Nepál egy olyan ország, ahol egy tehén elpusztításáért 25 év börtönbüntetés jár. Nincsenek közlekedési szabályok, mindig az erősebb és gyorsabb járművek fölénye érvényesül. A 30 milliós össznépességű dél-ázsiai országban 318 különböző népcsoport él, amelyek közül több egymás nyelvjárását sem beszéli.
Ebbe a túlnyomórészt hindu vallást gyakorló országba vállalt egyházi tevékenységet Sz. Attila és felesége. A teljes nevüket az ő kérdésükre nem közölhetjük, mivel az államban még ma is tart a keresztényüldözés, így ezt a munkát börtönbüntetéssel sújtják. Az eredetileg pedagógus és reklámgrafikus végzettségű fiatal pár már hosszú ideje érezte Isten hívó szavát, amelynek végül engedelmeskedtek. Feladták addigi életüket és hivatásukat, és a 6000 km távolságban lévő Katmanduba indultak Igét hirdetni.
– Mikor megtudtam, hogy összesen 7 milliárd ember él ezen a földgolyón, és 40%-uknak esélyük sincs hallani az Evangéliumot, tudtam, hogy nekem feladatom van – magyarázza az életét gyökeresen megváltoztató döntést. Isten azt kérte tőlünk, hogy azokat a népcsoportokat keressük fel, akikkel a magyaroknak egykor kapcsolatuk volt. Mivel Pannóniába vezet vissza a múltunk, ezért most mi mentünk vissza megismertetni velük Jézust.
Attila és Csilla öt és fél évet töltött az országban, mialatt mindössze egyszer látogattak haza. Ezzel szemben az ott töltött időszak alatt számtalanszor néztek szembe a halállal. Előfordult, hogy hajszál híján egy fékhiba miatt a mélységbe zuhantak, de malária és skorpióveszély is fenyegette őket. Mindemellett egy kevésbé vendégszerető faluban mérget raktak az ételükbe, ami ugyancsak majdnem az életükbe került.
Ezzel együtt a nepáli kultúrába beilleszkedve sok mindent megtanultak. Például átértékelték a stressz vagy a rohanás fogalmát, amelyek a helyeik számára ismeretlenek. Így a buszt nem lehet lekésni vagy egy-egy istentisztelet sem 60 percben, hanem 6-7 órában mérhető.
A nehézségek ellenére a legtöbben szeretettel fogadták őket, és szoros barátságok születtek. Ezáltal pedig sokaknak a kezébe el tudták juttatni a keresztény traktátusokat, melyekről az ott élők 95%-a sohasem hallott.
– Április 25-én Katmanduban, a házunkban voltunk, amikor az első földrengés érkezett – idézi fel Csilla az egyik leghátborzongatóbb élményét. Az épület úgy mozgott, mint egy kártyavár, a rengés egy óra leforgása alatt hatszor ismétlődött meg, később pedig több mint háromszáz utórengés következett. Ezt az időszakot biztonságos helyen, sátrakban vészeltük át, és bár olykor kevés volt az élelmiszer, az ivóvíz és a gáz, szerencsére túléltük.
A fiatal pár augusztus 17-én, az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál tartott videó bemutatóval egybekötött előadást. Búcsúzóul azt az útravalót adták a hallhatóságnak, hogy aki hisz Istenben, annak segítenie kell. Mindezt három módon teheti meg: imával, adománnyal és azzal, hogy személyesen megy el. Ők a legnemesebb áldozatot hozták meg: otthont, hivatást feladva vitték el a világ egyik legtávolabbi zugába Jézus üzenetét.
