Menu
in , ,

Hagyományőrzés a Benkában

Iskolánk nagyon fontosnak tartja a népi hagyományok ápolását és annak megőrzését.  Ez több formában is megmutatkozik az intézményünkben, hiszen lehetőség van citeraoktatáson részt venni, illetve a népdalkincseiket bővíteni a népdalének szakkörön belül.

Ezáltal nagy örömmel fogadtam, amikor a „Hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, nemzetségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására” beadott pályázatomat nyertesként bírálták el.

A pályázati program célja, hogy a gyermekek megismerkedjenek a jeles napok szokásdallamaival stílusjegyeik szerint, és a hozzátartozó ünnepi szokásokkal, hanganyaggal, képekkel, videókkal is illusztrálva. Kiemelt figyelmet kap az advent, farsang, húsvét, pünkösdi ünnepkörrel való részletes foglalkozás, hiszen kiegészül kézműves foglalkozásokkal is.  Citerán ezen ünnepkörökhöz kapcsolódóan tanulunk a diákokkal dallamokat, megfelelő játéktechnikával.

A gyermekek részt vehetnek rendhagyó ének-zene, népzene órákon ahol személyesen találkozhatnak népművelő művészekkel, és tanulhatnak tőlük szebbnél szebb népdalokat, citerán dallamokat. Lehetőség van elutazni Budapestre, ahol valamennyien meglátogatjuk az „Országos Táncháztalálkozó, és Kirakodóvásár” rendezvényt, ahol számos koncerteket, népművészeti alkotásokat tekinthetünk meg, és zárásul egy fantasztikus közös táncházban táncolhatunk nemes táncoktatóktól.

Úgy gondolom, izgalmas programokat ajánl ez a programsorozat az iskolánk tanulóinak, remélem mindenki számára nagy élményt fog nyújtani.

Boczonádi Zsuzsanna tanítónő / Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Leave a Reply

Exit mobile version