Menu
in ,

Rendkívüli ülésen tárgyalt a megyei közgyűlés a területfejlesztési programokról

Zalai Mihály

A közgyűlés gyors összehívásának fő indoka a Nemzetgazdasági Minisztérium Irányító Hatóságának a levele, amit az augusztusi hosszú hétvége előtt kapott az önkormányzat, és amiben azt kérik, hogy a kormányhatározatban szereplő módosításokat augusztus 31-ig hajtsa végre a hivatal. Ezek egyrészt szakmai, másrészt technikai változtatások, jórészt a Terület- és településfejlesztési Operatív Program (TOP) indikátoraira vonatkoznak. Az eredményességmérési keretbe tartozó kilenc indikátor közül a megyei ITP 2-ben hat célérték módosítása szükséges, ezek közül öt változtatás jelentéktelen, azonban az „Üvegházhatású gázok becsült éves csökkentése (tonna CO2 egyenérték) megnevezésű indikátor esetében jelentősebb. Emellett döntött a testület arról is, hogy az Irányító Hatóság javaslatára a 2015. évre ütemezett forrásokat a 2016. év második negyedévére tolja át, ugyanis a TOP forrásaira szóló felhívások megjelenésének várható időpontja miatt nagy valószínűséggel nem lesz lehetőség a 2015. évi kötelezettségvállalásokra.

A közgyűlés második felében a Területfejlesztési Bizottság részére adott át a testület döntési jogot. Erre azért van szükség, mert az Integrált Területi Program (ITP) gyakran módosul, és ezeket a változásokat kifejezetten rövid határidővel kell végrehajtani. Annak érdekében, hogy a határidőket a Békés Megyei Önkormányzat Hivatala teljesíteni tudja, szükséges bizonyos megyei feladatokkal kapcsolatos döntési jogkört átadni a Területfejlesztési Bizottság részére. Ezek jórészt olyan technikai jellegű feladatok, amelyek a Közgyűlés döntését egyébként sem igényelnék. A bizottságnak beszámolási kötelezettsége van a közgyűlés felé, a teljes ITP marad testületi kompetencia.

Leave a Reply

Exit mobile version