Felállva tapsoltak a nézők a Lili bárónő vendégszereplőinek Felvidéken, a Nyárasdi Színházi Estéken. A Cervinus Teátrum sorban már a harmadik alkalommal kapott meghívást a szabadtéri fesztiválra, melyet július 30-án Babák Mihály, Szarvas város polgármestere nyitott meg. Az előadást több mint 1400 néző látta, vagyis több sornyi pótszéket kellett elhelyezni az eredetileg csupán 1000 fős befogadóképességű nézőtéren. A részletekről a beugróként is helytálló főrendezővel, Varga Viktorral beszélgettünk.
– A Csodaszarvast, a Holle anyót és a Szerelmem, Sárdyt is láthatta már a felvidéki közönség. Számítottak a folytatásra?
– Szerencsére mindkét vendégszereplésnek nagyon pozitív volt a visszhangja. Úgy tűnik, hogy a helyi közönség is nagyon megszerette a szarvasi színházat, mert több mint 1400-an jöttek el, és álló vastappal fogadták az előadást.
– Ön nyárasdi származású. Előnyt vagy hátrányt jelentett hazai közönség előtt játszani, hiszen ilyenkor talán nagyobbak az elvárások a közönség és az előadó részéről is.
– Az igazság az, hogy engem sokkolt a fellépés, mivel Benkő Géza helyett Becsei szerepébe is be kellett ugranom. Géza ugyanis épp filmet forgat, és nem tudta vállalni az előadást. Rám a szervezési, lebonyolítási és rendezői feladatok is vártak, amihez ez a szerep társult, méghozzá épp a szülőfalumban. Azon a helyen, ahol utoljára talán általános iskolás koromban voltam hasonló szituációban, színészként pedig sosem. Bevallom, nagyon izgultam, de hál’Istennek minden jól sikerült. Kérdeztem a csapatot is, hogy hoztam-e rájuk szégyent, azt mondták, nem.
– Ezek szerint hajtotta egyfajta bizonyítási vágy?
– Nem. Leginkább az motoszkált bennem, hogy ne hibázzak, ne essek ki a ritmusból, ill. jól adjam a poénokat. Vagyis egyszerre gondolkodtam rendezői és színészi elvek szerint is.
– Azt mondhatnánk, hogy rendezőként az egész darab a kisujjában van. Könnyedén ment a karakter megformálása?
– Kívülről természetesen ismerem a darabot, de belülről nem. Amikor felkerültem a színpadra, folyton ellenkező irányba léptem, mint ahonnan a szereplő jött. Az eddig látottak tükörképét kellett volna leképeznem, és ez eleinte bizony nem volt könnyű. Ráadásul egyetlenegy próbánk volt a beállásra. Tény, hogy a célokat és az instrukciókat ismertem, és így legalább kipróbálhattam, hogy a gyakorlatban működnek-e. Összességében nagyon izgalmas játék volt fordítva nézni a darabot.
– Az idő rövidsége miatt esett a választás Önre. Mennyiben volt „vargaviktoros” a szerep?
– Teljesen mást láthatott a nyárasdi közönség, mint amit itthon Benkő Géza által megszokott. Én egy ritmusos Becseit formáltam meg, egy pénzéhes, pattogós kis gengsztert, akinek nincs más vágya, minthogy a saját gyarapodását bebiztosítsa, függetlenül a jótevője személyétől. Arra összpontosítottam, ami működteti ezeket a kisembereket.
– A Vízi Színházban volt az operett első szabadtéri megmutatkozása, ahol nagy hangsúlyt kapott a természetes környezet. Itt is volt lehetősége kihasználni a miliőt?
– Mindenképpen. A fesztivál egy természetvédelmi övezetben kap helyet, ezért bevilágítottuk a fákat és a környezetet. Nyitva hagytuk a színpadot, megadva ezzel a grandiózusságát, és azt hiszem, hogy elég izgalmas látványt varázsoltunk ezzel az előadás köré. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Szlovák Köztársaság parlamenti alelnöke, Bugár Béla is végignézte az előadást, a Közlekedésügyi Minisztérium államtitkára is jelen volt, ill. kb. 30 polgármester, különböző magyar településekről. Ami meglepetés volt számomra, hogy rengeteg magyarul nem értő szlovák is jegyet váltott az estre, és nagyon jól szórakoztak.
– Ez azt jelenti, hogy új kapuk is megnyílhatnak az előadás után?
– Először is tudni kell, hogy Nyárasdon évről évre támogatás nélkül szerveződik a fesztivál. A hétvégén több helyről is jelzés érkezett, hogy szívesen támogatnák a munkánkat, mivel három év után már látják, hogy folyamatosan fejlődünk, a rendezvény pedig egyre nagyobb tömegeket mozgat meg. Érdekesség továbbá, hogy Illésháza polgármestere is megtekintette az operettet. A darab középpontjában, mint tudjuk, Illésházy gróf története áll, vagyis nevek különös egybecsengéséről van szó. A végén odajött hozzánk, gratulált, és megkért bennünket, hogy küldjünk egy dedikált fotót a társulatról az ottani polgármesteri hivatalba. Megígértem, hogyha visszamegyek Szarvasra, ez lesz az első dolgom.