Menu
in , , , ,

Ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Gajdos Attila és Sinka Imre

Gajdos Attila és Sinka Imre

Megtartotta idei első munkaülését a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A napirenden több fajsúlyos téma szerepelt, többek között döntöttek a képviselők a munkaprogramról, a költségvetésről, együttműködési megállapodásokról, és módosították a TOP felhívások megyei keretösszegének felhasználás-ütemezését.

A területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásokat felülvizsgálata a testület, míg a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesülettel, a Békés Megyei Építész Kamarával és a Békés Megyei Mérnöki Kamarával pedig együttműködési megállapodást kötöttek. Utóbbi két megállapodás célja, hogy a TOP pályázatok előkészítésében megyei építészek, mérnökök minél nagyobb számban vegyenek részt.

Elfogadta a testület a 2016. évi munkaprogramot, és az idei költségvetésről szóló rendeletet is. A Békés Megyei Önkormányzat feladata elsősorban a területfejlesztési, vidékfejlesztési és koordinációs feladatok. A jelenlegi és a várható gazdasági-, pénzügyi helyzetben a 2016. évi gazdálkodás során továbbra is előtérbe kívánják helyezni, hogy valamennyi területen racionális, hatékony és eredményes gazdálkodás történjen a pályázati lehetőségek felkutatása és kihasználása mellett. Zalai Mihály közgyűlési elnök kiemelte: olyan feladatokra is csoportosított keretet a testület az idei költségvetésben, amelyek nem kötelezőek, ilyen a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramhoz való csatlakozás.

Fontosnak ítéli, hogy a költségvetés lehetővé teszi, hogy megyei önkormányzat hivatalának munkatársi létszáma tovább növekedhet, minderre azért van szükség, mert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak települési megvalósításában a megyei önkormányzat részt vesz – amennyiben erre a település igényt tart –, a megnövekedett feladat ellátásához azonban több kollégára van szükség.

Módosította a testület a TOP felhívások megyei keretösszegének felhasználás-ütemezését. A 2014-2020 közötti programozási időszak operatív programjainak felhívásai 2017 első félévének végéig megjelennek, ezek teljesüléséhez a korábban 2017. utánra ütemezett forrásokat a közgyűlés előrehozta és elosztotta a 2016. és a 2017. évek között. A közgyűlés elnöke tájékoztatást adott a TOP megyei végrehajtásával kapcsolatos előrehaladásról, ismertette a megyei vonatkozású tervezés lépéseit, a TOP végrehajtásának felkészülésére vonatkozó lépéseket és a települési önkormányzatok projektjeinek előkészítésével összefüggő lépéseket. Nehézségként kiemelte, hogy a települések egy része nem szolgáltat adatot a projektjeiről, és mivel a Békés Megyei Önkormányzat felelős a program végrehajtásáért, ez hátráltathatja a feladatellátást.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése március 11-én ünnepi ülést tart, a következő munkaülés áprilisban lesz.

Leave a Reply

Exit mobile version