Villon Haláltánc-balladájával kezdődött a hivatalos városi megemlékezés pénteken, a Cervinus Teátrum színháztermében. Faludy György átiratát a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai és tanárai vitték színre. Faludy visszaemlékezései mellett Mátraházi Zsuzsa Göncz Árpád családi, ’56-os és börtönalbuma című interjújából adtak elő jeleneteket a vajdás színjátszók, valamint az énekkar. Felolvasták a forradalom leverése után bosszúból kivégzett legismertebb, valamint a környékbeli áldozatok neveit.
Az egykori vajdás diák, Laurinyecz András nevének említésekor csend lett a színpadon. A kondorosi születésű tisztviselő, bányászra így emlékeztek: 1956. október 28-a előtt Budapesten csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. A “Bányász Brigád” tagjaként, részt vett az akciókban. November 4-én, amikor a szovjetek elfoglalták a szombathelyi laktanyát, fogságba esett. Szervezkedés kezdeményezése és vezetése miatt halálra ítélték, Nem kért kegyelmet. 1957. november 29-én kivégezték. Élt 30 évet.
Laurinyecz András, az egykori vajdás diák az utolsó szó jogán ezt mondta: “Uraim, az én sorsom beteljesedett, de önök egyszer követni fognak. Önök saját soraikban is rendet vágnak. 49-ben végezték ki Rajkot, hogy megijedve, majd farizeus módon újratemessék. Figyeljenek, e nemzet fiai egyszer engem is eltemetnek őszinte dísztemetéssel, és a nép ítéletet mond önök felett. Az önök magyar vérbe mártott kezéből a kegyelmet én nem kérem, és nem is fogadom el.
Márai Sándor Mennyből az angyal című verse után polgármesterünk, Babák Mihály lépett színpadra néhány gondolat erejéig, majd Dankó Béla országgyűlési képviselő ünnepi beszédét hallgathatták meg a sorokban ülők.
– Boldog és büszke lehet az a generáció, amely elmondhatja: méltó volt kapott feladatához. 1956 lángjai két világrend határán, két korszak között félúton csaptak fel Budapest utcáin, majd söpörtek végig Magyarországon. A második világégés után újjászerveződő Európa, a két nagyhatalom által felosztott öreg kontinens sorsa, jövője dőlt el ott és akkor, az ötvenes években. S míg Európa népei a fehér abrosz mellett osztozkodtak, míg a nagyhatalmak gyanakodva méregették egymást, Magyarország, itt, Európa szívében, mint már oly sokszor, ki merte mondani, amit oly sokan elhallgattak: elég volt az elnyomásból! Ki merte mondani: minden nemzetnek joga van rendelkezni sorsa, államformája felett, s ki merte mondani: szabadságot, egyenlőséget kér Európa nemzeteinek sorában. Ám ahogy a jól ismert dal is mondja: “Európa mélyen hallgatott”.
Az ünnepi megemlékezést a Cervinus Teátrum művészeinek, Csasztvan Zsuzsanna, Csasztvanné Vass Edit, ifj. Csasztvan András és Magyari László rövid táncos énekes koreográfiája zárta. Az ünnepi műsor után a tömeg az 56-os emlékműhöz vonult, hogy elhelyezze koszorúit és virágait.
