A Magyarock Dalszínház Társulata a Cervinus Teátrumban mutatta be Vizeli Csaba rendezésében a Fehérlaposok című rockoperát. A szövegkönyvet a rendező maga írta, zenéjét Másik Lehel komponálta. A történet a felvidéki kitelepítésekre emlékezik.
A két fiatal szerző a magyar történelem egy embertelen részét írta meg a felvidéki magyarok kitelepítéséről két család és egy lelkész történetén keresztül. Nem egy konkrét megtörtént eseményt dolgoz fel az író, hanem a hallott, olvasott történetekből maga alakította ki a színpadra vitt történetet. Az előadással a szerzők szándéka nem az igazságszolgáltatás – az előadás ezért nem is magyarkodó – csupán az az alkotók szándéka, hogy a fiatalok is megismerjék, és ne felejtsék el a magyarság e tragédiáját. Szembesítés a múlttal, hogy még egyszer ne történhessen meg. Vizeli Csaba az előadás után azt mondta: ha a fiatalok közül néhányan, akik látják a darabot az előadás után keresgetnek a témában a világhálón, már elérte célját, mert a lényeg, hogy ne felejtsünk.
A rockopera a Molnár és a Tóth család története, akik barátok, szomszédok voltak. Az előadás második jelenete egy boldog lakodalom, ahol a Molnár és a Tóth família összefonódik, de a boldogság nem tart sokáig …
A Molnár ház legidősebb tagja Géza bácsi (Makrai Pál), korára való tekintettel nem, de fia László (Csengeri Attila) és családja is megkapta a „fehérlapot”, ami azt jelentette, hogy el kell hagyniuk családjukkal szülőföldjüket, halottaikat a temetőben, minden értéküket, amiért egész életükben dolgoztak ők, a szüleik, nagyszüleik. Molnár Géza a családjával tart. De itt marad a fiatal pár, akik babát várnak. Molnár László barátja, Tóth Béla (Laklóth Aladár) maradt, vállalta a szlovákosítást …
A történelem szinte minden része megjelenik a darabban: a kényszermunka, a kitelepítés, családok szétszakadása, szökés a kényszermunkatáborból, a hídon való átjutás Magyarországra, vagy menekülés a Dunán csónakkal, a „reszlovakizáció”. A döbbenet, a kétségbeesés, a reményvesztettség, az elkeseredettség. A falu lelkésze Gál István (Varga Miklós), aki próbálja segíteni a magyarokat, pontosan tudja, sorsa nem lehet más, csak a halál, mégis vállalja tettének következményeit. Ahogy a kényszermunkából megszökött két fiatal is csak reménykedhet, hogy átjut a határon – az egyik Molnár fiúnak ez nem sikerül. Az otthon maradottak sem érzik már otthonuknak szülőfalujukat, a fiatal pár a babával útra kel a folyón át, csónakban. Tóth Béla, aki lelkileg nem tudja feldolgozni azt, hogy családja, barátai elmentetek, egyedül maradt, ráadásul a lelkész halálában is része van, véget vet életének. Több megható, szívszorító jelenet játszódik a színpadon. A darab végkicsengése mégis a remény, az összetartozás.
Érdekes megoldás a keretjáték, amely oldotta kicsit a darab végét. A kezdő- és záró képben farmerban, fekete ingben énekelnek a szereplők a színpadon, így a múltból – felszárítva könnyeinket – ismét a jelenbe térünk. A rockopera szövege elgondolkodtató, zenéje dallamos. A díszlet és a jelmez a kor hangulatát idézi. Díszlettervező: Siklósi József Ybl-díjas építész, jelmeztervező: Balai Zsuzsanna és Másikné Vizeli Anita. Akik megnézték az előadást percekig tartó tapssal köszönték meg a fellépő művészek munkáját, akik szívüket, lelküket is belevitték az előadásba.
