Hegedűs Éva
Tudja-e, hogy néz ki a fészkes fene? Mitől különb a Deákné vászna a többinél? Milyen az a kezesbárány? Mostantól már nem kell mindent a fantáziánkra bízni, ugyanis a magyar nyelv leleményei testet öltöttek egy tárlat formájában. A nem létező tárgyak kiállítása 21 éve pattant ki Buzás Mihály filmrendező, forgatókönyvíró fejéből, és Zugmann Zoltánnal, a Bab Társulat óriásbábos utcaszínház vezetőjével, valamint Túri Erzsébet díszlet-és jelmeztervezővel összedugva a fejüket megszülettek az első fantáziadús alkotások.
– Az emberi cselekedeteket leggyakrabban a félelem vagy a tudatlanság motiválja. Én itt a környéken töltöttem a gyerekkorom, s akkoriban azzal ijesztgettek, hogyha nem fogadok szót, elvisz a rézf*ú bagoly. Csak felnőttkoromban kezdtem azon gondolkodni, hogy mitől is féltem, mi miatt gyűrtem a lepedőt gombóccá álmomban. Hallottam arról a freudi módszerről, mely szerint, ha megfogalmazzuk a félelmeinket, meg tudunk szabadulni tőlük. Így jött létre a kiállítás első darabja – emlékezett vissza nem kevés humorral fűszerezve a magát fiktív tárgyelemzőnek és rekettyés analizátornak aposztrofáló ötletgazda.
A néhány tucatnyi, nem épp maradandó anyagból készült tárgyakat „egyszeri poénnak” szánták, a győri Mediawave Fesztiválra időzítve. Később azonban ezek a verbális idiotizmusok önálló életre keltek, és az ország számos pontjára, köztük a Tessedik Sámuel Múzeumba is eljutottak. A legnagyobb meglepetést mégis a külföldi felkérések jelentették, ahol ugyancsak értelmezhetőek voltak a sokak által hungarikumként kezelt kifejezések.
– Amikor tudomásul vették, hogy magyar műkincsek készülnek távozni a határon, érkezett egy telefonhívás – evez egyik sztoriból a másikba Buzás Mihály. Mint kiderült, ilyen esetben mindig hivatalos műkincslistát kell készíteni. Először azt hittem, hogy ez valami kandi kamerás trükk, de mivel kötötték az ebet a karóhoz, és nem lehetett kibújni alóla, írtunk egy hivatalos műkincskiléptető listát a minisztériumnak. Ez a következőképp nézett ki: a műkincs neve: rézf*ú bagoly, mérete: 27 cm, anyaga: háztartási hulladék, értéke: 80 fillér. Akkoriban, mint a magyar kultúra hivatalos képviselői napi díjat kaptunk, méghozzá nem is keveset. Egy kicsit furdalt bennünket a lelkiismeret, hogy mindez az Önök adófizető pénzéből történt, ezért most a kiállítás ingyenes – tette hozzá nevetve a nagy mesélő.
Az igazi fantazmagória azonban csak akkor kezdődött, amikor arról számolt be, milyen nehézségek árán sikerült megszerezni a Deákné vásznát, hogyan vették ki a fenét a fészkéből, ill. hogyan sikerült becserkészni a radai vadrezervátumban az utolsó vadon élő rossebet.
– Általában veszik a lapot az emberek. A legszebb példa erre, amikor egy-egy közösségi portálon keresztül visszajut hozzánk egy művünk, hozzáfűzve, hogy nézzétek már, mennyire normáltalanok. Így terjed az ige, azt hiszem, háromszor ment körbe eddig az országban – osztja meg a legemlékezetesebb visszajelzéseket Zugmann Zoltán.
A kiállításon – kapcsolódva az egyik darabhoz – senkinek sem kellett véka alá rejtenie a véleményét. A tárlat ugyanis folyamatosan bővül, létrehozói szerint legközelebb talán épp egy szarvasi ötlettel.
