2016. szeptember 9-én, iskolánkban, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodában, egy egész napos sportágakat népszerűsítő rendezvényt szerveztünk.
A 16 sportágat bemutató sport- és egészségnapon az iskola tornatermén és udvari pályáján kívül több tanterem, valamint a város számos sportlétesítménye is megtelt mozogni vágyó benkás diákokkal. A gyerekek a közös reggeli bemelegítést követően, amelyet a Szarvasi Akrobatikus Rock and Roll Csoport irányításával végeztünk, tanáraik vezetésével forgószínpadszerűen vándoroltak a nap folyamán a programok helyszínei között. Felsős diákjaink ragyogó napsütésben kajakozhattak, kenuzhattak, sárkányhajóban evezhettek a Körösön. A vízi egyesületek vezetői, edzői és sportolói segítségével a gyerekek, a vízi balesetek elkerülését bemutató interaktív programon vehettek részt. A nap további részében röplabdázhattak a városi homokos röplabdapályán, focizhattak a sportpályán és a városi sportcsarnokban, teniszezhettek a teniszpályán, a Pro Gym edzőtermeiben szakképzett edzők segítségével szpinning, táncos aerobik órát látogathattak meg és az edzőterem konditermét is kipróbálhatták. A kisebbek is igen aktívan töltötték a napot, hisz a Benka főépülete is hatalmas játszótérré változott. Az alsó tagozatos diákok az iskola sportudvarán, tornatermében és termeiben megismerkedhettek a kosárlabdával, a kézilabdával, az asztalitenisszel, a kungfuval, a karatéval, a Fitt-Life Team valamint a Blue Gym Aerobik Egyesület zenés mozgásanyagával. A Szarvasi Birkózó Egyesület Klubtermében az egyesület elnökének, Sükösd Attilának – aki többszörös országos bajnok, korosztályos válogatott- irányításával a birkózás alapjait sajátíthatták el diákjaink.
A program egyik kiemelt eleme volt az egészséges táplálkozás, és az egészségmegőrzés. Diákjaink megkóstolhatták a halburgert, melynek alapanyagául szolgáló halakat a NAIK-HAKI munkatársainak segítségével iskolánkban felállított 160 literes akváriumban tekinthették meg a gyerekek. A program során a Védőnői Szolgálat a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő játékokkal hívta fel a figyelmet a helyes táplálkozásra. A Magyar Vöröskereszt önkéntesei egész nap vérnyomást, testtömeg indexet mértek.
Az egész napos sportágválasztó kiváló lehetőség volt a tanulóknak, hogy olyan mozgásformákkal ismerkedjenek meg, amelyek városunkban elérhetőek számukra. A résztvevő egyesületeknek, oktatóknak (Körös Dragon, Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club, Szarvasi Női Kézilabda Klub, Szarvasi Birkózó Egyesület, Fitt-Life Team, Blue Gym Aerobik Egyesület, Szarvasi Karate Klub, Szarvasi Tenisz Egyesület, Szentesi Kosárlabda Klub, Fest Attila asztalitenisz edző) alkalmuk volt, hogy a program által kínált lehetőséget kihasználva bemutatkozzanak és növeljék a későbbiekben utánpótlás bázisukat. Köszönjük az aktív részvételt minden egyesületnek, edzőnek!
Célunk a programmal az volt, hogy minél több gyermek megtalálja azt a sportágat, amelyben sikerélményekhez juthat, örömforrást nyújthat számára. Bízunk benne, a későbbiekben minél több diákunk mozog majd rendszeresen egészségének megőrzése céljából.
Videó válogatás is megtekinthető a sportnapról, a benka.hu honlapon valamint a Facebook oldalunkon.
Kriska Zsuzsa pályázati programfelelős