Menu
in , ,

Nyiss ajtót a kultúrának!

Több éves hagyományra tekint vissza iskolánkban a magyar kultúra napjához kapcsolódó témahét megrendezése, mely ebben a tanévben január 18- 22. között zajlott a Benkában. Megújulva, változatos programokkal vártuk tanítványainkat, s nagy sikernek könyvelhetjük el diákjaink felszabadult örömét, játékos kedvét, nyitottságát.

Hétfőn délután a TITOK Arany János magyarverseny második fordulójában vetélkedtek legjobbjaink, ahol nyelvtani tudásukról adtak számot. A cél az országos döntőn való részvétel kiharcolása, ahonnan tavaly 7. helyezéssel tért haza Mester Dóra.

Kedden reggel végzőseink Kölcsey Ferenc, Márai Sándor és Orbán Balázs gondolatainak tolmácsolásával hívták fel a figyelmet arra, milyen fontos évezredes hagyományaink ápolása, gyökereink megismerése, nemzettudatunk erősítése, s hogyan őrizhetjük meg a múltat idéző tárgyi és szellemi értékeket. Délután pedig szó szerint ajtót nyitottunk a kultúrának, hiszen a második emeleti tantermek ajtaján az órarendet „kulturlogóra”cseréltük, az ajtószárnyakat sarkig tártuk, az osztályokat átrendeztük, s kezdetét vette a rendhagyó kulturális kirakodóvásár. Mit kínáltunk? Kézműves foglalkozást, ahol Buzás Mihály irányításával és Gáll Zsuzsa segítségével plakettet készíthettek az érdeklődők. Egy kis memóriafejlesztést, hiszen Weinperné Kiszely Nóra és Valastyán Balázs műveltségi totóval és a témával kapcsolatos- irodalmi, történelmi, zenei, építészeti ismereteket felölelő- rejtvényekkel várta a csapatokat. Rendhagyó énekórát Szabó Józsefné Anikó nénivel, aki a magyar könnyűzenei életen kalauzolta át a gyerekeket- Paraszt Attiláné összeállítása alapján-, bemutatva, hogy mi, tanárok, milyen számokat töltöttünk volna mobilunkra: Illés, Omega, LGT, Hungária… A zenei pausa után könyvtárvezetőnk, Gerhát Katalin könyvajánlóját, ahol kedvet kaphattak az olvasásra felsőseink, hiszen a Jumurdzsák gyűrűje, a Rab ember fiai, a Kétévi vakáció, az Álarcosbál, az Intőkönyvem története, a Gyermekrablás a Palánk utcában, vagy a  Hulka mind- mind számot tarthat a gyerekek érdeklődésére. De jó volna, ha az iskolai könyvtárban található példányszám kevés lenne! Végül az utolsó helyszínen kellemes irodalmi lazítást, ahol Abonyi Éva és Hovorkáné Hegedűs Hajnalka olvasott fel régi kedvenceiből. Belelapoztunk G. Szabó Judit Hárman a szekrény tetején című pöttyös könyvébe, Lackfi János- Vörös István Apám kakasa verses kötetébe, de utána jártunk néhány szólás jelentésének is, sőt a Kelekótya város lakóin is jól mulattunk. Remek délután volt diáknak, tanárnak egyaránt!

Szerdán délután közös próbán vett részt az a 70 diák, akik pénteken részesei lehettek az Együtt Szaval a Nemzet programjának, melynek rendezője a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda valamint a Cervinus Teátrum. Nagy örömmel fogadtuk a meghívást, s nagy lelkesedéssel készültünk a Himnusz és a Nemzeti dal szavalására.

Csütörtökön házigazdái voltunk a Lotz János helyesírási és szövegértési versenynek, melynek megyei fordulójába 11 tanulónk jutott be: Sztancsik Szabina, Veszter Viktória, Hodálik Hédi, Frankó Dániel, Új Dorka, Gazsó Hanna, Seregélyes Viktória, Fabó Csenge, Kovács Panna, Pribelszki Boglárka és Buzás Lilla. A három részből álló írásbeli verseny komoly kihívást jelentett a versenyzőknek, bízunk abban, hogy néhányukat behívják az országos döntőre!

Pénteken a 2016. évi magyar kultúra napján öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével valósult meg az “Együtt Szaval a Nemzet” program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indult, majd Petőfi Sándor  Nemzeti dal című versével folytatódott. Új kezdeményezésként az idén az óvodás korú gyermekek is bekapcsolódtak a programba, így a közös szavalást Kisfaludy Károly  Szülőföldem szép határa c. verse zárta. A szavalatokat 2016-ban is  Jordán Tamás vezényelte, a Google YouTube – Együtt Szaval a Nemzet csatornán keresztül pedig január 22-én 7 és 10 óra között ismételten lehetőség volt az oktatási és köznevelési intézmények, a kulturális közösségek számára az ünnepi megemlékezéshez való csatlakozásra az interneten keresztül. Az ünnepi program január 22-én 9.30-kor kezdődött az ünnepélyes staféta átadóval, melyet a múlt évi rendezvénynek otthont adó Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – illetve Orosháza Város adott a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara, Szarvasi Gyakorló Általános Iskolája és Gyakorlóóvodájának, s rajzuk keresztül városunknak. Felemelő érzés, megismételhetetlen élmény volt valamennyi résztvevőnek!

Ugyancsak ezen a napon rendezte országos versenyét az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium versmondás, ének és képzőművészeti kategóriában. Tanítványaink valamennyi meghirdetett kategóriában szerepeltek, s az elért eredményeket nívós mezőnyben vívták ki, hiszen az ország legtöbb evangélikus iskolája képviseltette magát: Budapest, Sopron, Nyíregyháza, Aszód, Soltvadkert, Bonyhád, Orosháza és természetesen Szarvas. A 7-8. évfolyamosok között a képzőművészeti versenyen 1. helyezést ért el Frankó Dániel (rajz), 2. helyezést Kugyela Szabina (rajz) és Seregélyes Viktória (fotó). A népdaléneklési versenyen, ahol egy-egy kötelező és szabadon választott dalt kellett előadni az 5-6. osztályos korcsoportban 3. helyezést ért el Dobsi Natasa, a 7-8. osztályosok között ugyancsak 3. helyezett lett Gombkötő Gréta.  A versmondók között, Kölcsey Himnuszának, illetve Weöres Sándor Az éjszaka csodái című versének bemutatása után 3. helyezést szerzett Kovács Panna. Gratulálunk valamennyi versenyzőnknek, köszönjük tanáraiknak -Búzás Mihálynak, Boczonádi Zsuzsannának, Paraszt Attilánénak, Hovorkáné Hegedűs Hajnalkának- a felkészítést.

Jó hangulatú hetet zártunk, méltó módón emlékeztünk a jeles napra.

Úgy gondoljuk, az ajtó nyitva marad az év hátralévő részében is…

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka magyartanár

Leave a Reply

Exit mobile version