többek között a dómot is, Wuppertalba, ahol utazhattak a függővasúton, Solingenbe, ahol nagy élvezettel merültek el a Haribo gyár mintaboltjának választékában, Hildenbe, de még Hollandiába is az Északi tengerhez. Volt közös grillezés, pizzázás, fürdés is a hétvégi kánikulában.
Hétfőn Düsseldorfba kirándultunk, ahol megnéztük a város főbb nevezetességeit, felmentünk a TV toronyba, ahonnan a szép napos időben csodálatos panorámában volt részünk.
Innen az utunk a tartományi parlamentbe vezetett. Itt először szépen terített asztalhoz ültettek minket, süteménnyel és üdítővel vendégeltek meg, majd helyet foglalhattunk a nagy ülésteremben és idegenvezetővel megismertük a parlament felépítését és munkáját. Érdekes volt.
A szabadprogramban pedig jót sétáltunk a város központjában.
Kedden iskolába mentünk, elkísértük partnereinket az órákra, így láthattunk matekot, kémiát, fizikát, történelmet, éneket, angolt; belekóstoltunk, milyen is Németországban diáknak lenni. Hát ott sem egyszerű: összefoglalás, dolgozat, gyakorlás – pontosan, mint nálunk. A különbség csak annyi volt, hogy mi most hátradőlve követhettük az eseményeket. A Rheinische Post újságírója eljött ezen a napon az iskolába, hogy interjút készítsen tanárainkkal és velünk, ahol a most 10 éves cserekapcsolatról, tapasztalatainkról, programjainkról kérdezgetett. Legnagyobb örömünkre már másnap megjelent a cikk a rólunk készült fényképpel együtt.
Szerdán ismét kirándultunk, ezúttal Bonn volt a célunk. Végigsétáltunk a városon, így sok nevezetességet láttunk. A Rajna partján láttuk az egykori kormányzó negyedet a gyönyörű villákkal, majd megérkeztünk a Haus der Geschichte-be, azaz a történelem házába, ahol idegenvezetővel megtekintettük Németország történelmének egy jelentős korszakát: 1945-től napjainkig.
A sok érdekes információ, látni való után az egyetem épülete melletti hatalmas réten uzsonnáztunk és pihentünk egy kicsit mielőtt haza indultunk.
Máris csütörtöknél tartunk. Az utolsó napon is igazán jó program várt ránk: csodálatos túra útvonalon, patak partján, árnyas fák alatt, olykor favázas házak mellett gyalogtúra keretében érkeztünk meg Neander-völgybe, hogy megnézzük a múzeumot, amely igen gazdag és érdekes kiállítással várja az emberiség kialakulásának története iránt érdeklődőket. Az oda vezető úton még tarpán lovakat is láthattunk, ami ősi ázsiai fajta, a honfoglaló magyaroknak is ilyen volt.
A csütörtök délután már a hazakészülődés, csomagolás jegyében telt, de azért jutott idő még egy utolsó sétára, beszélgetésre.
Pénteken szintén a kora reggeli órákban elindult a csapat a düsseldorfi reptérre, hogy rengeteg élménnyel, tapasztalattal hazatérjen. Fentről még egy utolsó pillantás a városra, gondolataink már a szeretteinknél járnak, akiket jó lesz viszontlátni és elmesélni azt a sok-sok csodás élményt, amiben részünk volt az elmúlt egy héten.
S hogy miért volt nagyszerű ez a csereutazás? Mert ízelítőt kaptunk Németország egyik tartományából, mert kicsit megismertük az ottani kultúrát és embereket, bepillanthattunk a német családok hétköznapjaiba, megkóstolhattunk néhány specialitást, mert van, aki talán életre szóló barátságot kötött és már most meghívást kapott újra a családhoz. Mert új tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak és bővült a látókörünk. És nem utolsósorban azért, mert használhattuk a tanult idegen nyelvet, kipróbálhattuk magunkat. Sokunknak ez új lendületet ad majd a további tanuláshoz, nyelvvizsgához.
Köszönetet szeretnénk mondani Pécsváradiné Anikó néninek és Bondorné Edit néninek, akik megszervezték ezt a csereprogramot, tolmácsoltak, bátorítottak és mindenben segítettek nekünk.
N.Cs.
