Majdnem kész. Már csak egy arasznyira a nagy vízválasztó, avagy véget ér a megerőltető próbaidőszak. Sokféleképpen lehet megközelíteni a nyilvános főpróba mögött rejlő tartalmat, egy azonban biztos: január 19-én este Kozák Ádámnak ez jelentette a debütálását a szülei és a többi szereplő hozzátartozói előtt. Az ősbemutatóval ellentétben ekkor még a földszint üresen tátongott, az egyedüli mozgolódást a középen helyet foglaló technikai személyzet és a darab újra színpadra álmodói jelentették.
– Ez még nem egy teljes értékű darab – intett óvatosságra a függöny felgördülése előtt Seregi Zoltán rendező. Lehetnek benne megállások, rendezői utasítások, de előfordulhat az is, hogy egy jelentet meg kell ismételni – fűzte hozzá, de ez a nézőtéren és színpad mögül kiszűrődő feszültségen ez cseppet sem változtatott.
Az első apró megtorpanás már a nyitójelenetnél megtörtént, ezzel azonban mintha a szereplők levetették volna kezdeti gátlásaikat, hogy utána két teljes órára elvarázsolhassák a közönséget.
– Én már fel voltam vértezve az ezzel a korosztállyal kapcsolatos tapasztalatotokkal, ugyanis Egerben már rendeztem ezt a darabot. Egy kicsit keményebben kellett velük bánni azért, hogy tudatában legyen a felelősségnek, amit a színpadi lét jelent. Marci lazábban, könnyedén vette a szerepet, míg Ádámnál a koncentráció ment nehezebben. De azt be kell látni, hogy ilyenkor ugyanazt várjuk el tőlük két hónap alatt, mint a képzett színészektől. Az előadásnak ugyanis időben el kell készülnie, és ők mindketten megcsinálták. Persze kicsit másképp, hiszen eltérő személyiségek, de megoldották a feladatot – osztja meg a darab rendezője a két főszereplővel kapcsolatos tapasztalatait.
Ádám szülei és egy szűk baráti kör az első emeleti karzatról nézte végig a darabot. A szünet – a kristálytisztán énekelt dalok és precíz koreográfiák láttán – már alkalmat adott volna egy kis megnyugvásra, a főszereplő édesanyja azonban még mindig feszülten sétált.
– Még mindig nagyon izgulok érte – mondta a folyosóra kihelyezett szereplők listájára pillantva, amelynek legtetején a fia neve szerepelt, majd visszasietett a családjához.
A szereplők között a Békéscsabai Jókai Színház jól ismert színészgárdája közül jó néhányan feltűntek: Liszi Melinda, Nagy Erika, Tomanek Gábor, Katkó Ferenc vagy Bartus Gyula. De mellettük találkozhatott a közönség a Liszt Ferenc-díjas magyar énekessel, Vikidál Gyulával is, aki Pósalaky úr karaktereként tért vissza a darabba.
– Nagy falat volt ez szerep a Nyilas Misiknek, így Ádámnak is, hiszen nincs színpadi rutinjuk, honnan is lehetne?! Mi úgy tudunk nekik segíteni, ha olyan színpadi légkört teremtünk, amelyből tudnak építkezni. Olyan trambulinokat, helyzeteket, reakciókat “teszünk eléjük”, melynek segítségével természetes, emberi gesztusokat tudnak produkálni a színpadon. Persze, amikor egyedül vannak a színen, magukra vannak utalva. A srácok nagyon szépen dolgoztak, viszonylag hamar megjegyezték azt a rengeteg instrukciót, amivel bombáztuk őket – mondja a Nagy urat alakító Ragány Misa az újdonsült színészpalántákkal kapcsolatosan.
Az előadást a közönség vastapssal köszönte meg. A taps szólt annak a tiszta mondanivalónak, amely közel száz évvel a regény megszületése után is ugyanazt üzeni: bár a világ nem mindig igazságos, mi próbáljunk meg minden körülmény között jók maradni. Ezen túl pedig azoknak a gyermekszereplőknek, akinek néhány hónap leforgás alatt felnőttek a színnaphoz.
–A hazugságból sosem eredhet jó – fogalmazza meg a számára legfontosabb gondolatot a 12 éves Ádám is a két előadás közötti szusszanásnyi szünetben, majd elnézést kér, mert rohannia kell vissza a színházba. Hamarosan újra felgördül a függöny. A többiek már kész vannak – mondja kissé fáradtan, de töretlen kitartással – és rajta még cipő sincs.
