Elsőként a Tessedik Táncegyüttes korábbi és jelenlegi táncosai kedveskedtek egy kis egyházi-népi énekkel azoknak, akik elmentek a Szent Klára római katolikus templom sarkán felállított jászolhoz. Advent második vasárnapján Pentaller Attila református lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait.
– Hiszem, hogy áldásra és békességre valamennyiünknek nagyon nagy szüksége van, ezért áldást és békességet kívánok mindannyiuknak – kezdte Pentaller Attila szolgálatát.
– Már hozzászoktunk városunkban a betlehemeshez, megszoktuk ezeket a figurákat, talán fel sem tűnik számunkra, hogy a kompozíció évről évre valamilyen szinten változik. Azonban a történet életformáló üzenete, az nem változik. Az mindig ugyanaz, biztatást és figyelmeztetést hordoz számunkra. Láthatjuk itt mellettünk a betlehemesben, amint a napkeleti bölcsek hódolnak a kis Jézus, Jézus Krisztus előtt. A napkeleti bölcsek értelmesen vizsgálták ezt a világot, és rádöbbentek arra, hogy megszületett a végidőknek az uralkodója. Logikusan gondolkodtak, és azt mondták, ha megszületett, akkor keresnünk kell, ha uralkodó, akkor tisztelnünk kell, hódolnunk kell előtte, és hogyha a végidők uralkodója, akkor pedig nincs lehetőség a késlekedésre, hanem minél hamarabb indulni kell, s meg kell találni őt.
– Advent időszakát éljük most ezekben a napokban, ezekben a hetekben, Adventnek az a jelentése, hogy az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Ez figyelmeztet arra bennünket, hogy Isten egyszer visszaküldi az ő fiát, hogy ítéletet tartson élők és holtak felett. Ha pedig nem tudjuk, mikor érkezik, akkor mi sem tehetünk logikusan mást, mint hogy minél inkább keressük, és szeretjük őt.
– Ahogy mi Jézushoz viszonyulunk, az tulajdonképpen tükrözi, kifejezi, hogy kinek tartjuk, minek tartjuk valójában Istent. A bölcsek aranyat vittek, a királyságra utaltak, hogy Jézus király, uralkodó, ezért ezért hódoltak neki és engedelmességet fogadtak. Vittek tömjént mely arra utal, hogy Jézus Krisztus egy hídépítő, az a személy megy egyedül tudja összekötni a Szent Istent a bűnös emberrel. Vittek neki mirhát, ami az áldozatra utal, hiszen Jézus önmaga feláldozásával kötött össze bennünket, és teremtette nekünk lehetőséget, hogy Istenre találjunk. A bölcsek Jeruzsálembe érkezve a király után érdeklődnék, azonban Heródes, az akkor ott regnáló uralkodó, nagyon jól tudja, hogy nem az ő utódjáról van szó, aki majd követi őt a földi trónon, hanem Krisztusról, az Isten által elküldött személyről, akit azért küldött erre a világra hogy az ő rendjét helyreállítsa. És Heródes Krisztusban potenciális fenyegetést lát és ezt nagyon jól érzékeli, hiszen Krisztus uralma mellett, nem élhetné ki tovább az ő despota, eltorzult, emberi jellemét. Krisztus uralma alatt az ő népe felszabadulna a tőle való rettegéstől és félelemtől, és megszűnne az az átok, amellyel nyomorúságban tudja tartani, fogságba tudja taszítani az ő lelküket. Heródes nagyon jól érzékelte, hogy Krisztus vagy Heródes, ez a kérdés. És valójában mindannyiunk életében ez a kérdés, Krisztus, vagy én? Ő uralkodjék, vagy pedig én valósítsam meg saját magamat?
– Nem látjuk itt mellettünk, előttünk Heródesnek a bábuját, hiszen Heródes nem indult el keresni Krisztust. Heródes elpusztítani akarta Jézus Krisztust. Azt a Jézust, aki életet hozott számunkra, aki kész volt belehalni abba, hogy mi igazán élhessünk. Jézus felnőve azt mondta, hogy ha valaki meg akarja tartani az ő életét, menthetetlenül és véglegesen elveszíti, de ha valaki kész átadni neki az élete feletti uralmat, az örökre megtalálja az ő életét. Nemcsak Heródes hanem egy főpap szemét sem látjuk a betlehemesben megformálva, hiszen a főpapság számára elég volt az intellektus, az értelem, a tudásnak az anyaga, hogy ők tudják mi van megírva a Szentírásban, nagyon sokat kívülről tudtak idézni, ők azt is tudták, hogy Krisztusnak Betlehemben kell megszületni, azonban egy sem ez sem mozdult közülük, egy sem rohant és egy sem szegődött a bölcsek mellé. Nem az a lényeg, hogy mit tudunk Istenről, nem az számít, mennyi mindenre emlékezünk a gyermekkori hittanórákról. Nem az számít, hogy hányszor olvastuk el a Bibliát és mennyire igazodunk el benne, hanem az a lényeg, hogy közösségünk van-e az élő Istennel. Ha azt mondom, közösségem van, ez miben nyilvánul meg, milyen szinten vállalsz közösséget az Isten népével, a gyülekezettel, a Jézust követőkkel.
– Heródes király titokban hívatta a bölcseket. Nagyon furcsa, hiszen ő az uralkodó, akitől az országában mindenki retteg. Mi mikor szoktunk titokban cselekedni? Akkor amikor magunk is tudjuk hogy ferde úton járunk, hogy ki ne tudódjon. Had kérdezzelek meg téged, aki magadat istenhívő embernek nevezed, és úgy gondolsz magadra, te mitől félsz? Mi akadályoz téged abban, hogy csak otthon legyél hívő, hogy csak magadban higgy Istenben, mi akadályoz abban, hogy ne vállald fel a gyülekezettel való közösséget. János evangéliuma egyértelműen beszél arról, hogy még a főpapok között is voltak, akik bíztak Jézusban, akik hittek benne, de nem mertek mellette kiállni, hiszen János azt írta, többre becsülték az Istentől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Az emberek, a környezetük véleménye, ítélete fontosabb volt számukra, mint magáénak az Istennek. Ne félj az Isten népétől! Mi nem ítélünk el téged, mert mi tudjuk, hogy vannak bűneink és büdös emberként az Isten kegyelmére, szeretetére és irgalmára szorulunk. Mi tudjuk, hogy nincs érdemünk az Isten előtt, de azt is tudjuk, hogy ő szeret annak ellenére amilyenek vagyunk, és kegyelméből kész megbocsátani, pedig nem érdemeljük és egészen új életet elkezdeni bennünk, hogy személyiségünk helyesen fejlődjön.
– Lehet, hogy többek számára, mi, keresztyének nem vagyunk egy díszes társaság, de megértem, hiszen maga, Isten mondja ezt rólunk. A korintusi levélben olvassuk, hogy Isten nem azokat választotta ki, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasak és előkelők, sokkal inkább azokat, akik a világi megítélés szerint bolondok, erőtlenek, akik nem előkelők, akik lenézettek, a semmiket. Miért tette ezt Isten? Hogy megszégyenítse azokat akik magukat valakiknek, valamivel többnek gondolják.
– Az adventi időszak az Úr érkezésére, eljövetelére utal, és Isten azért hívja fel erre a figyelmünket, mert ő megtalálható. Nagyon sokan mondták már nekem, várják magukban hogy az Isten küldjön valakit, aki majd meggyőz engem, és lehet hogy ma is hazamennek néhányan vagy többen, és azt mondják, hát ez a lelkész sem úgy beszélt, hogy én meggyőződjek az Isten létezéséről, de ezzel a gondolattal van egy probléma, mégpedig az, hogy a meggyőzés az Isten dolga, a mi dolgunk pedig a meggyőződés.
– Isten dolga hogy meggyőzzön téged, a te dolgod pedig az, hogy meggyőződj az Isten létéről és igazságáról. Ezért arra kérlek, ne akard ez se papokra, se bölcsek bízni, hiszen Heródes is ezt tette, hívatta a papokat és küldte a bölcseket. Azt üzeni Isten a Szentírásból, hogy megtalálnak engem, akik keresnek. Adventi időszak van, Jézus eljön, megérkezik, ez az ő feladata. Adventben pedig a keresés a te feladatod és az enyém. A bölcsek keresték Jézust, és amikor meglátták a csillagot igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitottak kincsesládáikat és ajándékot adtak neki, aranyat, tömjént és mirhát. Kívánom, hogy zárjátok szívetekbe ezt a rövid mondatot amelyhez Isten ígéretet adott: Megtalálnak engem, akik keresnek, és ezt komolyan véve kezdjétek keresni az Istent!
– Az Isten békessége legyen mindnyájatokkal! – fejezte be a közös Miatyánk után.
Advent harmadik vasárnapján 16 órától Cairns-Lengyel Henriett várja a szarvasiakat a jászolnál. Ezen a napon érkezik majd meg a láng Betlehemből is.
