Hétfőn este a József Attila Színház különleges zenés balladát hozott a Vízi Színház színpadára, a Magyar Teátrum Nyári Fesztiváljának 8. előadására.
Kertész Ákos Sikátor című regénye alapján Selmeczi Bea dramaturg és Balázs Ferenc zeneszerző dalaival, Verebes István rendezte meg az Angyalföldi ballada című előadást. Kertész Ákos így vall regényéről: „Az egész biztos, hogy a Sikátort nagyon méltatlanul felejtették el, mert a Sikátor a Makra előkészítője minden szempontból, Sikátor nélkül nincs Makra. A Sikátorban próbáltam ki először azt a világot, ami a Makrában kiteljesedett…”. Aki a Makrát olvasta, az sejti miről szólhatott a hétfő esti előadás. Egy faluról a fővárosba érkezett fiatalemberről, Makra Vincéről (Zöld Csaba), (a regényben Bognár Vince), aki lakatosként helyezkedik el egy jobb élet reményében. Albérlete a lepukkant józsefvárosi bérház egy kicsiny szobája. Gabi (Korponay Zsófia), az elvált asszony, kisfiával ugyancsak a házban lakik. Gabi volt férje, Tóth Feri (Ömböli Pál) börtönben van ’56 miatt, a férfi erőszakos, verte feleségét. A románc lassan indul Vince és Gabi között, mindketten félszegek, végül egymásba szeretnek. A férjet kiengedik, aki ismét magának akarja volt feleségét és gyermekét. Vince Gabitól, Gabi Vincétől várja a mindent eldöntő megoldást, mindaddig, amíg Tóth Feri erőszakos tette pontot nem tesz az ügy végére.
A történet több szálon fut, némi korrajzot is kapunk a 60-as évek Angyalföldön élő, dolgozó embereiről. A közben felhangzó Korál dalok teljesen illeszkednek az előadásba, kiegészítik a történetet.
A rendező megtartotta Kertész Ákos szimpatikus, szerethető hőseit, akik végül kudarcot vallanak, mert nem tudnak dönteni saját sorsukról, – sodródnak. Gabi végül elmegy Vincéhez, kéri, hogy mentse meg volt férjétől, de Vince Gabitól várja a megoldást, pedig csak ki kellene mondania, hogy szereti és megvédi az asszonyt és kisfiát, erre képtelen, így a szobába berontó férj áldozatává lesz Gabi. Makra Vince a darab végére összeomlik, mert ráébred, mit mulasztott el.
Makra Vince alakját Zöld Csaba formálta meg, aki jól játszotta a félszeg, visszahúzódó, de barátjának – Szakály Janinak (Chajnóczki Balázs) – az igazat is megmondó férfi, sőt a főnökének is bátran megmondja véleményét, ezért is érthetetlen, hogy saját igazáért, a nőért, akit szeret, képtelen kiállni, és erre nem mentség, hogy csak akkor veszi el, ha lesz pénze családot alapítani. Mégis, Zöld Csaba alakítása meggyőzött, Makra Vince saját – vélt – igazáról, annak ellenére, hogy a néző nem érthetett vele egyet.
Gabi szerepében Korponay Zsófia félszegsége azért érthető, mert elvált nő, egy kisfiú édesanyja, akinek volt férje börtönben van, így nehezen nyílik meg. Bizonytalansága Vince és a volt férje között – talán a gyermeke miatt – érthetőnek tűnik, de ha későn is – dönt, és Vince mellett dönt. A színésznő finom eszközökkel szerethető, esendő Gabit formált meg, aki vágyott a biztonságra, ami nem adatott meg számára.
A férj szerepében Ömböli Pál eljátszotta a durva férjet, azonban azt éreztem idegen számára a szituáció, nem tudott belehelyezkedni a figurába. Ami történt számára is visszafordíthatatlan, ezért az ő drámája is.
Az epizódokban felbukkanó színészek a karaktereiket nagyon jól hozták, így igazán képet kaphatott a közönség a kor munkából élő embereiről, akik mindannyian keresték a maguk boldogságát.
Emlékezetes alakítás Galambos Erzsié, aki egy hajdanvolt színésznőt játszik, Sorotárné maga is faluról jött fel Budapestre. Szerepe szerint barátként közelít Vincéhez, bölcsessége segít – talán – Vincének túlélni a túlélhetetlent. Az egyetlen pozitívan gondolkodó szereplő az előadás folyamán. A darab végén ő az, aki egy boldogabb jövőt fest Vince – így a közönség elé– is, a lényeg itt a hangsúlyokon, az árnyalatokon volt, amit a színésznő nagyon meggyőzően, halkan, mosolygósan, teli szeretettel, de határozottan mondott ki. Galambos Erzsi profin játszott, énekelt, ilyen egy igazán nagy színésznő.
Verebes István rendezésének több érdeme volt. Vállalta Kertész Ákos regényének szomorú végét, amit a címben is kifejezésre juttatott. A drámát lágyabbá tudta tenni Balázs Fecó dalaival, de megőrizte a kor szellemiségét, a könyv feszültségét. Tetszett az is, hogy nem csak ismert dalokat választott Balázs Fecó nem kevés közismert dalai közül. Az epizódszerepek erőssége is a rendező érdeme, hogy fontosnak tartotta a környezetet, a kisemberek sorsát megmutatni, de/és ezzel nem csorbította a főszereplők játéklehetőségét sem. A helyszín, ahol a történet játszódott, egy lepukkant ház belső udvara – díszlettervező Mira János, aki naturálisan tervezte meg a helyszínt, amely már előrevetítette az este hangulatát. Az igazinak tűnő „bambis üveg”, a jelmezek, mind a hatvanas éveket idézték, jelmeztervező Tordai Hajnal. Az is a rendező érdeme, hogy a közönség nem megy el keserűen, mert Sorotárné egy boldogabb jövőt fest Vince elé, így az előadás, ha nem is felhőtlen szórakozás, – ennél több–, elgondolkodtató történet. Mindig ki kell állni önmagunkért, szerelmünkért, mert nem lehetünk boldogok, ha mások irányítják életünket.
A fotókat Babák Zoltán készítette.
