A KSH adatai szerint 55000 betöltetlen álláshely van ma Magyarországon, ám bizonyos jelek azt mutatják, hogy ennél sokkal komolyabb a munkaerőhiány, ami 2012-höz képest kb. a háromszorosára nőtt. A kereslet-kínálat találkozására tegnap a Békés Megyei Kormányhivatal Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya Út a munkaerő-piacra címmel képzési- és állásbörzét rendezett.
Amellett, hogy ezen a börzén személyes találkozóra is lehetőség nyílt a munkáltatókkal, a felnőttképzési intézményekkel, az érdeklődők tanácsot is kaphattak képzési és munkajogi kérdésekben, önéletrajz készítéshez, álláskeresési fortélyok elsajátításához.
– Ennek a programnak a keretében elsősorban a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportoknak az elhelyezkedését, képzését próbáljuk segíteni. Remélhetőleg közel 6000 embernek tudunk a program során a megye valamennyi pontján segítséget nyújtani, és remélem ,hogy az állásbörze-sorozat kapcsán itt közel 400 ember elhelyezését, ill. 200 fő képzését tudjuk elősegíteni. Ezen a mai Szarvasi rendezvénysorozaton is ez a fő célunk. Az alacsony iskolai végzettségűek, a közfoglalkoztatásból kikerülőknek is nagyon fontos az, hogy el tudjanak helyezkedni az elsődleges munkaerő-piacon, hosszú távú munkalehetőséget tudjunk biztosítani. Enne a mai rendezvénynek a célja, remélem, hogy sikeresen fognak itt az állást és képzést találni, a közeljövőben el tudnak helyezkedni és hosszútávú munkalehetőséget fognak tudni találni maguknak – mondta köszöntőjében Pántya Imre.
A szarvasi foglalkoztatási osztályon élelmiszeripari, építőipari, faipari, irodai jellegű, kereskedelmi, mezőgazdasági, pedagógus, pénzügyi, adminisztrációs, vendéglátóipari foglalkozások területén tartanak nyilván álláskereső ügyfeleket, de több gazdasági ágban is hiány van segédmunkásból.
“Soha nem késő nekifogni a tanulásnak”, biztatta az álláskeresőket dr. Melis János, Szarvas város címzetes főjegyzője, aki a szarvasi képviselők és Babák Mihály polgármester jókívánságait és üdvözletét is tolmácsolta.
– Mi, a járási hivatalban nem tudunk munkahelyet teremteni. Ezt csak a foglalkoztatók tudják megtenni, viszont mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a munkaerő-piacon egymásra találhassanak a munkavállalók és a munkáltatók – jelentette ki Gaál Roland járási hivatalvezető köszöntőjében.
Szarvas munkaerőpiac tekintetében jól áll. A járás a megye lakosságának 7,8 százalékát teszi ki, mégis a megyei álláspiacnak az egyötöde Szarvason realizálódik. Ez azt jelenti, hogy minden álláskeresőnek tudnának állást biztosítani. Tavaly minden egyes álláskeresőre másfél állás jutott Szarvason, mégsem tudtak egymásra találni a járásban, mondta a hivatalvezető.
Ennek több oka van. Egyrészt a strukturális kérdések. Az álláskeresők végzettsége, ill. a kínált munkának az elvárásai nem tudnak találkozni. A kereslet-kínálat közelítésének érdekében képzéseket is tudtak ajánlani.
– A tavalyi évben a kormány lehetőséget teremtett arra a jogszabályok módosításával, hogy a közfoglalkoztatásban lévőket is a nyílt munkaerő-piacra kiközvetítsük. Az elmúlt héten és ezen a héten is, a közfoglalkoztatásban lévők 20 százaléka fog közvetítő lapot kapni, és lehetőséget arra, hogy esetleg a nyílt munkaerő-piacon munkát tudjon vállalni. Komoly erőfeszítéseket fogunk annak az érdekében tenni, hogy ne a közfoglalkoztatás legyen mindenkinek az egyetlen lehetőség, hanem lehetőség legyen átzsilipelni onnan a nyílt munkaerő-piacra, de mindeközben azoknak, akiknek nem tudunk most nem tudunk munkát kínálni, több közfoglalkoztatási állás lesz nyitva – mondta Gaál Roland, majd kérte a munkavállalókat, hogy figyeljenek oda minden információra, mert az mind az elhelyezkedésüket szolgálja.
A megnyitó formális része Balczó Balázs harmonikajátékával ért véget. A továbbiakban a pultoknál és a foglalkoztatás osztály termeiben a az álláskeresők és az állást kínálók találkozhattak. A kínálók között megjelentek a készenléti rendőrség és a határvadászok toborzói is.
A Békés Megyei Kormányhivatal Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának aktuális állásajánlatait hamarosan a Newjságon is megtalálhatják olvasóink.