Ágoston Béla Szarvason születetett, itt járt általános iskolába és gimnáziumba is. Kozák Lajos tanítványaként kezdte zenei pályáját. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen 1992-ben szerzett diplomát ének-zene karvezetés szakon. 2002-ben az ELTE ének-zene mesterszakán végzett.
Zeneszerző, zenetanár, fő hangszere a szaxofon, az összes fúvós hangszeren játszik. Számtalan speciális hangszer megszólaltatója, – például a havasi kürt – de zongorázik, vonós hangszereken is játszik – szóval igazi polihisztor.
Nemzetközi fesztiválok állandó megívott előadója. Önálló koncertet adott a Művészetek Palotájában Frank Londonnal, a világhírű amerikai trombitással. Számos filmhez, színdarabhoz írt zenét, sokszor kérik fel zeneszerzésre. Együttese a Zuboly nevű formáció, amely 2005-ben alakult, zenéjüket tekintve Broken Etno – ez a zenekar által kitalált stílus, mely a hip-hop és a népzene keveréke. De nagyon sok más formációknak is alapítója, szervezője. És hosszan-hosszan sorolhatnám. Szóval elfoglalt, elismert muzsikus hazánkban és a nemzetközi zenei élet is jelentős muzsikusként tartja számon.
Szarvason eddig 3-4 koncertet adott a Múzeumban és a Zebrában, aki ott volt tudja, hogy zseniális zenész. Városunkban mindezek ellenére, mintha nem ismernék Ágoston Bélát.
A Vízi Színházban az Egri Gárdonyi Géza és a Dunaújvárosi Bartók Béla Színház Tánctagozatai mutatták be a „Szaffi” és „A Cigánybáró” című táncjátékot, aminek zenéjét Ágoston Béla szerezte. Amerikai koncertkörútról érkezett haza. „A Cigánybáró” közönsége már találkozhatott vele. Másnap ültünk le beszélgetni, a találkozóra két gyönyörű lányával érkezett. A beszélgetés mindenre nem terjedhetett ki. Ahogy gépelem be beszélgetésünket még számos kérdésem lenne. Remélem még lesz alkalom feltenni kérdéseimet.
– Kozák Lajos tanítványa voltál, de jóval több hangszeren játszol…
– Igen, Lajos bácsi polihisztor volt, sokat tanultam. A Tűzoltó zenekarban az összes hangszeren játszott, a trombitától kezdve a cintányérig. De az a lényeg, hogy egyrészt a türelmét biztosan átvettem és másrészt az, hogy zenekarban nőttem fel, ez egy komoly szociális háló volt. A közös zenélés örömét, meg a nyitottságot azt közvetítette. Bőgőzni is tanultam Lajos bácsitól fél évet bőgőztem nála. De Lajos bácsinak köszönhetem, hogy találkoztam a fuvolával. De aztán persze másoktól is tanultam.
– A Cigánybáró műfajilag etnoperett?
– Ezt én találtam ki, kellett valami kapaszkodó, nekem is. Itt a strauss-i hagyatékból kell dolgozni, de úgy, hogy a kor nyelvén fogalmazzuk meg azokat a világzenei lehetőségeket, amit az operett dramaturgia világa rejt magában. És nem lesz benne ének…
– De volt!
– Eredeti cigányzene került bele.
– Milyen érzés, hogy csak hallgatod és nézed, de nem jászod a zenédet?
– Szeretek olyan zenét csinálni, ami előadható élőben is, ha ez olyan előadás lenne, mint az István, a király vagy a Kőműves Kelemen, akkor élőzene kéne. Itt tulajdonképpen nyolcfős zenekarral lehetne kísérni. Ilyen szempontból sajnálom, hogy nem élőzene van, mert akkor játszhatnám. A felvételre körülbelül 14 hangszeren játszottam fel, főleg a fúvósokat, de kitűnő zenészek voltak, akik közreműködtek a zenei alapon. Igazából jó végighallgatni a felvételt, mert emlékszem a hangulatra, a pillanatokra, amikor a stúdióban vettük fel az anyagot.
– Topolánszky Tamás (a GG Tánc Eger koreográfusa) azt mondta ismerte, szerette a Zuboly zenéjét.
– Igen, a próbákon használta a Zuboly zenéjét, de nem ismertük egymást. Amikor elkezdtünk közösen dolgozni, rövid idő alatt egy nyelvet beszéltünk.
– Hogyan született a Cigánybáró etnoperett?
– Strauss Cigánybárója két évig íródott, két évig járt az alkotók között. Itt erre körülbelül két hónap volt. Mivel én már dolgoztam Vári Bertalannal (a Dunaújvárosi Színház Tánctagozatának vezetője) – a másik koreográfussal – nagyjából tudtam milyen elképzelései vannak. Tamással pedig folyamatosan egyeztetve alakítottuk ki, hogy milyenek legyenek a táncbetétek. Én egy zenei elképzelést nagyon hamar tudtam adni, amiből az első 20 perc már gondolkodásra késztette a két koreográfust. A koreográfia is nagyon hamar készült, nagyjából együtt dolgoztunk. Ők táncos anyagot küldtek nekem, ami meg engem inspirált, nagyon jól lehetett használni, de van úgy, hogy egy zenét másra használnak fel, volt erre is példa. De az idő sürgetése miatt kimaradt egy fázis, hogy a dolgokat érleljük, ez sajnos kimaradt, de nagyon egy húron pendülünk, nagyjából egy idősek vagyunk, a gondolkodásunk is nagyjából egyforma, így szerencsére minden a helyére került.
– Dunaújvárosban Lapis Erika játszotta Cafrinkát, ismertétek egymást?
– Erikával csak egy munkafolyamat közben találkoztam, amikor a hangmagasságot ellenőriztük, hogy el tudja-e énekelni. De sajnos a dunaújvárosi előadást nem tudtam megnézni.
– Honnan érkeztél Szarvasra? Úgy tudom, sokat utazol.
– Relatív. Igazából most egy egy évvel korábbi nemzetközi társulat koncert turnéján voltam Amerikában. Felléptünk Ottawában, New Yorkban, Washingtonban. Befejezésként a Magyarok Házában volt egy táncház, ahol a Muzsikás Együttessel játszottam. Erről tértem most haza.
– A Zuboly meghatározó az életedben?
– Mivel már 10 éves a Zuboly azért igen! (kis nevetés) A zenei életem egy részét képviseli, azt hiszem nagyon vicces és fontos oldalát. De a tíz év alatt úgy jöhetett létre, hogy folyamatosan egy komolyabb része is volt a zenei fejlődésemnek. Tehát ez egy vidám, szórakoztató része csak az egyébként folyamatosan zajló komolyabb zenei életemnek.
– Olvastam, hogy bábszínházaknak írsz zenét, de nem sok adatot találtam.
– Körülbelül 70 színdarabhoz írtam zenét, idén három előadáshoz. Ebből kettő zenés lett. A Marosvásárhelyi Ariel Bábszínháznak aláfestő zenét, a Nagyváradi Liliput Társulatnak a Brémai Muzsikusokat készítettem el. Legutóbb a Veszprémi Kabóca Bábszínháznak egy 50 perces gólyalábas vásári előadáshoz, a „Zöld Marci, a körhintás betyár” címmel írtam zenét. És ott van a Vojtina Bábszínház is.
– Szarvason ritkán lépsz fel. A múzeumban volt 2-3 fellépésed, játszottál a Zebrában is miért nincsen folytatás?
– Igazából anyagi okai vannak. Ha sikerül egyeztetni a fellépőket, aztán a zenét kell közös nevezőre hozni a fellépőkkel. A múzeum nagy dolog volt, többször is voltunk.
– A múzeumnak úgy érné meg, ha teltház lenne…
– Teltházat nem lehet elvárni. Mit jelent a teltház? Van, ahol azt várják el, hogy a legelvontabb jazz is teltházas legyen. De kortárs zenére nem lehet elvárni, hogy egy nagy színházat megtöltsön. Egy 50-100 fős közönség várható el. Nem lehet elvárni, hogy tömeget vonzzon. Játszottam olyan nemzetközi jazzfesztiválon, ahol egy stadionban zenéltünk, másnap Svájcban 25 embernek játszottunk, ugyanannyiért.
A múzeumban tökéletes koncertek voltak. Egyrészt progresszív zene volt, másrészt megtöltöttük a múzeum dísztermét. Minden páros évben van olyan produkció, ami megtöltené a Vízi Színház nézőterét is.
Létrehoztam a Tócsni és Flódni formációt szlovák és magyar zenészekkel népzenét és klezmert játszunk. Szlovákia legjobb dudása játszik benne, egy szlovák “rappere” és persze magyar muzsikusok. Szarvason a Szlovák Iskolát kerestem meg, hogy vagyunk, de regálás nem volt. Ez olyan formátumú zenész csapat, akiket legalább fél évvel előre kell egyeztetni. Van lemezünk is.
– Fellépés?
– Ma délután Békéscsaba, a Megyei Könyvtár meghívása.
– Béla köszönöm, hogy beszélhettünk, és remélem, Szarvason a múzeumban vagy a Vízi Színházban még hallhatunk zenélni. Sok sikert kívánok zenei pályádon!
Post Scriptum (utóirat)
Egy korábbi Ágoston Bélával készült interjúban (2009. november 10. K. Tóth László) hangzott el arra kérdésre: minek tekinti magát? „Én zeneközelítőnek, music navigatornak tekintem magam. Ugyanis azzal kísérletezem, hogy miként lehet összekapcsolni egymástól idegennek tűnő zenei folyamatokat. Amit teszek, az zeneszervezés: népzene, dzsessz, könnyű és nehéz zene, illetve meghatározhatatlan zene összehangolása. Énekóráimon is az volt a célom, hogy élményt adjak a diákoknak, s a rezgések tudójává alakítsam őket.”
