Bár az intézmény pedagógusai korán reggel is tettek még egy sétát a Vízi Színházban, a vizes székek és a színpad miatt nem vállalták a szabadtéri ballagás kockázatát. Így a Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Iskola és Kollégium tanulói a jól ismert falak között vettek búcsút a középiskolás évektől. Idén összesen 192 tanuló vette vállára a ballagó tarisznyát, köztük 67 érettségire készülő szakközépiskolás, 49 érettségi utáni technikus képzésben résztvevő és 75 szakképző évfolyamokon tanuló diákkal.
– A szalagavató még nem a tényleges búcsúzás, csak felkészülés az elkövetkező vizsgákra. Viszont a ballagás a mai napon maga a búcsúzás, még akkor is, ha közületek sokan maradnak majd különböző képzéseinken, az érettségi utáni technikus képzésben és az érettségi vizsgára való felkészülésben. Az élet velejárója, hogy eljönnek azok az útelágazások, amikor irányt kell váltani. Lesznek kijelölt irányok, amikor nem ti választjátok meg a folytatást. Reméljük, minél kevesebb ilyenben lesz részetek. De ha mégis bekövetkezik, ne essetek kétségbe – kezdte az élet nehézségin átsegítő, útravaló gondolatait Kohut Andrásné igazgatónő.
Babák Mihály polgármester beszédében az életet egy folyamatosan duzzadó csermelyhez hasonlította, amely idővel folyóvá, tengerré nő, és befut az áhított kikötőbe. Ehhez azonban sok munkára, és folyamatos küzdésre van szükség, mert az „életben soha semmit nem adnak ingyen.”
Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője Donald E. Super kutatási eredményeire hívta fel a figyelmet, aki egy életen át kutatta a munka iránti elköteleződés okait. Számos tényező közül a legfontosabbnak azt tartotta, hogy minden egyes tevékenység értéket hoz létre. Ezek az értékek azonban legtöbbször látatlanok, csak akkor vesszük észre őket, ha hiányoznak.
– Kívánom Önöknek, hogy mindig figyeljenek oda, hogyan teremtenek a munkából értéket, és biztos vagyok benne, akkor boldogok lesznek – fogalmazta meg jó tanácsként.
Jutalmazták azokat a tanulókat (48 fő), akik versenyeredményeikkel, példás magatartásukkal, szorgalmukkal, közösségi tevékenységségükkel kivívták osztálytársaik, tanáraik elismerését, ill. azoknak a szülőknek is megköszönték a munkájukat, akik mindvégig segítették az iskola munkáját.
A Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány díjazásában a következő diákok részesültek: Sárközi Tímea (12. D), Bencsik Miksa (12. D), Buczkó Ágnes (12. G), Csányi Dániel (12. C), Csáki Máté (12. G), Liska András (12. I), Csatai Edit (14. C), Gion Panna (12. E), Szarka Gergő (12.E), 3 és 15 ezer Ft közötti értékben.
Szarvas város önkormányzata elismerését összesen öt diák, Nagy Róbert, Hipszki Viktória, Fabó Bence, Balla Róza és Bencsik Miksa vehette át.
A végzős osztályok képviselői is jelképes búcsút vettek az almamátertől, miközben egy-egy emléklapot tűztek be egy közös emlékkönyvbe, ami örökre megőrzi az itt töltött időszakot. Ezt követően átadták a szalagot az alattuk lévő évfolyam tanulóinak, tovább gazdagítva az intézmény emléktárát.
Az esemény legmeghatóbb része az a záróakkord volt, amikor Mészáros Katica, 12-es tanuló gondolatébresztő éneke alatt közel kétszáz színes lufi röpült a magasba.