A Szarvasi Vízi Színház színpadán csütörtökön este tíz színésznő plusz Varga Viktor szereplésével mutatták be Michel Tremblay: Sógornők című komédiáját, Parti Nagy Lajos remek fordításában, Varga Viktor rendezésében a Cervinus Művészeti Fesztivál keretében.
A történet egy bérlakásban játszódik, ahol egy asszony, egymilliót nyert, de csak úgy kapja meg, ha beragasztja a bélyeget a hozzátartozó füzetekbe, mert azzal tud vásárolni. Tervei vannak, boldog, ragyog! Egymillió sok, bélyegben pláne. Ezért partit rendez, meghívja családját, szomszédjait „bélyegragasztó partira”. Összejönnek, különböző vérmérsékletű, különböző habitusú asszonyok, lányok, és nem csak ragasztanak, hanem beszélgetnek, sokszor kegyetlenül megmondják egymásnak véleményüket. Megismerünk különböző élethelyzeteket, eseményeket, elénk tárul a tíz nő sorsát, életét, gondjait, – szerintem ez volt a nagy értéke a darabnak.
Színészileg elsősorban a háziasszonyt alakító, Dósa Zsuzsa játszott nagyon jól, szenvedélyesen. Az előadás első és az utolsó része számára kiemelkedő volt játékban. Az öröm és a kétségbeesés a két véglet, de a kapzsiság is benne volt szerepében, így játékában is. Lányát, aki határozott elképzelésű, nem rejti véka alá véleményét, Csasztvan Zsuzsa – meglepően – jól alakította. Ez a határozott lány, akiről kiderül, igenis vannak érzései, csak nem kívánatos nagynénjével (Bardon Ivett) tudja megbeszélni gondját, amitől gyermekivé válik. Neki is szüksége van simogatásra, kell valaki, akihez hozzábújhat. Csasztvan Zsuzska nagyon jól hozta a két érzelem közötti különbözőségeket nem csak játékban, hanem hangban is. De a nagynéninek is megvan a maga története, ami nagyon is emberi. Bardon Ivett nagyon jó volt, mert a lány és a nagynéni közötti jelenetek voltak, – megkockáztatom – számomra az egyik legjobb jelenetek.
Zsurzs Kati ezen az estén is sziporkázott – amikor szóhoz jutott. Magas labdákat adott játszótársainak. Brachna Irén nagyon szép hangját, tiszta, érthető beszédét ez alkalommal is megcsillogtatta. Tatár Biankának voltak nagyon jó percei, jól felépítette karakterét. A többi szerepben – Varga Anikó, Puzsa Patrícia, Busa Réka, Sziklai Krisztina, – akiknek volt lehetőségük kicsit kibontakozni a szerepükben, amit mindenki meg is tett. A kis szerepek mellett, amikor csak egy adott szereplő mutatta meg egyéniségét, azon túl mindig, minden szereplő a háttérben is játszott, nem csak ragaszott, hanem pakolt is táskába, zsebbe. Jók voltak ezek a háttér jelenetek is. Jó volt a játéka a plusz egy szereplőnek, aki rokkant kocsiban, nagymamáink téli, fekete kendőjével letakarva, Varga Viktor volt – de félreértés ne essék – egy öreg hölgyet játszott, szövege nem volt, nyögése, hörgése igen, és játéka is, ami derült perceket szerzett a közönségnek. (A fekete kendő miatt nagy elismerésem Varga Viktornak, mert egy téli kendő duplán, teljesen letakart fej 28-30 fokban…)
A színdarab persze rossz tulajdonságokat is bemutatott. Nem tudunk örülni a mások sikerének, a másik örömének. Irigyek vagyunk a másikra. Ez is benne volt az előadásban. Tükröt tartott mindenkinek, nézzen magába. Miközben a vendégek nyalták a bélyeget, mindenki a maga táskájába, zsebébe is tett – ki mennyit, vérmérséklettől függött, a végén mindent elvittek. Az asszony (Dósa Zsuzsa) összetört, és attól kapott segítséget, akit el akart zavarni, – a húgától (Bardon Ivett). Ez volt a másik legjobb jelenet – számomra. Vagyis nem biztos, hogy az a jó és segítőkész, akit annak gondolunk, és nem az az ördögi, akit annak kiáltunk ki.
Hosszúnak tűnt az első felvonás, és talán nem kellett volna szünet, mert a szünetben többen elmentek. A második felvonás viszont emelte az előadás értékét azért, mert Dósa Zsuzsa, Bardon Ivett és Csasztvan Zsuzsa igazi emberi pillanatokat mutattak meg a nézőknek.
A fordítás nagyon jó volt, ahogyan a színészi játék is. Mint minden esetben, a Cervinus felolvasó estéken nem csak felolvassák, hanem el is játsszák a jeleneteket, itt és most ez különösen igaz volt.
