Menu
in , ,

Tanévnyitó istentisztelet a Benkában

Iskolánk tanulói a tanévnyitó napján – 2015. augusztus 30-án – lelkesen, élményekkel telve érkeztek a szarvasi Evangélikus Ótemplomba. A legizgatottabbak a kis első osztályosok voltak, akiket a templomkertben fogadtak a tanító nénik. A nyolcadik osztályos diákok kézen fogva vezették be a legkisebbeket.

A rendezvényt megtisztelték Cairns – Lengyel Henriett lelkész asszony, dr. Czinkoczki Mihály és Jani Jánosné felügyelők, az ótemplomi és újtemplomi presbiterek, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgató – helyettese Mészáros Tünde, Gaál Roland a Szarvasi Járási Hivatal vezetője, Lohr Gyula, Földesi Zoltán és Dernovics László képviselők, és Maglóczki János iskolarendőr.

Az istentisztelet kezdetén a gyermekek és szülők éneke élettel töltötte be a templom ódon falait. Az oltári szolgálatot Horváth Z. Olivér iskolalelkészünk, a szószéki szolgálatot Lázár Zsolt esperes úr végezte.

Az ünnepélyes tanévnyitón az újonnan alakult Benka zenekar első fellépése nagy sikert aratott a jelenlévők körében, az énekkar és az elsősök szolgálatával.

Molnár Istvánné igazgatóasszony tanévnyitó beszédében köszöntötte a vendégeket, a tanulókat, külön kitüntetett figyelemmel az elsősöket, akiknek ajándékkal is kedveskedett az iskola nevében. Tájékoztatást adott a nyár folyamán elért „sikerekről: elnyertük a Referenciaintézményi címet, újra megújult az alsó tagozatos épület és a sportudvar.

A 2015/2016-os tanévet megnyitotta, eredményes munkát kívánt a megszépült környezetben.

A tanulók közös éneke zenekari kísérettel köszöntötte az új tanévet.

Az első osztályosok hagyományainknak megfelelően virágot helyeztek az oltár elé, majd fogadták az áldást Lázár Zsolt esperes úrtól, aki egy selfie képpel örökítette meg az oltárnál tett szolgálatukat, utalva arra, hogy ballagásukkor visszaemlékezhetnek erre a pillanatra.

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”   (LK 12,48B)

Molnár Eteléné igh.

Exit mobile version