Szombaton este a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be, William Shakespeare Tévedések vígjátékát a Szarvasi Vízi Színház színpadán. Az előadás a következő színházi évad első bemutatója lesz. Shakespeare szövegét Szász Imre fordította 1955-ben. A történet mai korban játszódott, de ez nem volt zavaró, sőt.
A cselekmény, ahogy a címből is kiderül tévedések sorozatának jelenetit fűzi egy történetté, amúgy Shakespearesen. Az este mindenképpen Bezerédi Zoltán Kossuth-díjas és Gulyás Attila Junior Príma-díjas színművészek fergeteges játéka volt.
Van két város Ephesus és Syracusa, mindkettőben él Antipholus (Bezerédi Zoltán) és Dromio (Gulyás Attila), azért mert ikrek, de az élet elsodorta őket egymás mellől, így négyük közül senki nem tud ikerpárjáról. A történet Ephesusban játszódik, ahová megérkezik a syracusai Antipholus és szolgája Dromio, ezzel megkezdődik a félreértések sorozata. Ami zseniális a rendezésben, hogy egészen a darab végéig nem találkozik a két ikerpár, ezért lehetőség van arra, hogy az utolsó jelenetig egy-egy színész játssza az ephesusi és syracusai Antipholust és Dromiot. Nos, Bezerédi Zoltán és Gulyás Attila fergetegesen formálta meg hol az ephesusi, hol a syracusai Antipholust és Dromiot.
E darab előadásakor is bevetették a Vízi Színház lehetőségeit, vagyis Solinus, aki Ephesus hercege (Bartus Gyula Jászai Mari-díjas) hajóval (motorcsónakkal) közlekedett.
Bezerédi Zoltán mindkét szerepét külön tudta választani, bár az arc ugyanaz, de a karakter kettő. A syracusai Antipholustként jár-kel a színpadon (Ephesusban), nem érti, de élvezi és elfogadja a helyzetet, hogy ismerik. Ephesusi Antipholusként viszont mindig abban a helyzetben van, amikor a „levét issza” annak, amit ikertestvére tett. Azért tetszett játéka, mert meg tudott maradni azon a határon, amikor még nem ment át túlzásokba, meg tudott maradni nagyon emberinek. Ez egyébként a rendezés érdeme is és az egész darabra igaz, hogy minden szereplő nagyon is hétköznapi volt. Magas színvonalú alakítást láthattunk Bezerédi Zoltántól.
Ahogyan Gulyás Attila Dromioként volt nagyon jó. A kettősség játékában az volt, hogy szolgaként sokszor a másik gazdája parancsát teljesítette, vagy a feladat elvégzése után a másik Antipholushoz ment vissza és nem értette, gazdája miért nem érti tetteit. Gulyás Attila játékára is igaz, hogy határokon belül maradt. Neki talán icipicit több lehetősége volt a mókázásra. A szöveg hangsúlyozásaival is sok lehetősége volt játékosságra, amit ki is használt. Játéka remek volt.
Bartus Gyula Ephesus hercegeként elegánsan jelent meg, aki tudatában van, annak, hogy a nép szereti hercegét, „isszák” szavait, és hercegként „fürdik” ebben az állapotban, de nem él vissza vele. Bartus Gyula finoman elegáns, de határozott herceget alakít, aki nagyon emberi.
Ephesusi Antipholus felesége, Adrianaként Komáromi Anett igazi tüzes asszonyt varázsolt a színpadra. Pörgő, határozott, féltékeny ezért esendő is. Szereti férjét és nem érti mi történik, mi változott. Nagyon jó volt játéka.
Adriana húgát Lucianát Liszi Melinda formálta meg, akinek játéka jó volt, de hangja néha túl harsányan szólt.
Adriana szolgája Luca (Veselényi Orsolya) mulatságos perceket szerzett a nézőknek.
Az ephesusi alvilág szereplői apró, de a háttérben szinte mindig jelenlévő alakok egészítették ki a főszereplők játékát. Minden színész kicsi, de meghatározó szerepet játszott nagyon jól. Ephesus kereskedője Baltazár (Presits Tamás), Angelo aranyműves (Katkó Ferenc), a hitelező (Czitor Attila), a barát (Szabó Lajos), Csipkedi tanítómester (Szőke Pál), és a Kurtizán szerepében Fehér Tímea játéka is kellett az előadás sikeréhez.
Két szereplő volt még, akik fontos szerepet játszottak a történetben. Aegeon, a syrakusai kereskedő (Jancsik Ferenc) és Emília, aki apácafőnöknő Ephesusban (Kovács Edit Domján Edit-díjas). Jancsik Ferenc Aegeonként a sorsába beletörődő embert formálta meg, aki elvesztette családját és csak bolyong a világban, akit halálra ítélésének híre sem rázz meg, nyugodt, kiegyensúlyozott emberként láthatjuk. Kovács Edit Emíliája, határozott, kiegyensúlyozott, tiszteletet parancsoló apácafőnöknő szerepében azért tetszett, mert méltóságteljesen, mosolyogva, tudott rejtélyes maradni, egészen az utolsó jelenetig.
Mert természetesen happy and a vége. Az utolsó jelenetben már két Antipholus és Dromino volt a színpadon Ormándy M. Keve Antipholus és Csomós Lajos Dromiot formálta meg az utolsó jelenetben, hogy a végre kiderüljön minden.
Összességében nagyon jó, kellemes, szórakoztató, szerethető előadást láthattunk, nagyon jó játékkal a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. (Talán kicsit sok vér folyt, sok volt a verés, de ez valószínű csak nekem volt sok.)
Nagyon jók, voltak a jelmezek. El kell mondani, hogy Antipholus jelmeze annyira egyben volt, hogy a póló hasonló volt, mint a cipő, de még a zoknira is figyelemmel volt a jelmeztervező. Ez az összhang minden szereplő jelmezére igaz volt. A színdarabban gazdagabb szereplők finom, elegáns, szép ruhákat kaptak, míg a többiek ennél hétköznapibbat. A jelmezeket Szakács Györgyi Kossuth- és Jászai díjas jelmeztetvező tervezte. A jelmezek a karakterekhez passzoltak.
A díszletet jól érzékeltette a város sokszínűségét, tele volt a színpad, sőt a színpad szélére is jutott díszlet. A díszletet Csiszár Imre álmodta meg, aki a darab rendezője is.
A zenei összeállítás Csiszár Virág, a mozgás Mlinár Péter munkája volt.
A rendező asszisztense Nagy Róbert volt.
A vígjátékot rendezte Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész.
