Mozart és Salieri, az infantilis zseni és a féltékeny muzsikus

Csütörtök este a Cervinus Teátrum utolsó bérletes előadását, a Theatrium Mundi Színház és Irodalmi Ügynökség közvetítésében Peter Shaffer: Amedeus című drámáját láthatta a szarvasi közönség. Sir Peter Levin Shaffer angol drámaíró – aki ez év májusában lesz 90 éves – 1979-ben írta az Amedeus című darabot, amiért 1981-ben Tony-díjat kapott. Magyarországon Vajda László fordításában 1982-ben a Vígszínház mutatta be Gálffi László és Tordy Géza főszereplésével, Kapás Dezső rendezésében. 1984-ben Milos Forman vitte filmre, amiben Tom Hulce és F. Murray Abraham alakította a két zeneszerzőt. A film nyolc Oscar díjat zsebelt be. Hazánkban a 2001-ben bemutatott szolnoki előadás vált legendássá Alföldi Róbert és Darvas Iván főszereplésével, Szikora János rendezésében.

A csütörtöki előadás producere Orlai Tibor Szikszai Rémuszra bízta a rendezést, aki Zöldi Gergellyel újrafordítatta a darabot. Shaffer drámája nem megtörtént eseményeken alapszik, hanem fikció, ami keveredik megtörtént eseményekkel, valós személyekkel. Az előadás kezdő képe Antonio Salieri (1750–1825) halálos ágyán azt állítja, hogy megmérgezte Wolfgang Amadeus Mozartot (1756–1791). Az előadás Salieri bomlott elméjének visszaemlékezése, az általa zeneileg zseninek tartott Mozart lehetetlenné tétele féltékenységből, irigységből. Tehetségét látva mindent elkövet, hogy zeneművei megbukjanak, hogy ne legyen állása, tanítványai, a végén szinte könyörög, hogy haljon már éhen, mert úgy gondolja, akkor a saját zenéjének nem lesz ellenfele.

Keresztes Tamás Mozartot az éretlen, faragatlan, öntelt zsenit, a géniusz zeneszerzőt a kezdeti szoknyabolond, viháncolós alakjából építi, a minél többet alkotni vágyó, elismerésre áhítozó férfiig. Infantilizmusa nem változik, de érzi saját tehetségét és nem érti, miért nem kell zenéje. Nem tud és nem is akar változni. Talán érzi nincs sok ideje, ezért kapkodva, mindenhova írva szeretne minél több dallamot lejegyezni az általa belülről hallott hangjegyekből. Naivitása Salieri iránt érthetetlen. A darabban Salierinek mondja tollba a Rekviem csodálatos dallamait. (Valóságban egyik tanítványa jegyezte le.) Keresztes Tamás méltó partnere volt Kulka Jánosnak, nagyon jó párost alkottak.

Salierit Kulka János lenyűgözően alakította. A középszerűségét felismerő zeneszerző, akinek lehetősége volt arra, hogy lehetetlenné tegye Mozartot, pedig csak ő ismerte fel Isten adta zenei tehetségét, ami azt is jelenti, hogy nem volt rossz muzsikus. Salieri, akit ünnepeltek, aki olaszként tudta mi az illem, ráadásul jó zeneszerző, és jön egy fiatal, modortalan fiú, akiből árad a zene, sőt, csodálatos zene. Salieri féltékenységében mindent megtesz zenésztársa lehetetlenné tételére, de a darab végére beleőrül tettébe, felőrli önmagát – talán lelkiismerete mondatja vele a mondatot: megmérgeztem Mozartot, mert rajra múlt, hogy nem kapott munkát, nem voltak tanítványai. Kulka János zsenialitása az, hogy úgy játssza el szerepét, hogy a nézőkkel is elhiteti, amit Mozarttal, hogy szereti és segíti őt. Ráadásul az ellenpont a viselkedése miatt valóban elviselhetetlen. Sarieli talán feloldást kap a nézőktől egy pillanatig, mert tettei súlyát csak ő ismeri, ezért szenved, ennek ellenére, tettére nincsen mentség. Salieri szinte végig a színen van, szemvillanásai, figyelme játszótársaira, gesztikulációi, apró mozdulatai, zene iránti szenvedélye, vagyis minden megnyilvánulása arról árulkodik, hogy Salieriként szenved, mert élvezi Mozart zenéjének áradását. Szenved attól, hogy Mozart jobb zenét ír nála, perlekedik Istennel, miért Mozartnak adta a tehetséget, szenved attól, hogy Mozart a kiváló énekesnőt Katherine Cavalierit (Murányi Márta) is megszerzi magának zeneszerzőként is és férfiként is, aki eddig Salieri kedvese volt. Arca, miközben Mozart muzsikáját hallgatja, átszellemült. Kulka végig mezítláb van jelen a színpadon, jelmeze csupán egy ing, és a térdnadrág, néha álarc.

Katherine Cavalierit Murányi Márta formálta meg, aki elsősorban szoprán énekesnő, éppen ezért szenvedélyesen énekli a Mozart művek áriáit, de nagyon jól mutatja be a nőt, aki Salieri karjaiból Mozartéba megy, de nem engedi el Sarierit sem. Féltékenységi jelenetei az ének mellett színészi játékra is lehetőséget adott számára.

Constance Weber szerepében Lovas Rozi bájolta el a közönséget cserfes, kicsit feslett, Mozart feleséget alakítva. Mozart az asszonyt magasba repítette – egészen az udvarig – de nyomorba is taszította, mert nem volt munkája, nem volt mit enniük, ezért magára hagyta férjét, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá.

Egri Márta alakítja az udvari kamarást, Constanze anyját és azt a cselédet is, akit Salieri fizet, hogy kémkedjen Mozartnál. A színésznő mindhárom szerepében kiegyensúlyozott, jól oldja meg a szerepváltás.

Mozart apját Fodor Tamás, II. Józsefet Kaszás Gergő, a színházigazgatót Tamási Zoltán alakítja.

A díszletervező Varga Járó Ilona, a színpadra matt tükröket állított, bordó függönnyel. Egy gurulós kórházi ágy, aminek több funkciója van, egy mozgatható kórházi szék, és láthatunk egy asztalfélét is, amiben zongora van elrejtve. Igazából a nézők fantáziája egészítette ki a színpadképet. A jelmezeket Kiss Julcsi tervezte. Mozart jelmeze korabelinek tűnt, kezdetben bozontos, félrecsúszott, kócos parókája jól illett jelleméhez. Constance jelmeze érzékeltette játékosságát, pajzánságát. Katherine Cavalieri ruhái lelkiállapotát is tükrözték. Constance anyja és II. József is korabeli kosztümöt viselt. Nagyon látványosak voltak a maszkok.

A zenei vezető Wagner Puskás Péter, aki óramű pontossággal szólalta meg a dallamokat, így azt érezhettük ott vagyunk a bemutatón, a próbán Mozarttal, Salierivel.

Szikszai Rémusz így nyilatkozott a darabról és a rendezésről: „Érdekes a művészek kiszolgáltatottsága. Ez tényleg az a kor, amikor vagy van mecénás, aki eltartja a művészt, vagy ha nincs, akkor az éhen hal. Ekörül is zajlik a cselekmény persze, de a darabnak a fősodra mégis csak az, hogy van egy tehetséges ember, aki felméri, hogy van egy nálánál jóval tehetségesebb és ezt nem bírja elviselni. Nem a zsenit vádolja, hanem Istent. Vele fordul szembe, mert azt érzi, hogy ez méltánytalan. Az akkor nagyon híres Gluck mondta, látva egy Mozart kottát, hogy mindannyiunkat el fog törölni a Föld színéről. Egy zeneszerzőnek ez első pillantásra világos volt. Megdöbbentő. Sokat olvastam erről, Beethoven mondta, már érett zeneszerzőként, hogy Mozart után már nem lehetett harmóniában gondolkodni. Muszáj volt szétszedni, diszharmóniát keresni a zenében, mert az, amit Mozart megírt, azt már nincs hová fejleszteni. Beethoven is az isteni jelzőt használja rá.” (Forrás: http://orlaiprodukcio.hu/news.php?id=3824)

P.S.

A nézők a színházterembe menve a színház művészeitől és munkatársaitól egy-egy mézeskalács szívet kaptak, „Köszönjük” felirattal. A csomagoláshoz szalaggal rögzítve egy kartonlapocskán a Cervinus Teátrum megköszöni bérleteseinek, nézőinek a színház szeretettét és felhívják figyelmüket nyári CERVINUS Fesztiváljukra.