Menu
in ,

„Magyarnak lenni dicső gyönyörűség” – nyelvtörténeti kirándulás dr. Janurik Tamással

Dr. Janurik Tamás

Dr. Janurik Tamás

A címben olvasható idézetet nevezte meg előadása kulcsmondatának dr. Janurik Tamás nyelvész, aki őstörténeti szempontok helyett grammatikai oldalról közelítette meg honfoglalásunk időszakát. Találó volt a felütés, hiszen a magyar kultúra napja alkalmából tehette mindezt a Városi Könyvtár telt házas rendezvényén.

A nyelvész professzor fél éven belül már a második ismeretterjesztő, ám egyúttal mindenki számára szórakoztató előadását tartotta a könyvtár intézményében, amely ismét népes közönséget vonzott a kedvezőtlen időjárás ellenére. A szarvasi származású dr. Janurik Tamás, a Kecskeméti Főiskola professor emeritusa, a nyelvtudományok kandidátusa jelenleg a honfoglalás, és az azt megelőző évszázadok nyelvhasználatával foglalkozik, amelyet a Kik is a mi rokonaink? című előadásán a befogadó közönség nagy érdeklődéssel hallgatott.

A hunok és a magyarok közti rokonsági feltételezések miértjét vizsgálva, objektív és tudományos nyelvészeti alapokon nyugvó magyarázatokat fűzött a kérdést illető tévhitekhez. Nem köztudomású tényeket tudtunk meg a hun-avar kapcsolatról, a Kazár Birodalom kialakulásáról és jelentéséről, valamint a megkérdőjelezhető eredetű Iszfaháni Kódexről. A továbbiakban érintette a szittya, a sumér és az etruszk nyelv magyarral közösnek vélt vonásait, pontosabban ennek cáfolatait – habár az első magyarra fordított sumér verset hitelesen prezentálta, bevallottan minden szó az ő tollából származott. Nagyobb szerepet kaptak a török nyelvi hatások, hiszen négy olyan történeti időszak is volt, amikor a két nép valamilyen módon kulturális, így lingvisztikai hatással is volt egymásra. Innen származik megannyi jövevényszavunk (kumandor – komondor, bilicsi – bölcs). Divatos a japán rokonítás is, azonban a több mint 19 nyelven beszélő tanár úr mindenkit lebeszélne arról, hogy japánul tanuljon a nyelvi nehézségek miatt.

Különálló csoportot jelentett az előadás témájában a finnugor nyelvcsalád feltérképezése, amely a legtöbb nyelvészetileg is bizonyítható közös vonást mutatja nyelvünkkel. A kutatók azonban leginkább szociolingvisztikai szempontból vizsgálják mindezt, illetve a rokon nyelvek történeti változásaival foglalkoznak.

A szarvasi Városi Könyvtárba ellátogató és azt megtöltő érdeklődő közönség egy héten belül már a második olyan élménnyel gazdagodott, amely közelebb hozza az embereket, és egyben kinyitja az intézmény falait az új ismeretek felé. Dr. Janurik Tamás lebilincselő előadásával kiváló alkalmat adott erre.

Harencsár Balázs

Leave a Reply

Exit mobile version