Hatodik éve emlékeznek a szarvasiak Tessedik Sámuelre hálának évfordulóján, december 27-én 17 óra 42 perckor. Azért ekkor, mert Szarvas leghíresebb embere 1742-ben született. A megemlékezés tegnap is ekkor kezdődött az Evangélikus Ótemplomban, ahol Lázár Zsolt esperes tartott rövid istentiszteletet a benkás diákok szolgálata mellett.
– Második papi állásom Szarvas városa Békés vármegyében! Itt vizsgáló szemmel tekintettem magam körül, kerestem a költők által oly elragadó színekkel festett falusi élet egyszerűségét, és találtam együgyűséget, ostobaságot, bizalmatlanságot még a leghasznosabb javaslatok iránt is, hamisságot, gonoszságot, rögzöttséget és hiányt még a legszükségesebb dolgokban is. Kerestem cselekvő keresztyénséget, és találtam a vallás álcája alatt borzasztó zavart, hamis néphitet, babonaságot, előítéletet, ferde vallásos nézeteket, melyek a földművelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek. Fő gondomat tehát az képezte, hogy a szarvasi egyháznál és iskoláknál tapasztalt hiányokat kipótoljam, a rosszat jóvá tegyem. Megkíséreltem minden lehető eszközt. Ott fogtam a munkához, ahol legégetőbb szükség volt. Megkezdtem a házi nevelés nagy munkáját házlátogatásnál a nálam kosztban levő gyermekeknél – olvasott fel részletet Tessedik önéletírásából.
–Ide érkezett Tessedik. Látta a bajokat, s azokat meg akarta oldani. Nekünk, magyaroknak van egy nagy adottságunk, hogy látjuk a gondokat, látjuk a bajokat. Hihetetlen és csodálatosan kifinomult kritikai érzékünk van az élet minden területén. Mindig észrevesszük, ha valami rossz, mindig észrevesszük, ha valamivel baj van, mindig észrevesszük, ha valami nem tetszik, de Tessedik éles szeme nem csak hogy észrevette, de tenni akart. Nem szaladt el a feladatok elől, de alapos munkával apró lépésekkel küzdött, hogy Szarvason másként legyen. Amit leírt, az nem szarvasi sajátosság volt, az bizony 1767-ben az egész országra jellemző dolog volt. Így éltek elődeink. Ebben a babonaságban, ebben a zavarban, ebben a műveletlenségben. Tessedik innen akarta felemelni Szarvas városát. Nem szaladt el, nem ment jobb helyre, hanem elindult, hogy a hiányokat kipótolja, s a rosszat jóvá tegye. Megkísérelte minden lehető eszközzel. Apró lépésekkel tette ezeket, de nagyon fontos lépések voltak ezek. Tanított, oktatott. Ha ő elment, nem vendégségbe ment, hanem tanítani. Ha beteget látogatott, tanított. Mindenkit megpróbált megérinteni, saját maga átélt, megtapasztalt tudást továbbadni. Ennek az országnak valóban ilyen emberekre van szüksége, mint amilyen Tessedik volt. Észreveszi a gondot, a bajt, majd pedig megmutatja, hogy lehet megoldni – emlékezett Tessedik szellemiségére Lázár Zsolt evangélikus esperes.
Az ótemplomi megemlékezés után a szarvasiak Tessedik szobrához vonultak, hogy az emlékezés mécseseit elhelyezzék előtte. Ott már Szuhaj György installációja várta őket.
– Szarvasiak ilyenkor, december 27-én Tessedik Sámuelre, Szarvas legfontosabb emberére emlékeznek, aki 1742-ben született és 1820-ban halt meg. Az, hogy a városunk ilyen, így gondolkodunk, így élünk, ez nagyrészt neki köszönhető. Néhány éve kitaláltam azt, hogy valamivel én is hozzájárulok ehhez a megemlékezéshez a képzőművészet nyelvén. Az idén az a gondolat fogalmazódik meg, hogy a Tessedik által elvetett mag, ha lehet, hogy néha rossz talajba is került, idővel csak ki fog sarjadni – árulta el a művésztanár még a munkálatok során.
A a megemlékezés 18 óra 20 perckor fejeződött be. Tessedik 1820. december 27-én halt meg.
