A szép lányok, a jó pálinkák, a Hősök, na és persze az eső bűvöletében telt a Szilvanapok második napja. A fesztivál lassan a legnagyobb amatőr meteorológus-találkozóra kezd hasonlítani. Több ezer ember megpróbálja kitalálni, hogy miben induljon el a rendezvényre, hogy ha esetleg leszakad az ég, vagy netán kisüt a nap, is fel legyen készülve.
A fesztiválsátrat a Miss Alpok-Adria Békés Megyei Döntője töltötte meg először, természetesen elsősorban férfiakkal. A 12 döntős közül Békés megye szépe a 19 éves gyomaendrődi Szakálos Dóra lett. Mellé udvarhölgyként a vésztői Szarvas Andrea és a békési Kovács Anikó állhatott. A zsűriben több szarvasi is helyet foglalhatott. A legautentikusabb, a tavalyi győztes, Kunos Nóra volt, aki hazai pályán vehetett részt a munkában, de ott volt a szép értője, a táncos Magyari László, alias Macska is. Babák Mihályt Kiss Attila helyettesítette. Elvégre polgármesterünk sem érthet mindenhez!
A szép lányok után a pálinkaminősítés eredményhirdetése következett. A zsűri egyik tagja, Lingauer János a kezdetektől, 1998 óta jár a szilvanapokra. Saját bevallása szerint precíz pali, eltette régi papírjait. Az írások szerint az első pálinkaminősítésen, még 2003-ban 12 főzetet neveztek. A 2013-as papírján már 40 szilvapálinka és 82 egyéb gyümölcspárlat szerepelt.
Vannak nagyon jók közöttük, mondta, de van sok olyan is, amik annyira előpárlatosak, annyira utópárlatosak, ecetesek, savanyúak, nem jó szagúak, hogy a zsűri tagjai nem is értik, miért nevezik be őket, mert szerintük kizárt, hogy a tulajdonosok nem érzik. Hodálik Pál véleménye szerint mindenki a sajátját tartja legfinomabbnak. Savanyú, savanyú, de a miénk.
Az idei Szilvanapokon Unger Balázs és a Cimbaliband fogja búcsúztatni a fesztiválozókat, de bemelegítésként az idén felkérték, hogy üljön be a zsűribe is. Nyolc éve főzet, mióta szabad otthon is főz, így hozott is egy vilmoskörtét, ami arany minősítést szerzett. Jó antré volt. Balázs jóvoltából ellenőrizni tudtuk a zsűri szakértelmét, nem tévedtek.
Minden évben a legjobb szilvapálinka nevezője viheti haza a vándorserleget. Ahogy azt a zsűri elmondta, már több név szerepelt kétszer a fődíjon. Ha valaki harmadszor is kiérdemli, megtarthatja. De ez nem az idén volt esedékes, ugyanis új név került rá. Szombaton a szarvasi Pljesovszki Tibor szilvapálinkája nyűgözte le a zsűrit legjobban, így egy évig ő őrizheti a serleget.
A nap sztárvendége a Hősök nevű magyar hip-hop, rap, zenés versmondó formáció volt. Míg a színpad előtt a fiatalabb generációk verseltek, énekeltek kedvenceikkel, addig a sátor hátsó traktusaiban idősebbek próbálták meg besorolni a műfajt valahová a zenei vagy az irodalmi palettán, hogy ez most megzenésített vers, vagy verselés zenei alapra.