A ”gyengébbik nem”, ahogy a férfiak látják

A 19. század közepén a textilipari női munkások tüntetésétől indult, az egyenjogúságért és a választójogért folytatott küzdelemmel folytatódott, amíg el nem jutott a jelképes köszöntésig, nem egy esetben az sms-ben vagy a legnagyobb közösségi portálon keresztül küldött virtuális fotóval ellátott üzenetig. A nemzetközi nőnap szemmel láthatóan hatalmas változáson ment keresztül, egy dolog azonban megmaradt: egyet jelent egy szimbolikus köszönetnyilvánítással azok felé, akik a küzdelmet ma is folytatják, olykor több fronton is. Még ha nem is olyan látványosan, mint egykori elődeik. Kíváncsiak voltunk, miként vélekedik minderről az utca embere: a megszokás, a kötelesség, avagy a belső indíttatás győzi meg arról, érdemes ilyenkor egy szál virágot venni.

– Nekem nagyon pozitív ez a nap, mert minden évben gondolnak rám. Apró figyelmességeket szoktam kapni az apukámtól, a főnökömtől és a barátomtól. A tatám ilyenkor ugyancsak mindig felkerekedik, és friss virágot hoz mindenkinek a piacról. Idén a dátum miatt egy kicsit korábban ünnepeltünk, már a hétvégén megtettük. Többségében virággal leptek meg, a párom pedig elvitt vacsorázni. Szerintem egy nőnek mindig jól esik a figyelmesség, egyszer egy évben pedig illik megemlékezni a nőkről.

– Alapvetően nem ünneplem, viszont a feleségemet és a lányaimat nagyon szeretem, ezért nekik mindenképpen veszek virágot. Kicsit utánanéztem az eredetének, és kiderítettem, hogy még az előző rendszerben vezették be. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden, amit akkor találtak ki, rossz, de ezt a napot azok közé sorolom. Továbbá nehezményezem azt is, hogy ezzel párhuzamosan az apák napja vagy férfinap még nem érte el a megfelelő rangot. Természetesen tisztelem, szeretem a hölgyeket, de a másik oldalt is szeretném némileg megbecsültetni. Azt is tudom, hogy a nők erre azt mondanák, hogy az összes többi nap a férfiaké, és valljuk be, van is benne némi igazság, ennek ellenére kaphatna a mi napunk is egy kicsit nagyobb rangot.

– Ezt a napot mindenkinek meg kellene ünnepelnie, hiszen a megbecsülésről szól a nők irányába. Nem az ajándék mérete a fontos, lehet az egy jelképes virág vagy bonbon, hanem a mögöttes tartalma, amiről szerintem manapság sajnos egyre többen feledkeznek meg. Kezdik az emberek elfelejteni a dátum jelentőségét, ami szerintem nem jó irány. Én mindenkit felköszöntök, aki nekem fontos, a családot, barátokat és az alkalmazottakat is. Általában ilyenkor virágot vagy csokoládét veszek, de olyan is akad, akit személyesebb ajándékkal lepek meg.

Varga Józsefné (egyéni vállalkozó)

– A virágok tekintetében azt látom, hogy a nap nem veszítetett a fényéből, az urak továbbra is gondolnak a hölgyekre. A változás talán annyiban érzékelhető, hogy a legritkább esetben visznek 10-12 csokorra valót, ma már leginkább a szűk családra szorítkoznak. A virágok között megnőtt az igény a tavaszi csokrokra, a klasszikus gerbera és a szegfű rovásárára. Az árak egyébként nem nagyon változtak, egy szál csomagolt szegfű nálunk 250-300 Ft között ingadozik. Ez azért is érdekes, mert még a ’98-as árakra is jól emlékszem, akkor 180 Ft-ba került ez az apró figyelmesség, és mindannyian tudjuk, hogy azóta mennyit változtak a költségek és a fizetések. Egyedül a cserepes virág nem nagyon fogy, pedig az sem kerül többe, mint egy tavaszi virágcsokor.

– Összesen 13 szál szegfűt viszek a munkatársaknak és az ismerősöknek, mindenkinek egyet-egyet. A hölgyeket szerintem mindig, de különösen ilyenkor kiemelten kell kezelni, mert a családban és a munkahelyen is meg kell állniuk a helyüket, ezért jár nekik az ünneplés. Én egyébként is törekszem arra, hogy a hétköznapokon is megadjam a hölgytársaimnak a kellő figyelmet, ilyenkor pedig nem lehet elmulasztani ez az apró gesztust. Tudom, hogy alapvetően nem várják el, de nagyon hálásak a kedvességért.

– Nagy-nagy szeretettel ölelek minden nőt, hiszen mi lenne velünk nélkülük? Ez egy régi nap, az ancien regime-ben jött létre, munkásmozgalmi háttere van, régebben Rosa Luxemburgot és Clara Zetkint kapcsolták hozzá. Ezek eltűntek, de megmaradt az örök nő. Úgy látom, hogy a szemünk láttára bontakozott ki a női nem, hiszen hol volt 50 évvel ezelőtt női bíró, orvos, és pedagógusból is csak kevés akadt a gyengébbik nem tagjai közül. Mostanra ez megváltozott. Ma azt kérdezhetnénk, hol vannak a férfibírók és pedagógusok. Ebből az következik, hogy meg kell becsülnünk a hölgyeket, akik lássuk be, gyakran jobbak nálunk. A nőknek ez bajjal is tud járni, mert még mindig azt várja el a társadalom, hogy a férfi legyen legalább fél fejjel magasabb, erősebb, és persze keressen többet. Azt gondolom, hogy ez a férfiak uralta társadalom már rogyadozik, és nagyon sok helyen a hölgyek veszik át az irányítást. Ráadásul jól csinálják. Isten éltesse őket!