December 28-án hétfőn este az őszi bemutató után ismét színre került a Cervinus Teátrum előadásában Huszka Jenő zenéje, Martos Ferenc szövegkönyve alapján Belinszki Zoltán átdolgozásában a Lili bárónő című operett. Az előadás rendezője Varga Viktor, zenei vezetője Derzsi György volt.
A címszerepet, Lilit Erdélyi Timea alakította most is lenyűgözően. Énekhangja tiszta, a magas hangokat is tisztán, könnyedén énekli, játékával felépítette Lili alakját a tornacipős toporzékoló kislányból a magas sarkú cipőt viselő, határozott, szerelmes nőig. Játéka magabiztos, könnyed.
Boronyák Gergely játszotta Illésházy László grófot, akinek jelleme szintén komoly változáson megy át, hiszen a szerelem megváltoztatta a fiatalembert. A színművész hangja szépen zengett, bár számára játéklehetőség nem volt annyi, mint játszótársainak, de arcjátéka, jelenléte a színpadon meggyőző.
Malomszegi bárót Nádházy Péter könnyedén – változatlanul nagyon jó hanggal -, sok humorral formálta meg. Az újgazdag báró saját fogyatékosságait, öniróniával az élet fintorait humorral, kedéllyel kezeli.
Illésházy Agátha szerepét Dósa Zsuzsa fergetegesen építette fel, varázsolta színpadra. Egy színésznő, aki mer „csúnya” lenni, nevetséges ruhába bújni, mert a figura ezt kívánja, azelőtt le a kalappal. (De a ruhában való megjelenés meghozta számára a nyíltszíni tapsot.) Sztepptánca, arcjátéka, hangjának változásai, egész játéka lenyűgözött, mert Dósa Zsuzsa mindig tud újat mutatni magából, eszköztára végtelen.
Illésházy Chistinát Varga Anikó esendően, szerethetően ábrázolta, énekelte, táncolta végig, hiszen az elnyomott testvér szerepében végre kibontakozhatott legalább egy kicsit. Varga Anikó játéka, táncai elbűvölő alakítás volt. Agáthával való szinkronmozgása, sztepptánca zseniális.
A szubrett szerepét – Sasvári Clarisse színésznőt – hétfőn este a csodálatos hangú Bardon Ivett alakította. Clarisse a vidám, de határozott nő, aki elveszi azt, amit akar, bármi áron, bárkin keresztülgázolva. Alakja mégis szerethető, mert kedves, mosolygós, de tette Lilivel szemben kegyetlen, ráadásul értelmetlen. Bardon Ivett énekhangja nagyon tiszta, játéka, táncai szenzációsan jók, láthatólag lubickolt a szerepében.
Remeteházi Galambos Iván Alfréd Frigyest azaz Frédit, Maróti Attila a tőle megszokott teljes erőbedobással, pontosan, gondosan kidolgozva játszotta el. Fergeteges táncai Clarisse-szal, játéka, színpadi jelenléte nem kis feladatot jelentett számára. Tudott bohóc lenni és esendő férfi, szép énekhangja tánc közben is jól szólt. Alakításával egy másik Maróti Attilát ismerhettünk meg.
Becseit a korrupt tiszttartót Benkő Géza formálta meg, aki úgy tudott a háttérben maradni, hogy rá kellett figyelni. Úgy volt humoros, hogy „csak” játszott és csendesen beszélt, de hangszíne megadta a figura varázsát.
Józsi szerepét Magyari László táncos kapta, aki az előadás koreográfusa is. Láthatóan jól érezte magát a szerepben.
Emmát a szintén táncos Balázs Henrietta énekelte, játszotta, aki abban a rövid jelenetben, könnyedén természetesen volt jelen a színpadon.
A tánckar belépései, majd eltűnése kiegészíti a színpadképet, akik a színpad minden kis szegletét kihasználták. Akik táncoltak: Balázs Henrietta, Biczó Panka, Dunaveczki Éva, Kinyik Flóra, Balogh Dávid, Finta Gábor, Horváth Dániel és a koreográfus Magyari László.
A díszlet egyszerű mégis nagyszerű. A sok kép, a hatalmas ablak és a csillár igazi kastély hangulatát kelti. Megálmodója Jakub Branický. A nagyon szép jelmezek tervezője Nagy Szilvia. Lili tornacipős megjelenése telitalálat, a selyemruha, a kalap a tornacipővel első látásra meghökkentő, de Lili megjelenéséhez ez illett, ahogyan a légies és gyönyörű ruhái is báját, kecsességét erősítik, a smaragdzöld estélyivel már a nő jelenik meg. De Agátha előnytelen sárga, fodros ruhája is a karaktert erősíti. A táncos fiúk fehér öltönye elegáns.
A korrepetitor Iváncsó Viola és Ivávcsó József volt, a rendező asszisztense Csasztvan Zsuzsanna.
Összességében az előadás lenyűgöző, mert két és fél – három órára elvarázsolja a nézőket, akik elfelejtik a hétköznapi gondokat. Az alkotók, a színészek szívüket – lelküket adták az előadásba, ami érezhető volt, mert ha a színész jól érzi magát a színpadon, akkor a közönség is.
