Országosan mindössze hat fő kiemelkedő munkáját ismerték el címzetes főjegyzői címmel. A titulust a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján azok kaphatják meg, akik legalább tíz éven keresztül jegyzőként, vagy öt éven át körzetközponti jegyzőként dolgoztak, kiváló minősítéssel. A javaslattételt követőn a felterjesztés a kormányhivatalhoz, majd a Belügyminisztériumhoz került, végül pedig a miniszterelnök a Magyar Közlönyben közzétett határozatban hirdette ki a határozatot. Szarvas város jegyzője azon kevesek közé tartozik, akik kiérdemelték az elismerést.
– Kifelé ez a cím egyfajta rangot, minőséget hordoz magában. De mit jelent Önnek, szubjektív szemszögből?
– Valljuk be őszintén, jól esik. Amikor az ember ledolgozik 10 évet egy városvezetést segítő első számú pozícióban, rengeteg mindenen megy keresztül: örömön és bánaton egyaránt. Jóval kevesebb a könnyű napok száma, mint a nehezeké. Ez valahol egy közösség elismerését jelenti. A cím adományozását ugyanis a kormányhivatal is javasolhatja kiemelt szakmai munka alapján, ami nagyon jól tud esni. Engem ellenben a képviselő-testület terjesztett fel. És nekem messze többet jelent az, amikor az embert a saját fészkében ismerik el.
– Néhány évtől eltekintve 26 éve dolgozik hivatalnokként: volt Kondoroson jegyző, később osztályvezető, tevékenykedett ügyvédi irodában, 2005 szeptemberétől pedig Szarvas jegyzője. Mi vezette idáig: sors, szerencse vagy tudatos munka?
– Amikor leérettségiztem, sok minden eszembe jutott, de az nem, hogy hivatalnok legyek. Az valami olyan irtózat volt számomra, ami egyet jelentett az unalommal. Később, amikor a kondorosi tanácsra kerültem dolgozni igazgatási előadóként, roppant módon megérintett az emberekkel való foglalkozás. Egyre inkább érdekelt a szakma, ezért elvégeztem az Államigazgatási Főiskolát. 1990. november 1-jétől Kondoros város jegyzőjének választottak, ami ’93. április 1-ig tartott. Mivel vörös diplomám volt, automatikusan felvettek a jogi egyetemre, amit levelezőn el is kezdtem. Már bőszen jártam az egyetemre, amikor Dr. Varga Imre békéscsabai ügyvéddel közösen egy önkormányzati projekten kezdtünk el dolgozni. Ő szemet vetett rám, és megpróbáltó meggyőzni arról, hogy ebben a világban magasabb terveim is lehetnének. Elmentem hozzá dolgozni, ahol 6 évet töltöttem, az utolsó két évet már ügyvédjelöltként. Nagyon tanulságos évek voltak, nagyon szerettem a tárgyalótermek levegőjét, ahol leginkább munkaügyekben voltam otthon. Aztán a Jóisten meglátogatott bennünket, és kiderült, hogy ikrek születnek a családba. Ezért az ügyvédi iroda nyitásának terveit újragondoltuk, épp akkor polgármester úr sietett a segítségemre. Szükség volt ugyanis a városházán egy jogtanácsosra, és megkérdezte, nincs-e kedvem Szarvason dolgozni. Így indult a karrierem 1999-ben. Később osztályvezetőként dolgoztam, 2005-ben pedig megpályáztam, és megnyertem a jegyzői állást.
– Ezek szerint ma lehet, hogy egészen más helyen és más munkakörben dolgozna, ha az élet nem szólt volna közbe. Soha nem bánta meg a döntését?
– Természetesen vannak az embernek rosszabb napjai, amikor felteszi a kérdést, hogy miért vagyok én még itt, vagy hogy klasszikust idézzek, miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül. Ezek azonban leginkább múló rossz pillanatok. Ha azt vesszük figyelembe, viszonylag rövid jegyzői munka után megkaptam az év jegyzője elismerést, a mindenkori képviselő-testülettel nagyszerűen együtt tudtam dolgozni, akkor mindig arra gondolok, hogy ennek így kellett lenni. Nem akarok elégedetlen lenni a sorsommal, és valójában okom sincs rá. Nagyon szeretem a várost, mindig azt szoktam mondani, hogy az őseim a Mayflowerrel érkeztek a felvidékről: megtalálható a családjaink neve az Ótemplom előtt található letelepedési emlékművön. Az életem során több felé elkanyarodtam, de amikor 1999-ben elkezdtem itt dolgozni, olyan volt, mintha hazaértem volna.
– Van olyan kézzelfogható vagy épp ellenkezőleg, kevésbé ismert dolog, amit a saját sikerének tekint?
– Nagyon sok minden történt ebben a városban. Kezdetben természetesen osztályvezetőként, jogászként közreműködtem a közbeszerzésekben, a szerződéskötésekben, a beruházásokban, utána pedig értelemszerűen jegyzőként mindenből nagyon keményen ki kellett venni a részem. Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy abban, ami most van, abban egy hangyányi része a jegyzőnek is volt. Jó végignézni ezen az egészen. Bevallom őszintén, én nagyon tudok dicsekedni Szarvassal. Éppen ezért szoktam távoli vendégeket hívni, mert kíváncsi vagyok, rá, hogy akik nem az én rózsaszín szemüvegemen keresztül nézik a várost, épp olyan szépnek látják-e mint én. Azért közel 60 éves korára az emberben kialakul egy olyan képesség, hogy mások szeméről le tudod szűrni az őszinteséget. Én mindig nagyon elégedetten nyugtáztam, hogy másoknak is nagyon tetszik. És nagyon jó dolog, hogy ennek a részese lehettem.