1956 forradalmáról és szabadságharcáról a mai napig lényegbe vágó dolgokat nem tudunk – ezt állítja Murányi Levente. A Jobbik korábbi alelnöke és országgyűlési képviselője maga is megjárta a frontvonalat, elfogása után pedig három és fél év börtönre ítélték. Végül két év két hónap után amnesztiával szabadult. Három társa ellenben nem volt ilyen „szerencsés”: rájuk könyörtelen módon a legsúlyosabb büntetést mérték: mindhármukat kivégezték.
– Vegytisztán a nemzeti függetlenségről szólt ez a forradalom – nyomatékosítja az erről tartott előadása elején. Nem volt szó semmiféle pártirányultság, politikai eszmeiség megerősítéséről, kizárólag a szabadság volt a cél. Aki ezt tagadja vagy átalakítja, az hazudik.
Előadásában nem tagadta, hogy végletesen kommunistaellenes. Ennek legfőbb oka a rendszer emberellenessége. Fájdalommal emlékezett zsidó származású szakaszparancsnokára, Renner Péterre, aki túlélte a deportálást és az forradalmi eseményeket, de végül a bíróság államellenes szervezkedés vezetésének vádjával halálra ítélte, és kötél által kivégezték.
– A forradalom október 23-án este a rádiónál kezdődött, amikor a népbe lövöldöző ávósoknak visszalőttek. Addig, amíg ugyanis csak ők lőttek, addig egy tüntetés terrorista módon történő leverésének számított, de amikor már visszalőtt a nép, kitört a forradalom. És ez a forradalom győztesen zárult, hiszen a Gerő Ernő behívott szovjet alakulatok nemhogy az elvárt rendet nem tudták megteremteni, de saját magukat sem tudták megvédeni, ezért február 28-án egy időre kivonultak – elevenítette fel a kezdeti sikereket.
Murányi Levente szerint nem szabad alulértékelni az akkori események jelentőségét. Szerinte ugyanis hazánk volt az, aki beverte az első szeget a Szovjetunió koporsójába. Először történt ugyanis, hogy a birodalmon belül fellázadtak, és attól kezdve már semmi nem volt ugyanaz. A legnagyobb arculcsapás mégis az volt, hogy az a réteg – a munkások, parasztok, diákok – lázadtak, akikre a rendszer építkezett.
– A magyar forradalmárok voltak azok, akik a szabadság lándzsájával megtalálták a Vörös Hadsereg Achilles sarkát, és azon sebet ejtettek. Igaz, hogy kicsit, de soha be nem gyógyulót – fogalmazta meg a költő szavaival élve a 60 évvel ezelőtt történtek jelentőséget, amelytől kezdve a Szovjetunió mélyrepülésbe kezdett, és végül elbukott.
