Vasárnap délután Benkő Géza Soóky László derűs-szomorújátékában adta át mit érezhettek, gondolhattak azok a magyar emberek, akik Trianon után hazatértek hadifogságból, és számukra egy idegen országba érkeztek meg. Hogyan próbálták feldolgozni az újabb világégés utáni kitelepítéseket, a betelepültekkel való kapcsolatukat. Az előadás alatt sokszor nevetett a közönség, de számtalanszor néma csendben ültek a fájdalom és döbbenet miatt, amelyeket a hallottak váltottak ki. A színművész érzékletesen adta át mind a humoros, mind a fájdalmas érzelmeket. A humoros történetek mögött is sok esetben a fájdalom húzódott meg. Azonban a reményvesztett érzelmeket és fájdalmakat nem lehetett feloldani. Benkő Géza több apró történetben mesélte el Búcs falu megtörtént eseményeit, ahol megjelenik a rivalizálás a szomszédos Bátorkeszivel, a kommunista helyi vezetőkkel való csipkelődés, az ellentét a betelepülőkkel és a remény, hogy az elmentek visszatérnek. A szembenállás, ha nem is szűnt meg, a dramaturgia két kis történettel igyekezett feloldani a feszültséget (a közönség számára sikerrel). A szerelem győzött, és talán sikerült megbékélni és együtt élni.
A közönség átélhette és átérezhette a felvidéki magyarság életét, érzéseit Benkő Géza kitűnő előadásában. Talán a sok fájdalom és keserűség egy részét, – ha humoros formában is élhettük át, – segít megérteni mit élhettek át azok a magyarok, akik ott maradtak.
