Babák Z
A hagyományoktól eltérően nem május második felében, hanem június közepén, az elmúlt héten zajlott a XL. Halászati Tudományos Tanácskozás, amit leginkább HAKI Napokként ismerünk. Az eseménnyel a rendezők egyúttal tisztelegni szerettek volna a 110 éves intézményesített magyar haltenyésztés előtt. Ennek apropóján megemlékeztek az elmúlt évtizedek fontosabb halas eseményeiről, személyeiről is. Így került sor Szalay Mihály felújított és a könyvtár elé áthelyezett szobrának a megkoszorúzására is.
Szalay Mihálynak köszönhető, hogy Szarvasra került a HAKI. Az akkor még budapesti központú Haltenyésztési Kutatóintézet szakmai felügyelete alatt az Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet területén kezdődtek a hal-rizs-kacsa hármasát fókuszba helyező kutatások. Az 1957-től önálló gazdálkodási egységként nevesített intézet számtalan irányító, ill. névváltozáson ment keresztül, de attól kezdve, hogy 1957-ben önálló gazdasági egység lett, a “hal” állandó volt az elnevezésében, ill. a HAKI rövidítést, mint brandet, minden esetben megtartotta, még ha nem is fedte teljesen az intézet éppen aktuális nevének rövidítését.
Az 1968-tól már szarvasi központú HAKI Szalay Mihálynak köszönhetően nemzetközileg is elismert intézet lett. Ezt a megítélését a mai napig meg tudta őrizni, annak ellenére, hogy hol belső, hol nagypolitikai tényezők befolyásolták a sorsát.
1955-ben, egyetemi évei során került az intézettel kapcsolatba, és diákként került először Szarvasra dr. Bakos János. Akkor még a kísérleti halastavak a Frank Melánia által vezetett ÖTKI-hez tartoztak.
– Ők adtak Szalaynak annak idején részben rizsföldön, részben pedig kis halastavakban olyan vizes területet, ahol meg lehetett kezdeni a halászati kutatásokat. Szalay Mihály annak idején, de élete végig megszállottja volt a kutatásnak, a halas kutatásnak – emlékezett vissza korábbi munkahelyi vezetőjére a HAKI nyugalmazott kutatója.
Nagyon szívesen látta Szalay Mihály és rögtön adott is neki egy feladatot a rizsföldi kacsanevelés és pecsenyekacsa nevelés témájában, azzal a megkötéssel, hogy állítson össze belőle egy diplomadolgozatot, amit aztán az egyetemen dr. Bakos János meg is védett.
– Nagyon komoly, úttörő munkát végzett a kutatásokban. Például amiről nem sokat tudnak, harcsaivadék-neveléssel foglakozott. A harcsaivadéknak tudvalevően magas fehérjetartalmú takarmányra van szüksége. Ezért ő készített egy olyan rendszert, hogy a kis halastavakba épített, úgynevezett lárvaketreceket, ahová a kacsanevelésből elpusztult kacsákat tette be és azokból a kacsákból hullottak be a kukacok a kis harcsáknak, ugyanakkor világítást szerkesztett az etető fölé, hogy a fényre egyrészt a planktonok, másrészt a kis harcsák odamenjenek és táplálkozzanak. Akkor, abban az időben egy olyan komoly kutatási szisztéma volt, amivel addig nem foglalkozott senki – hozott példát a szarvasi kutatások hőskorából egykori munkatársa, akivel nagyon jó barátságba is került.
– Nagyon jó munkakapcsolat és nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki kettőnk között, amit én mostanáig nagyon komolyan és nagyon szívesen őrzök meg a gondolataimban – emlékezett Szalay Mihályra dr. Bakos János.
Felújított szobrát szerdán, a XL. Halászati Tudományos Tanácskozás első napján koszorúzta meg a szakma jelenlegi képviselői előtt Szépe Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, dr. Jenes Barnabás, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója és dr. Gál Dénes, a HAKI, ma a NAIK Halászati Kutatóintézet jelenlegi igazgatója.
